Bezárva.

nyomorúság.

-menjünk. Mondta anya, majd már indultunk is a kocsi felé.
Nagyon féltem. Mivan ha valami baja van Kerolinenak. Majd feketeség. Már megint. Véget ért az áram ütés.
-itt vagy? Élsz még? -Hajolt felém a nővér. Szép lassan nyitottam ki a szemem. Mindent homájosba láttam. -jól van?!
-igen...-mondtam, de nem voltam jól.
-nem értem, hogy hogyan él még mindig..-suttogta maga elé.
-Ez érdekli? Most kötött egy kínzó eszközre! -Háborodtam fel.
-Én ezt komolyan nem értem. -indult el felém.
-Most meg mit akar?
-kikötözni.
-ohh... hát akkor jó... -A nővér kikötött, majd kiment a szobámból. Én is utána mentem. Utamon össze találkoztam Patrickal.
-szia! -Köszöntem rá, de ő tovább ment. Gondoltam, hogy ez lesz hisz az előbb a lelkébe tiportam. Leültem egy székre és a múltamról gomdolkodtam. Már amennyi az eszembe volt. De ha ez nem lett volna elég, azok a hangok, amiket az itt lévők adtak ki, a sikoltozás, a hangos szenvedés, a kacagások, a sírás, Teljesen kész voltam. Még pár percig próbáltam ezeket kiverni a fejemből, de nem ment. Kirohantam a szobából és megkerestem egy nővért.
-ki kell engedniük! Inkább egy börtönbe, mint itt!
-sajnálom. Itt kell maradnia, mert ide rakták.-mondta a nővér.
-Hogyan tudok innen elmenni! -kezdtem el rázni a nővért.
-azonnal engedjen el!-majd egy pofont adott az arcomra. El fordultam előle, majd elsiettem. Egy ilyen kis csoportba ütköztem bele.
-hé hé hé! hova kislány! -tolt el magától egy férfi.
-Sajnálom. -Lépkedtem hátra felé. -mi van kislány! Új vagy? -közeledett felém egy másik férfi.
-tényleg Sajnálom. -lépkedtem még mindig hátra.
-halgatózni nem szép dolog. -indult el felém egy nő.
-tényleg véletlen volt. -kezdtem már el szinte futni hátra felé. Utam közbe neki mentem valakinek. Patric volt.
-jó elég lesz. -mondta majd elküldött. Ő ott maradt. Már nem néztem hátra, de tudtam hogy hiba volt otthagynom.
-mindenki huzzon be a szobájába! -üvöltöztek a nővérek, miközben mindenkit be küldtek a helyükre. Csak nekem nem volt szobám, hisz mikor ide kerültem a kínzó szobába "laktam".-te! -Ragadta meg a karom egy nővér -itt fogod mostantól le élni a nyomorult életed. -dobodt be egy kis szobába. Este volt. Vagyis gondoltam, hisz egy ablak sem volt a helyiségben. Már készültem ledölni az ágyamra, amikor hirtelen benyitottak hozzám.
Sziasztok! Sajnálom,hogy ilyen rég volt rész, de nem érzem azt, hogy olvassátok és szeretitek a sztorimat😔. Nem tudom folytassam -e? Ha úgy gondoljátok meg éri, akkor azt jelezzétek nekem egy kommentel.