My life with my eye

Somebody else

Fent a rész címadó zenéje <3

Mikor felkeltem vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Vártam is a mai napi találkozást, meg nem is, de inkább vártam.

   Mint kb. minden reggel a szekrényem előtt állva gondolkoztam azon, hogy mit vegyek fel, ám most mintha még nehezebb lett volna ez a kérdés, mint amilyen lenni szokott. Végül egy fekete, kopott farmert, egy halvány, kék inget és egy fekete, visszahajtós, cipzáros kardigánt szerű pulóvert vettem fel, kiegészítőnek, pedig a Harry Potter-es időnyerő nyakláncom. egész elegáns voltam.

   Középhosszú, sötét hajam előre fésültem, hogy ne látszódjon nem túl szép bőröm a homlokomon. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy mindenem megvan, fekete bakancsot vettem fel, majd vállamra vettem táskámat, várva az indulást.

   Az óráim nagyrészt unalmasan teltek, viszont mindet végigbeszéltem vele. Vele, aki miatt oly izgatott volt ez a mai nap. Hét órámból három lyukas volt így hamar eltelt a nap, majd barátnőimtől elköszönve rohantam a buszmegálló felé, ahol már várt rám.

   Végignéztem a megállóban álló embereket, ám nem láttam köztük, így átsétáltam a szemben lévő oldalra, hátha ott lesz. De nem volt... Nem jött... Mégsem...

   Megfordulva egy ember integetett felém a túloldalról, de nem ismertem fel, hogy ki az, ugyanis szemüveg nélkül nem nagyon láttam el odáig.

   " Ez meg ki a faszom és miért integet nekem, mint valami degenerált barom...? " Gondoltam magamban, mire rájöttem, hogy ez nem egy idegen, hanem Ő...

   Zavartan mosolyogva rohantam át a gyalogosok számára lefestett csíkos úton, majd megálltam vele szemben, körülbelül egy fél lépésre tőle. Felnéztem a tőlem fél fejjel magasabb, barna hajú fiú szemébe majd köszöntünk egymásnak, amit egy kínos pillanat követett:

   Én léptem felé egyet, minek során sikerült majdnem eltaposom, és egy ölelés-szerű pózban adtam egy puszit az arcára. Nem érdekelt, hogy a körülöttünk lévők mit mondanak. Most csak ő és én voltunk számomra.

   Elindultunk, hogy igyunk egy kávét. Miután megrendeltem jegeskávém, ő pedig a fagyiját, magamra maradtam, míg barátom meglátogatta a mellékhelyiséget. Álltam és elgondolkoztam azon, vajon hogy is bírt eljönni olyan távolról idáig, csak azért, hogy lásson. Már régóta beszéltünk neten keresztül, de még nem találkoztunk személyesen. Mostanáig.

   Hátra nézve egy ismerős arcot vettem észre:

  Egyik barátnőm jött lépett be az ajtón, baráti társaságával körülvéve.

- Hát te ? - Kérdeztem, mire a WC-ajtó kinyílt és a fiú megindult felém. Vetettem irányába egy pillantást, majd a velem diskuráló lány is felé tekintett, majd vissza rám - Mindent értek. Na akkor hali - Mondta, majd mosolygott és elmentek.

  Kaptam a fiútól egy pici kis képet, amin ő mosolyog, még régi, elől szőke tincseivel, fekete zakóban és egy fehér nyakkendőben. Nagyon aranyos volt. Megfordítva a kis téglalap alakú fotót, kék tintával írt, kissé elkenődött szöveget találtam:

   " A sok hülyeség boldoggá tesz, szóval ne veszítsük el egymást. "

   Ahogy annak a pár kis rövid sornak a végére értem szívemet kellemes melegség járta át. Felemeltem telefonom, majd átlátszó tokja alá csúsztattam a kis fotót. Felnézve ismét a velem szemben ülő barna tekintetébe feledkeztem.

   A rövid séta közben, egy szál cigarettát vett elő, majd a szájába vette. Miközben öngyújtója után kutatott táskájában, két ujjam közé fogtam, s kirántottam a szájából, a vékony, fehér kis tekercset.

- Naaa, nemár ! Add vissza - Kérlelt, de én csak tartottam a markomban a káros kis dohánytekercset.

