Emlékezz Rám!

~5. rész~

Összezavarodottan, bágyadt szemekkel révedtem a távolba. Ez nem lehet komoly! Zack ennyi mindent megtett értem? Daniel miért nem akarta, hogy tudomást szerezzek ezekről a dolgokról? És Thomas miért követ, ha közben nem is kellek neki? Dühös voltam, de leginkább összetört. Beszélnem kellett valakivel. Kezembe fogtam a telefonomat s már tárcsáztam is a számot.

-Soph, mi a helyzet?- szólt bele egy dörmögős hang.
-Otthon vagy?- szipogtam a telefonba.
-Igen, de minden rendben?
-Fél óra és mindent elmondok!- mondtam neki határozottan, majd bontottam a vonalat. Letörölgettem az arcomról a sós könnyeket, majd az irományt felmarkolva indultam Zack háza felé.

-Hova rohansz?!- kapta el a karomat Dan. Vegyes érzéseim támadtak őt illetően. Az egyik részem hálás neki, hiszen miatta lehetek még mindig életben. A másik felém viszont mérges, mert nem akarta, hogy tisztában legyek alapvető dolgokkal a múltammal kapcsolatban. Kitéptem a karomat a szorításából s válasz nélkül mentem volna tovább, de ismét elkapott.
-Kezdesz megijeszteni, mi történt?- kereste a tekintetemet, amit mindig más felé irányítottam. Nem akartam a szemébe nézni. Gyűlöltem a tudatát, hogy fontos információktól akart megfosztani. Állam alá nyúlt, ezzel megkövetelve, hogy rá nézzek.
-Miért nem akartad, hogy tudjak róla? Thomasról, és erről az egészről?
-Szóval te találtad meg a könyvet...
-Csalódtam benned, Daniel!- ráztam a fejem lemondóan, majd otthagyva őt folytattam az utam az eredetileg kitűzött célom felé. Autó helyett a gyaloglást választottam. A hosszú séta segített az eddig vadul tomboló érzelmeim lenyugtatásában.

Csengetés nélkül rontottam be a házba, kikerülve az éppen a nappaliban beszélgető szülőket igyekeztem Zack szobájába. Míg meg nem pillantottam a fiú kíváncsi tekintetét, abban a hitben voltam, hogy összeszedtem magam idefelé. Tévedtem. Az iróasztalán ült s lógatta a lábait. Amikor meglátott, leszállt onnan és védelmezően a karjaiba vont. Ismét eltört a mécses. Nyakának hajlatába fúrtam az arcom s ott adtam ki magamból az összes bánatomat.

-Hogy érdemeltelek ki téged? -néztem barna szemeibe.
-Hogy jutott ez eszedbe, pici muffinom?- mosolygott rám

-Iskolát váltottál miattam...és ezt nem mindenki tenné meg egy ilyen defektes ember miatt, mint amilyen én is vagyok.
-Ezért a defektes emberért újra meg újra megtenném ezt! De honnan tudod ezt?- kérdezte, mire kiemeltem a táskámból a zöld könyvet. Érdeklődve vette ki a kezemből a tárgyat s olvasni kezdte. Csak áttekintette az oldalakat, ő nem tudott meg semmi újat vagy érdekeset.
-Hogy került ez hozzád?
-Jött egy levelem, amiben az állt, ha meg akarom találni Thomast, akkor szerdán az utolsó órám után legyek a könyvtárban. Ott voltam. Megtaláltam.- vontam vállat.
-Honnan tudsz Thomasról?
-A meccsen, amikor bevertem a fejem, ő jött oda hozzám. Akárkitől kérdeztem, nem tudtam meg semmit róla, ezért kutatni kezdtem.
-És most mit érzel?

-Őszintén?! Fogalmam sincs... Csalódottságot, dühöt, megkönnyebbülést, félelmet. Miért nem mondtál soha semmit?

-Nem voltál kíváncsi a múltadra, sőt!- vágott elgondolkodó képet. Megint magamhoz öleltem a fiút. Elképzelni sem tudom, mi lenne velem nélküle.

