Bérgyilkosok összezárva

Második fejezet

Negyed óra múlva térek vissza a helyszínre, kezemben két benzines kannával, amit a földre helyezek. Még mielőtt fel nem égetném áldozatomat, s annak óriási házát, benne minden vagyonnal - amiért tényleg kár, mivel eléggé szép villában lakott -, elkezdek kutakodni. Mindeddig nem tartottam olyan fontosnak ezt a műveletet, ugyanis nem volt okom rá. Valahol legbelül viszont sejtem, hogy valamit rejteget, anélkül a valami nélkül pedig nem szándékozom elmenni.

Kirántom az asztali fiókokat, kiöntöm a tartalmukat, s megpróbálok kézzel fogható nyomot keresni - bármit, ami arra utalhat, hogy oka volt megtámadni minket.

Semmit sem találok. Csak számlák számlák hátán, csekkek, fizetési utalványok, néhány bankkártya, s egyéb ehhez hasonló jelentéktelen papírdarab. Az egész szobát teljesen feltúrom, az ágy matracát is felvágom, reménykedve abban, hogy talán oda rejtett el valami lényeges bizonyítékot, de ott sem találok semmit.

Az egyetlen dolog, ami talán fontos lehet, az a kézi számítógépe, amit félreteszek. Akkor lesz igazán pechem, hogy ha azon sem fogok találni semmit, ami nem lenne jó több szempontból sem: ideges leszek, ami miatt felmegy a vérnyomásom; továbbá, ha ilyen állapotban vagyok, akkor nem jó velem egy légtérben lenni. Ezért már csak bízni tudok abban, hogy van azon a gépen valami, és nem csak a saját érdekemben, hanem másokéban is.

S most jön a ma esti munkám rizikósabb fele: el kell tüntetni a holttestet. Tekintve, hogy nem akarok semmiféle bonyodalmat a rendőrséggel - akik amúgy nem kedvelik túlzottan a tízeseket -, el kell tüntetnem a helyszínt is.

Tábortűz lesz, méghozzá a leglátványosabb módon.

Legelsőnek is eloldozom áldozatomat, s nagy nehezen elvonszolom az ágyára. Egy olyan pozícióba helyezem testét, amelyből - ha mégis megmarad a csontváza, amit kétlek, tekintve, hogy percek múlva lángolni fog ez az egész tákolmány - az következik le, hogy Mr. Price-ot álmában érte a halál. Reményeim szerint antropológusok nem fogják meglátogatni ezt a térséget, de azért biztos, ami biztos alapon mégis megteszem ezt az óvintézkedést. Miután befejezem a holttest elhelyezését, jönnek a papírok; teleszórom az egész ágyat azokkal a csekkekkel és számlákkal, amelyeket a szekrényben találtam. Mivel annyi papír van itt, mint egy jól működő nyomdában, mindenhova jut minimum egy fehér, vagy épp egy színes darab. A Mr. Price körüli részek megtelnek papírokkal, így hát nem marad más hátra, minthogy az egész ágyra, továbbá a szoba, a lépcső, és az előszoba padlójára is benzint öntsek, amit aztán meg fogok majd gyújtani.

Tervemhez híven kinyitom az egyik kannát, amelynek tartalmát az ágyra, valamint az ágy körüli területre öntök. Az üres kannát otthagyom, s a telivel együtt kimegyek, hogy a ház többi szegletét is átitassam ezzel a büdös gyújtóeszközzel. Ehhez a művelethez nem igazán vagyok hozzászokva, tekintve, hogy eddig sosem volt ilyen komoly ügyem, így jobb, ha nincsenek nyomok. Nem szeretnék még egy rendőrségi ügyet is a nyakamra, így is csak egy centi választ el attól, hogy le nem csuknak engem, és a csoport többi tagját is gyilkosság miatt.

Miután mindennel kész vagyok, elveszem a laptopot, s kiviszem az előszobába. Még egyszer végignézek a gyönyörű bútorokon, s megpróbálok bűntudat nélkül visszasétálni a felső emeleti szobába.

Előveszem a zsebemből a gyújtót, majd felveszek egy papírdarabot, és meggyújtom azt. Egy pillanatig sem maradok tovább a szobában, hiszen bármelyik pillanatban lángra kaphatnak a benzinnel átitatott anyagok.

Nem is ülök tovább a házban sem; felkapom a laptopot, s észrevétlenül kisurranok a házból. Tulajdonképpen az a szerencsém, hogy a szoba ablaka a hátsó udvarra néz, így a környező házakban lakó embereknek nem fog feltűnni az, hogy két méteres lángok ágaskodnak a lakásban.