Fuck Yourself Bro! • befejezett

~15

Feküdtem a korházi ágyon. Még mindig nem érzékeltem semmit sem. Bár ez lehet az altató és a nyugtató hatása is. Lassan kinyitottam a szemem. Egyedül voltam a szobában. Vagy is azt hittem, hogy egyedül. Anyum és egy idegen férfi ült a kanapén. Nate a széken aludt. Végig néztem magamon. Pár karcolás folt éktelenkedett a karomon, meg szúrás nyomok. Épp bőrrel megúsztam mindent.

A fejem az lüktetett, de nagyon. Biztos forrnak össze a vágások, gondoltam. Körül páztáztam a helyiséget. Fehér falak, sehol egy kép vagy festmény. Egy kis éjjeliszekrény, és persze a szívmonitor, amire rá vagyok kötve. Sóhajtva csuktam vissza a szemem.

Emlékszem mindenre, ami történt. Éreztem, hogy meghaltam. De akkor, hogy lehetek most itt? Az orvosok próbáltak visszahozni, de sikertelenül. De akkor mi történt? A sok kérdés áradattól, az így is lüktető fejembe, nyilalások társultak. Most már értem, hogy mire mondják, hogy gondolkodni fáj.

Rápillantottam Natere. Békésen, durmolt. Az arcáról lelehetett olvasni, hogy sokat sírt. Ahogy ott ült, más nem akartam csak magamhoz ölelni és soha el nem engedni. Nem érdekeltek a következmények, csak az, hogy végre magam mellett tudhassam. Az ajtó hirtelen kinyílt. Egy nővér és egy orvos jött be rajta.

-Jó reggelt, Mitch.-köszönt mosolyogva az orvos. A nővér csak biccentett egyet.

-Jó reggelt doktor úr.-mosolyogtam vissza.

-Na, hogy van az én csodabogaram?-kérdezte.

-Meglehetősen jól, le számítva a fejfajást.-kuncogtam.

-Ez természetes jele, hogy gyógyúlnak a varratok. Mert bizony, nem mindenki mondhatja el mágáról, hogy a halálból tért vissza.-mondta.

-Doktor úr én ezt nem értem. Éreztem, hogy meghaltam, de akkor, hogy lehetek itt?-kérdeztem eltöprengve.

-Fellépett az az állapot, hogy nem akar meghalni. Még akkor is, ha már a szakadék szélén áll. Vannak olyan személyek, akiknek elég egy olyan ember, vagy gondolat és az állapot a visszájára fordulhat. Felerősíti azt, hogy tovább éljen és ilyenkor a beteg elkezd küzdeni. Önnél is ez volt.-mondta kedvesen.

-Oh így már világos.-mosolyogtam.

-Mitch!-ébredt fel anyum hirtelen. Oda rontott hozzám és megölelt.-Annyira aggódtunk érted.-mondta sírós hangon.

Az idegen férfi és Nate is felkelt és megkönnyebbűlve néztek rám. Én meg kérdően az idegen pasira. Az orvos és a nővér pedig kiment.

-Oh, nem a legjobb pillanat, de Mitch drágám van valakim.-mondta fürkészve az arcom anyum.

Én elmosolyogtam és újra megöleltem anyumat. Hát végül is nem ér véget az élet egynél.

-William Paige vagyok. Örülök, hogy minden rendben van veled.-mutatkozott be és kezet nyújtott. Megráztam.

-Mitch.-Nate nagy szemekkel nézett rám.

-Nate.-hajtottam le a fejem. Nem ment, hogy testvérként nézzek rá. Többet már nem.

-Akkor mi most megyünk egyet kávézni.-mondta anyum és Willel távozott. Kettesben maradtunk.

-Aggódtam érted. De nagyon.-mondta szomorúan.-Soha többet ne csinálj ilyet.-nézett rám kicsit mérgesen.

-Mond akkor a fának, hogy máshol eresszen gyökeret.-fontam karba a kezem és bedurciztam. Erre Nate elkezdett nevetni. Kérdőn néztem rá.

-Cuki.-mondta, majd a nyakamba omlott és szorosan magához húzott.-Hiányoztál.

-Te is.-feleltem és amennyire csak tudtam magamhoz húztam és a fejemet beletemettem a vállába.

Hosszúnak tűnö percekig úgy voltunk. Utána kicsit elhajolt, hogy bele tudjon nézni a szemembe. A zöld szemei csillogtak és mosoly bújkált a szája sarkában. Ahogy néztem rájöttem, hogy ő volt az az ember aki segített életben maradnom. Hálásan figyeltem. Majd olyan történt, amire nem számítottam. Nate közel hajolt az arcomhoz, szinte éreztem az ajkamon az ajkait.

-Mitch, én szeretlek téged.-mondta és azt a kis távolságot kitőltötte és megcsókolt.

Finoman és érzékien. Elmerűltem a csókjaiban. Sose éreztem magam ilyen boldognak. Végre vele vagyok. Natetel. És nem akarok mást, csak azt, hogy ez sose érjen véget.

-Szeretlek.-mondtam, miután elváltunk egymástól.

-Reméltem is.-kaccsintott.

A nap hátralévő részében nem mozdúlt el mellőlem. Mesélt, hogy mi történt még altatás alatt voltam. Azt mondta, hogy Will szerinte tökre jó fej. Amit én is helyeseltem. Meg úgy mindenféléről. Mosolyogva hallgattam, minden hülyeségén nevettem.

Este se ment haza. Kiharcolta magának, hogy már pedig ő itt lesz mellettem és nem hagy egyedül. Befeküdt mellém az ágyra én meg hozzá bújtam és hallgattam egyenletes szívverését, még egyszer el nyomott az álom.

Halihó manók!😊
És lön happy end 😄 Még számításaim szerint 1 vagy 2 rész várható, de utána befejezetté nyílvánítom.☺ Remélem tetszett a rész😊. Szép napot!❤