Dead Leaves

Black

Némán tettem le a tollat a kezemből,majd összehúztam magamon a kabátot. Hiába volt ősz eleje a szél kegyetlenül ostromolta a tájat,és a tájban ülő alakot azaz engem. Összecsuktam egyetlen társam a hidegben,és gyorsan berohantam az iskolába. Éreztem, ahogy az arcom kipirul végül csak aprón eltüsszentettem magam.

- Látod mi lesz ha kimész a hidegbe? - dorgált meg a felém közeledő alak. Rávillantottam ezer wattos vigyorom mire csak fej rázva átnyújtott egy zsepit. - Már megint ezzel mentél ki? - vette észre a hónom alatt leledző társam. - Miért van az, hogy amikor ihleted van, egy olyan környezetet keresel, amiben lehetetlen írni? - azzal csak motyogva tovább indult én pedig mint aki meg sem hallotta mentem utána.

- De ugye nem késtem el? - kocogtattam meg a vállát,de csak vállat vont.

- Szerintem nem. De nincs nálam a telefonom. - mindketten felkaptuk a táskánk és besurrantunk a rajzterembe. Furcsa volt,hiszen senki sem volt bent. Előhalásztam a telefonom és mint egy őrült száguldottam a világhálón.

- Mi a helyzet Koreában? - állt be mögém Shimai. Természetesen nem ez az igazi neve de én annyi becenevet akasztottam rá, hogy meg sem tudnám számolni.

- Semmi különös...B.A.P. új kislemez.... - mire kimondtam kitépte a telefont a kezemből, és bekuporodott a sarokba. Megbűvölve itta magába a hírportál szavait aztán öt perc után csak ennyit szólt:

- BTS teaser képek...érdekel? - pillantott rám félénken. Amint eljutott a tudatomig az mondandója mint egy vad úgy ugrottam rá.

- Persze, hogy érdekel. - vágtam rá és elködösült tekintettel néztem végig tízszer a képeket, mindegyiknél nagyokat sóhajtva. Végül mint egy reménytelen szerelmes bedobtam a táskámba a készüléket. - Elő kéne pakolnunk, nem? - Shimai bólintott és segített a elővenni a rajzfelszerelésünk. Pár hónapja kezdtem egy grafika szakkörön és nem mondom magam tehetségesnek de élvezem. Fél óra múlva még mindig csak mi dolgoztunk a teremben, ami kezdett idegesíteni.

- Hol lehetnek?

- Nem tudom, de ezt gyorsan fejezzük be aztán húzzunk innen. - kaptam meg az enyhén ingerült válaszom. Miután befejeztük kisurrantunk az épületből ami akkor már üresen állt. Nem tulajdonítottunk neki nagy figyelmet,gyorsan megöleltük egymást és siettünk is haza felé. Végre,most következett a jól megérdemelt hétvégém.  Ahogy hazaértem egy jól ismert csipogó hang jelzett és tudtam ki írt,mintha érezné, hogy mikor érek haza.

Boboy:Szia.

Én:Szia, történt ma veled valami érdekes?

Boboy: Igen...holnap megyek le hozzátok.

Én: Mikor érsz ide?

Boboy: Reggel.

Boboy akkor ment el az iskolából miután egy évet már lehúztam ott. Akkor még nem igazán beszéltünk de az elmúlt félévben elválaszthatatlan barátok lettünk. Mondta, hogy a másik barátnőjét is meglátogatja mert régen látta őket. Igazából nem figyeltem különösebben mert nem ismertem őket.

~

Szombat reggel korán kiugorva az ágyból,vártam a hívását és mikor megkaptam rohantam ki a pályaudvarra. Egész délelőtt együtt voltunk,nevettünk vagy csak simán beszélgettünk. Egyszer csak megállt egy tömbház előtt amiből hangosan kiszűrődött a zene.

- Hallgasd! - mutatott fel, és egy összetéveszthetetlen hangot hallottam meg. A War of Hormone szólt a BTS-től. Szavak nem voltak rá,mennyire szerettem őket.Hirtelen a függöny elhúzódott és egy szőkésbarna fej kukucskált ki az ablakon. Elkezdett integetni Boboynak és a zene hirtelen leállt. Hallottam a cipők trappolását,ahogy vágtattak le a lépcsőn és mint akik ezer éve nem találkoztak úgy ölelgették egymást. Én egy kicsit távolabb,megszeppenve és kissé magányosan összehúztam magamon a kabátom. Mikor elengedték egymást,rám néztek és közelebb jöttek hozzám.

- Hogy hívnak? - mielőtt megszólalhattam volna, Boboy vetődött mellém.

- Nyunyónak hívják. - intézte el ennyivel. Rám meresztették a szemeiket,mintha nem lennénk túl komplettek.

- Ő akasztotta rám. - mutattam a mellettem állóra. Elmosolyodtak aztán a karomat megfogva vittek magukkal.Hirtelen új barátokkal találkoztam akik nem akartak elengedni, és ahogy múltak az órák én is egyre jobban kötődtem hozzájuk.