Dead Leaves

Transition to orange

Nem aludtam túl sokat. Reggel mint egy hulla, beestem a próbaterembe.
- Jól vagy? Nem voltál az ágyadba, de Jin szólt, hogy náluk vagy. - ölelt meg Minky. Aprót bólintottam és a tánctanárhoz mentem, hogy tanítsa meg a koreográfiát. Alig álltam a lábamon, de végig csináltam. Táncoltam, énekeltem és dalt írtam. Szóltam a menedzsernek aki titokban kicseréltette az ablakom és mondta hogy ne szóljak senkinek, még a csapatnak sem.

- Sziasztok! - kukkantott be az Astro. Mindenki hangosan visszaköszönt, egyedül Minky intett egyet. Choo betámadta JinJint, MJ pedig a némát játszó leaderhez sietett. Sanha velem és Dawival kezdett el beszélgetni és kellemes társaságnak bizonyult.  Az egész délutánt velünk töltötték, bár ez Minkynek nem igazán tetszett. Próbálta kerülni MJ-t de ő mindenhova követte.

Este fáradtan estem volna az ágyamba, de úgy döntöttem, hogy bent maradok még egy kicsit dolgozni. Hajnalban másztam ki a stúdióból és Szöul utcáin, félálomban nem jó mászkálni.

- Nocsak, nocsak! - fogta meg valaki a kezem. Az illetőnek nyávogó, gúnyos hangja volt, pont mint az álmomban. - Utálom, az olyanokat mint te és a csapatod! - lökött a betonra. Ijedten néztem a felettem tornyosuló műkörmökre.

- Hani, siess! - noszogatta az egyik és a Hani nevezetű belerúgott a hasamba. Próbáltam összeszedni magam de akkor megfogott a másik négy és az ötödik vert. Egyszer volt csak szerencsém mert pont úgy ficánkoltam és bordán rúgtam az egyiket, de akkor kaptam életem legnagyobb ütését. A vér összetéveszthetetlen ízét éreztem a számban.

- Mi folyik itt?! - hallottam meg egy fiú hangot, mire a lányok ijedten fordultak hátra. A szemük elkerekedett és ledobtak a földre. Elfutottak de az egyik még a fülembe súgta, hogy ennyivel nem úszom meg.

- Jól vagy? - guggolt le mellém egy alacsony fiú, akit egyből felismertem. Az arca, a szemei, az egész ember. Woozi, közel hajolt hozzám és letörölte a vért a számról. Segítettek felállni de nem sikerült megállnom.

- Ruru! - kapott el Jun. Igen, akikkel találkoztam a SEVENTEEN tagjai voltak. De, honnan tudják a nevem? - Vigyük hozzánk! - ez volt az utolsó mondat amire emlékszem...

Pittyegett valami. Nem tudom mikor keltem fel, de valami vagy valaki ránehezedett a karomra. Mindenem fájt, és mikor megpróbáltam megmozdulni, felordítottam. Woozi felkapta a fejét és rám nézett meglepődötten.

- Felébredtél? Két napja csak alszol.

- Mi történt?

- Azt mondták, hogy megrepedt a bordád és majdnem belső vérzésed volt. Ha egy perccel később kerülsz kórházba meghalhattál volna. - magam elé bámultam.

- Köszönöm. - intett egyet és folytatta tovább.

- Megkerestük a menedzsert aki azt mondta a csapatodnak, hogy sürgősen el kellett menned és nem tudni mikor jössz vissza. Ja és hozzátette, hogy vigyázzunk mi rád.

- Nem akarok gondot okozni. - mondtam halkan mire felnevetett.

- Ugyan már, nem okozol gondot. Sőt örülünk is, hiszen egy kis szabadidőt adtál nekünk. - ölelt meg hirtelen és finoman. Kitágultak a szemeim, de jól esett az ölelés.

- Ők kik voltak? - érdeklődtem a támadóim iránt. A Hani név olyan ismerősen cseng, de nem tudom, hogy hol hallottam.

- Az EXID. - sötétedett el a tekintete. - Valószínűleg nem tetszett nekik, hogy a karrieretek gyorsan ível felfele, ők pedig mostanában háttérbe szorultak. A csapatok sok mindenről tudnak a cég által, és tegyük hozzá, hogy Hani V barátja, szóval... - vett egy nagy levegőt. - Szóval tudnak rólad és Sugáról.

- Te is? - lepődtem meg de bólintott. - A céged nem csinál botrányt valamint a Big Hit  is elfogadta de csak addig amíg nem akadályozzátok egymást a munkában. Viszont a következő célpont Suga lesz. - nézett ki az ablakon. A szívem összeszorult, ki akartam tépni az infúziót a kezemből és elrohanni.

- Amíg nem gyógyulsz meg, nem tehetsz semmit. Minimum másfél hét. - közölte velem aztán otthagyott. otthagyott a gondolataimmal amik csak kínozni tudtak.

Pontosan egy hete vagyok itt a SEVENTEEN dormjába és azt kell mondanom, elég vicces náluk az élet. Woozival remekül megértjük egymást, egy csodálatos barátot találtam ebben a pici emberben. Mindenki megpróbál nekem segíteni például Hoshi állandóan azt akarja, hogy nevessek és mindent megtesz ennek érdekében. Megkedveltem őket, de lassan lejár a másfél hét amikor is haza kell mennem és tennem kell valamit. És a legnagyobb baj, hogy tudom mit kell tennem azért, hogy megvédjem Sugát. Nagyon hiányzik. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon is megkedveltem őt.

- Mi a baj? - ült le mellém a kis törpe. Az a vicces, hogy egy magasak vagyunk és mégis letörpézzük a másikat.

- Nem akarom megtenni. - dőltem a vállára. Felsóhajtott.

- Én nem mondhatom meg, hogy mit tegyél és ha te ezt látod jónak akkor rendben. De én Suga nézetét is figyelembe venném.

- Már megtettem...de ez a megoldás arra, hogy megvédjem. - néztük együtt a lemenő napot.

- Ruru! - öleltek meg a lányok. Mögöttük a BTS támaszkodott a korlátnak. Suga ellökte magát a korláttól és megölelt ő is.

- Hiányoztál. - súgta a fülembe. Elengedett és átnéztem a válla felett, ahol Jin és Dawi álltak kézen fogva.

- Itt meg mi történt? - rántottam magamhoz Minkyt. A párosra nézett és felkuncogott.

- Elég egyértelmű. De jól kijönnek.

- Szia, drágám! - ugrott valaki a leader nyakába.

- Nem vagyok a drágád! - csapta fejbe MJ-t. Megjött a tavasz, vagy mi van?

- Yoongi, beszélhetnénk majd? - bólintott, majd hazamentünk. Átsétáltam hozzájuk és nagy levegőt véve beléptem a zeneszerző szobájába.

- Miről akartál beszélni? - ült le mellém.

- Szeretnék ennek az egésznek véget vetni. - hajtottam le a fejem.

- Miért?

- Mert szeretnék a munkámra koncentrálni. - hazudtam. Gyűlöltem magam.

- Rendben. - állt fel mellőlem és ült le az asztalához. A könnyeim némán megindultak és kirohantam a szobából, végül át a szomszédba. A szívem majd kiszakadt a helyéről annyira fájt, de így legalább megvédhetem.