Zavaros Szerelem

Kilencedik fejezet

Szeretném bejelenteni, hogy elkezdek egy új történetet Szirének Éneke címen, remélem azt is olvasni fogjátok, ahogy Caprice "kalandjait" is.:)

Reggel persze megint az ébresztőre keltem, hiszen hétfő volt, iskolába kellett menni. Csak úgy zsongtak a fejemben a gondolatok. Peter, Christopher, anyu...Mark. Mit kezdjek ezzel a helyzettel? Valahogy ki kell békítenem Petert! De hogyan? Mindamelett Chrissel is beszélnem kell. Meg Anabellel. Hmm.
Lustán kikecmeregtem az ágyamból és a szekrényhez léptem. Úgy gondoltam ma valami egyszerűt veszek fel. Piros felső, fekete farmer. A sminkem egyszerű szempillaspirálból és ajakápolóból állt. A hajam kiengedve hagytam, de egy fekete hajpántot tettem bele.
Felvettem a táskámat és indultam is lefelé. Csend volt a házban, ami azt jelentette, hogy anyu aludt még. Nem is bántam, nem volt kedvem vele beszélgetni. Még mindig haragudtam. Önző vagyok? Lehet, de akkor is szólhatott volna. A konyhában találtam pár 7Days-t úgyhogy eltettem a táskámba és útnak indultam. Újabb 1 óra út következett, amit végig aggódtam. Mikor befordultam a suli parkolójába már láttam, hogy valami nincs rendben. Minden diák kint állt az egyetem épülete előtt. Leparkoltam, és kiszálltam. Megláttam az osztálytársaimat, Anabel is köztük volt, úgyhogy odamentem hozzá.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Ó, szia Rice. Állítólag kigyulladt a tornaterem.
- Az hogyan lehetséges? - hüledeztem.
- Azt nem tudni, de valamikor hajnalban történhetett. Mégjó hogy észrevették különben már az egész suli lángokban állna.
- Volt bent valaki?
- Azt nem tudni.
Ekkor a mentősök hordágyon kitoltak egy fiút. Könnybelábadt a szemem mikor megláttam ki az és azonnal odarohantam.
- Jaj nem! Mit keresett bent? Hogy van? - kérdeztem a mentősöket.
- Nincsen túl jól, kérlek adj helyet, hogy bevihessük a kórházba, azonnali ellátásra szorul, veszélyben lehet az élete. - Anabel elhúzott onnan, én pedig csak sírtam és sírtam. Nem tudtam hová tenni a dolgokat. Ekkor megszólalt a hangosbemondó és az igazgató szólt bele.
- A körülményekre tekintve a mai tanítás elmarad, kérem mindenki menjen haza. Az iskola honlapján ki lesz írva ha esetleg holnap se lenne tanítás, figyeljétek az oldalt kérlek titeket!
- Gyere Rice, haza kell mennünk. - nyugtatgatott Anabel.
- Ana, átjössz hozzánk? Én ezt már nem bírom.
- Persze. - mosolygott rám.
Elindultunk a kocsim felé és minden erőmet összeszedve beültem a volán mögé. A hazaúton mindketten csendben voltunk, próbáltuk feldolgozni a történteket.
Mikor a házunk elé értünk nagyot sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból.
Mielőtt benyitottam volna a házba, nevetésre lettem figyelmes. Ez nem lehet igaz! Benyitottam és ahogy gondoltam a nappaliban ott volt anya...és Mark.
- Mit keres ez itt már megint? - kiabáltam.
- Caprice? Mit keresel máris itthon? - majd meglátta mellettem Anabelt. - Ó, szia. Te biztosan Anabel vagy. A nevem Eleanor. Tegezz nyugodtan.
- Szia..öö..Eleanor. - látszott, hogy Ana zavarban volt. Megtudtam érteni, nem számított erre ő sem.
- Szóval mit keres itt? - kérdeztem kicsit nyugodtabban.
- Átjött meglátogatni, miután tegnap csakúgy elküldtem miattad. - nézett rosszallóan anya.
- Ó igen? Akkor most elküldheted megint.
- Miért is?
- Mert én ma itthon leszek és Anabel is marad.
- Ellógtatok a suliból? - nézett még mindig rosszallóan.
- Nem, képzeld kigyulladt a tornaterem és mindenkit hazaküldtek. Sőt, volt aki meg is sérült. - ekkor már folytak a könnyeim ígyhát felfutottam a szobámba, hallottam hogy Ana is követ. Berontottam a szobámba és sírva az ágyamra vetettem magamat.
Ana mellém ült és nyugtatólag a hátamat kezdte simogatni.
- Miért körülöttem történnek ilyen dolgok?
- Nem csak körülötted, ebben biztos vagyok.
- Anya miért találkozgat még mindig ezzel a Markkal?
- Tényleg ki ő és hogy került a képbe?
- Marknak hívják és valami autószerelő. Idejött megjavítani anya kocsiját aztán valahogy összejöttek.
- Érdekes. Nem lehet, hogy tényleg jól megvannak?
- Ugyan, láttad a csávó tekintetét? Jobban érdekelte a ház, mint az hogy mi mit beszélünk. Pedig a normális ember ilyenkor megvédené magát.
- Úgy érted nem is anyud érdekli, hanem a ház?
- Igen, ebben egészen biztos vagyok.
Lépteket hallottam, majd anya jelent meg az ajtóban.
- Ne haragudjatok. Elküldtem Markot, megint. - mondta.
- Ideje volt már. - válaszoltam neki.
Aggódva nézett rám.
- Mi történt a suliban egészen pontosan? És ki sérült meg?
Megint elsírtam magam.
- Olyan valaki, akinek ezt nem kívántam volna..