A Változó (The Variable) TMR//Minho (Befejezett, de még frissül)

2.13 fejezet

Newt

Elfogtak minket.

Amint Minho és Nyíl kitették a lábukat a tábor területéről, éreztem, hogy baljós a levegő. Éreztem, de csak a kimerültségre fogtam. Neki dőltem a sziklának behúnytam a szemem pihenés céljából. A bal lábam embertelenül fájt, a becsukott szemmel, viszont úgy tűnt még jobban kiéleződik a fájdalmas lüktetés. Kilélegeztem és pihenésre vágytam. Behúnyt szemmel viszont kissé védtelennek éreztem magam,  tudva, hogy rajtam kívül aligha szunditott el valaki. Magamon éreztem egy kutakodó pillantást.Összeráncoltam a szemöldököm, de figyelmen kívül hagytam az érzést egy darabig. De továbbra is éreztem és már bosszantani kezdett,  nem volt elég, hogy a lábam fájt, még valaki úgy is bámul, mintha az élete múlna rajta. Hirtelen kinyitottam a szemem és Hallgataggal néztem farkasszemet. Hallgatag zöld szeme éberen csillogott, figyelt minden mozdulatomra.  A lány idegesen pislogott rám, majd elforditotta a fejét, megszakitva a szemkontaktust.

Meglepődve néztem rá, még az után is, hogy a lány már nem nézett. Furcsa érzéseket keltett bennem ez a Hallgatag. Nem tudtam mire értelmezni sem a lány viselkedését, sem a saját érzéseim ezzel kapcsolatban. Hallgatag elfordult, a hosszú szőke haja eltakarta az arcát, így nem láthattam rá. Összezavart a lány bámulása, ideges lettem és nem tudtam minek vegyem.

Kíváncsiság, ez jutott eszembe Hallgatag viselkedéséről, a lány mióta először találkoztunk, úgy néz rám, mintha valami idegen, nem e világra való lény lennék. Ám úgy tűnt Hallgatag másként kezeli a tényt, mint Claire, hogy én idegen vagyok számára. Claire távolságtartó, Hallgatag meg kíváncsi. Gyerekesen kíváncsi, gondoltam, ahogyan a lány ökölbe szorult kezét néztem, amit az ölében tartott. A gondolat, mégis, nem taszított vissza, éppen ellenkezőleg,  jól eső érzést generált bennem. Azon kaptam magam, hogy most én nézem Hallgatogot.
Nem igazán figyeltem meg ezelőtt a lányt, annyira emlékeztem, hogy szőke és néma. Most viszont észrevettem a smaragd zöld szemeit, amik annyira komolyan néztek. Hallgatag korombeli volt, alig nézett ki többnek tizenhatnál. A lány bizonyára nem találkozott senkivel a táboron kívül. A lány keze remegett az ölében. Felültem és Hallgatag felé fordultam. Köhögtem párat, a torkom száraz volt a mai folyamatos napon tartózkodástól.

-Hallgatag? 

A lány megfordult és nekem torkomon akadtak a szavak. Az arca vörös volt és nyilvánvalóan zavarával küzdött. Miért lenne zavarban? Tudtam, hogy ha meg is kérdezném, nem kapnék választ. A lány zavara viszont bennem keltett meleg érzést, amit nem tudtam hova tenni. Hallgatag lesütötte a szemeit  de nem fordult el tőlem. Hirtelen mérlegelni kezdtem, részleteiben megfigyelni a lányt: az egyenletes, fehér bőrét, ami harmoniában volt az enyémnél árnyalatokkal világosabb arany hajával, a tekintetem végül megállíthatatlanul az ajkára csúszott,  a lány fényes lényével összhangban álló halovány rózsaszín ajkára. Gyorsan magamra parancsoltam, mert azon kaptam magam, amit a lány művelt: szégyentelenül bámultam meg. A hajamba túrtam és nem vettem tudomásul, hogy lassan az én arcom is melegszik.

X

Szóval,  valahogy körbekerítettek és ránk kényszerítették az akaratuk. És mi nem tettünk semmit, kimerültek voltunk az egész napos gyaloglástól és képtelenek voltunk ellenkezni.
Szégyen szemre hagytuk elfogatni magunk egy csapat lánnyal elfogatni, akik ráadásul még nem is voltak túlerőben. Mentségünkre viszont az szolgált, hogy rajtunk ütöttek és fegyverük volt. Azt se hagyjuk ki, hogy meglehetősen sportosnak tűntek, de ami jobban ütött,  hogy ravaszabbak voltak akárminél.

Az arcom dühtől vöröslött, ahogyan a megkötözött kezeim próbáltam kiszabaditani. Mindenkit egytől - egyig megkötöztek. A hurok meglehetősen erős volt egy csapat lányhoz képest. Dühítő, hogy már megént egy horda fog el mindket,  igaz most már más esélyekkel indulunk. Minho és Nyíl még szabadon vannak. A táborukba hoztak minket, habár az megszólalásig hasonlított a miénkre: pár tábor tűz itt- ott, sziklák körbe ölelik a teret. A lányok jó formán egy sarokba löktek minket és most mint sasok álltak körbe. Úgy méregettek, mint egy darab húst. Visszasirtam Hallgatag visszafogott, szeszélyes kíváncsiságát.