-Maradhatok éjszakára?- néztem rá kiskutya szemekkel, mikor észrevettem, hogy estére jár már az idő.
-Kérdés volt? -mosolygott rám. Nem ez volt az első eset, hogy nála maradtam. Itt mindig is biztonságban éreztem magam.-Menj el fürdeni, addig megcsinálom a helyed!- talán láthatta a szerencsétlen fejemen, hogy valamit elfelejtett, ugyanis egy vigyor társaságában a komódjához vonult, elővette az egyik boxerét majd egy póló kíséretében a kezembe nyomta az összeállítást. Nyomtam egy gyors puszit az arcára majd elfoglaltam a fürdőszobáját.

-Nem vagy éhes?- kiáltott be.
-Talán egy picikét!- szóltam neki vissza. Ezután csendben tettük mindketten a dolgunkat. Én sem szórakoztam tovább, kiszálltam a vízből s belebújtam Zack ruháiba.
Imádok elveszni a pólóiban, miközben magamba szippanthatom a srác megszokott illatát. Felfrissülve léptem ki a fürdő ajtaján legjobb barátomat keresve. A konyhában találtam rá, ahol éppen valami harapni valót készített. Mögé futottam s lendületből a hátára ugrottam.
-Látom elkészültél!- nevetett fel, majd felültetett a pultra. A márványlap borzasztóan hidegnek minősült, ezért semmi perc alatt le is ugrottam róla. Zack bűnbánó képpel a kezembe nyomott egy tálka krumplisalátát.
-Jobbat nem találtam!- nézett ártatlanul, majd rávetette magát a saját tányérjára. Pillanatokon belül elfogyasztottuk az ételt, majd a szobájába vonulva szórakoztunk tovább. Nekiálltunk filmezni, viszont egy annyira unalmas thrillert talált, hogy pillanatokon belül el is nyomott az álom.

-Ezt rohadtul elcsesztük, Daniel!- suttogott a telefonba Zack. Ezek miről dumálnak az éjszaka kellős közepén?! Ugyan nem illik, de csendben hallgattam, ahogy a mellettem fekvő srác beszélt.
-Nem kellene tudnia róla, úgy volt, hogy Sebastian gondoskodik a könyvről!- hirtelen megállt a lélegzetem. Ő volt a másik srác a könyvtárban?! -Nem tudom, mit csináljunk...hozd át Soph holnapi cuccait, aztán, ha már itt leszel, megbeszéljük! Csáó- azzal bontotta a vonalat. Csukva tartottam a szememet és "aludtam tovább'", holott legszívesebben kipattantam volna az ágyból, hogy kérdőre vonjam a fiút. Milliónyi kérdés fogalmazódott meg bennem, gondolataim össze vissza cikáztak az agyamban. Egy óvatos érintéssel a srác kiseperte az arcomba hullott rakoncátlan tincseket s hosszú csókot nyomott a homlokamra. Aztán óvatosan felkelt és kisétált a szobából. Vártam pár percet, majd utána osontam. Lábaim a halk sutyorgás forrása felé vittek. A nappali előtt álltam meg. Halkan nekidőltem a falnak és figyeltem/hallgattam az eseményeket. Miután Dan ledobta a cuccaimat a kanapéra, ő is leült melléjük.

-Nem lesz ez így jó, Zack!- kezdett bele.
-Tudom. Valahogy megpróbálom elsimítani az ügyet. Végülis, még "csak" Thomassal van elfoglalva.
-Ezt úgy mondod, mintha ez nem lenne amúgy is egy nagy gond!- emelte meg hangját a bátyám.
-Tisztában vagy vele, hogyan értettem!- forgatta szemeit a fiú. -Ki küldözgeti neki ezeket a rejtélyes üzeneteket? Egyáltalán kinek áll szándékában, hogy elcsessze szerencsétlen lány életét?!
-Nem tudom, haver!- vett egy mély levegőt Daniel. -Elég bajunk volt Thomassal önmagában is, most meg itt ez az üzengetős fazon. Nem hagyhatjuk, hogy megtudja az igazságot a balesetével kapcsolatban!