Az éjszaka rabja [befejezett]

Hogy rejtsem el? (part 1/2)

Hogy rejtsem el? (part 1/2)

„Linda!"
Teljesen kiment a fejemből, hogy felhívjam. A fenébe! Miután a ruhadarab rögzítve lett rajtam, lerobogtam a lépcsőn a nappali felé véve az irányt. Kerestem a telefonom, ami valahol csak kiesett a kezemből. Cirka fél óra keresés után megtaláltam. Végre! Tárcsáztam legjobb barátnőmet, aki azonnal felvette:
- CATHERINE BLACK! MÉGIS MIT KÉPZELTÉL?!
- Sa-sajnálom. Tudom, hogy mérges vagy, de annyi minden történt. És tudom, hogy bunkóság, hogy csak ilyenkor kereslek, de a segítségedre lenne szükségem. Nagyon sajnálom.
- Mi történt?
- Jobb lesz szemtől-szembe megbeszélni, azt hiszem.
- Jézusom! Megijesztesz... A házadban vagy?
- Aha.
- Repülök.
- Elég, ha kocsival jössz – nevettem. – Inkább ne beszéljünk repülésről.
- Indulok. Szia.
- Szia.
Eddig eszembe sem jutott, hogy kipróbáljam a repülést. Vajon sikerülhet? Nem is tudom, de egy próbát megér. Kimentem a hátsó kertbe, és mozgatni próbáltam a szárnyaimat. Nem ment. Miért?
- Úgy próbáld, ahogy a kezedet is mozgatod. Ne gondolkodj rajta!
Ryan volt az, aki az ajtóban támaszkodott, karba tett kezekkel. Komoly arccal méregetett engem. Azt tettem, amit mondott. Nem gondoltam rá görcsösen. De így sem ment. Egy szempillantás alatt mögöttem termett. Ezt hogy csinálta? Egyik kezét lágyan derekamra helyezte, másikkal jobb kezem után nyúlt. Óvatosan keze gyenge szorításába börtönözte csuklómat, majd lassan felemelte. Miután derékszöget zárt be törzsemmel, leengedte, majd megismételte. Kezem második útján már a szárnyam is szinkronban mozgott vele. Ryan elmosolyodott, adott egy jutalom puszit az arcomra, majd hátralépett. Először lassan, kicsiket lendítve próbálgattam szárnyaim mozgatását, majd egyre nagyobb erőkifejtéssel. Tekintélyes részeim fel-le mozogtak, lábam pedig lassan elvált a talajtól. Kettőt csaptam még, majd ráfeküdtem egy légáramlatra. A lágy szellő a hajamban. Nem tudtam betelni vele. Csak most tűnt fel, hogy már szinte itt van a tavasz. Rohan az idő. Élveztem, ahogy a napsugarak lágyan cirógatták a bőrömet. Nem sokat repkedhetek, a végén valaki meglát. Sajnos. Le kell szállnom. Na, de hogyan szeretném én ezt kivitelezni? A föld felé próbáltam közeledni, kisebb-nagyobb sikerrel. 5 perc próbálkozás után sikerült Ryan-re esnem. Azt hiszem, szó szerint beleestem. Ezen ő jót derült, majd letett, magával szemben.
- Én is beléd estem – mondta mosolyogva, majd lágyan, visszahúzódóan megcsókolt.
Én viszonoztam. Azt hiszem, ez az első csókunk. Tökéletes volt. Olyan édes és ellenállhatatlan, mint amilyennek képzeltem. Mikor rájött, hogy én is akarom, kicsit szenvedélyesebben folytatta. Ölni tudnék a csókjaiért. Hogy minden reggel erre keljek, és minden este erre aludjak el.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is szeretlek, Cat.
Boldogság öntött el. A pillangók a gyomromban eddig elviselhető sétarepülést tartottak, de most... A hasamban kitört a III. világháború. De én boldog voltam. A legboldogabb.
- Khmm... Megzavartam valamit? – tettetett köhögést az ajtóban legjobb barátnőm.
- Linda – örültem meg. – Jó látni.
Odafutottam, megöleltem. Ő nem ölelt vissza. Elhúzódtam, arca merev, mégis döbbent volt.
- Mondtam, hogy segítened kell – húztam el a számat.
- Látom – sóhajtott. – Hogy tudnék segíteni?
- Te hogyan változol farkassá?
- Ez bonyolult. Nem tudom csak úgy elmagyarázni.
- Segítened kell! Hogy rejtsem el? – folytattam kissé kétségbeesettebb hangon.

Megvan a 2K megtekintés! Ha akarnám se tudnám elégszer megköszönni nektek. ♥