- Nem gyújthatsz rá, amíg a közelemben vagy. Megmondtam már akkor, amikor beszélgettünk. Ennyi.- Mondtam, mint valami szigorú anyuka.

- Jó, akkor csak add vissza - Mondta, s felém nyújtott a piros-fehér dobozt. Én belecsúsztattam a szálat, majd kikaptam kezéből, s táskámba tettem a dobozt.  Kis vita után belenyugodott, majd mentünk tovább.

Kis idő után megérkeztünk egy helyre, ahol végre majdnem teljesen egyedül tudtunk lenni.

   A hely közepén egy hosszú sín futott végig, a falak tele voltak mindenféle Graffiti-vel, és egy nagy csatornanyílás tátongott rajta, melyből víz ugyan nem folyt, de fura hangok jöttek ki belőle.

  Leültünk egymás mellé  és zenét hallgattunk, beszélgettünk, egymást fárasztottuk a hülye vicceinkkel, kövekkel dobáltuk a velünk szemben lévő vaskorlátot, a sínen ülve majdnem elütött minket a vonat, de még így is jól éreztem magam. Pusztán, mert a közelemben volt, olyan hosszú idő után és annyi veszekedés után most itt volt, velem, és csak velem, senki mással.

   Annak ellenére, hogy derekán ott lógott sajátja, oda adtam neki pulóveremet, mikor fújni kezdett a szél.Beletúrtam barna hajába, és csodáltam szőke melírjait.

 Felállva megöleltük egymást, ám keze lecsúszott a derekamról, ami nem igazán zavart. Leültünk a falon tátongó hatalmas lyuk előtti kis kőkerítésre átkaroltam a fiú nyakát és magam felé húztam. Ő finom puszit nyomott ajkaimra.

- Induljunk, mert mennem kell, el kell érnem a buszt. - Mondta én pedig sokáig próbáltam győzködni, hogy maradjunk még, hogy majd menjen később, de mennie kellett. Kelletlenül felvettem a táskám és kézen fogva indultunk el a lépcső felé. Ahogy sétáltunk eszembe jutott a tegnapi beszélgetésünk, mikor megkérdezte, hogy megcsókolhat-e, ha találkozunk.

- Ugye megkérdezted, hogy megcsókolhatsz-e, ha találkozunk.

- Ja - Válaszolt németül. - Und ?

- És gondolkoztam, mire arra jutottam, hogy... Igen - Mondtam vörös fejjel, mire elhúzott mellettünk egy hosszú vonat. Csak csendben sétáltunk a sín mellett, összekulcsolt kézzel, de ha akartunk volna beszélni, akkor se hallottuk volna a másikat a sín zúgásától.

   Amint a járat eltűnt a kanyarban és hangos zaját a csend váltotta fel, a mellettem sétáló fiú hirtelen meghúzott karomnál foga, mire szemben találtam magam vele, majd megcsókolt. Először csak lágyan ízlelgette ajkaimat, majd nyelvével finoman megérintette az enyémet. Mikor felébredtem a meglepődöttségből én is viszonoztam a csókot, majd felmentünk a megállóba.

   Mikor a busz bekanyarodott a saroknál, s felénk vette az iránt keserűség fogott el. Még utoljára megöleltem őt, majd felszállta  buszra én pedig hátat fordítva indultam el könnyeimet törölgetve.

   Amennyire eleinte nem akartam látni, most annyira nem akartam őt elengedni. Hiába volt rossz, hogy véget ért a nap akkor is jó volt és gyönyörű, felejthetetlen.

°_______________________________________________________________________________________°

Sziasztooook ! <3

Nos, mint láthatjátok elkezdtem egy új sztorit, amit igazából csak a mai nap miatt hoztam létre és azért is, mert a Borkent véletlen töröltem ^^"  Nos... ez egy ilyen Broken 2.0 :'D Remélem ez is tetszeni fog :) Igen, ez is valós történet, tényleg megtörtént.  Sajnálom, hogy ez egy ilyen hosszú és unalmas rész lett, de muszáj volt kiírnom :'D Valószínűleg ezt is ritkán fogom frissíteni, de fogom. Fogom írni a részeket, ha valami említésre méltó történik velem. Addig is írom a többi sztorit és sziasztok :3 :*