Mikor hazaértem, úgy döntöttem szétnézek kicsit az udvaron. Elindultam a hátsó kert felé. Itt még sosem jártam, pedig már majdnem egy hete itt lakok. Tudom, ez nem hosszú idő, de azért érdemes lett volna már az első napokban körbenéznem.A ház hátulról még hatalmasabbnak tűnt. Ha innen néztük szinte csak ablakokat lehetett látni. Előtte egy széles lépcsősor húzódott, nem magas, csak 3-4 lépcsőfok volt. Az előtt pedig egy óriási, beépített medence. A két szélén napozóágyak voltak, amik sötétbarna színben pompáztak. Mögöttük - mind a két oldalon - fák sorakoztak, néhány helyen még kiegészülve pár virággal. (*)
Annyira gyönyörű volt. Mint egy álom. Tudom, ezt mostanában sokszor ismétlem, de ha egy álomba csöppentem, akkor minden olyan álomszerű. Kivéve az iskola.
A háztól balra, megpillantottam egy nem túl nagy melléképületet. Kíváncsian közelítettem meg. Így kívülről nézve nem volt csicsás, és tele volt ablakokkal. Imádom, ha egy szobában/házban sok ablak van.
Belépve a kis házba, vakító fényesség fogadott. Szinte minden fehér volt itt. A falak, a padló, a polcok, a szekrények. Az egyetlen, ami nem, az az asztal és a körötte lévő székek. De nagyon jól nézett ki, így egyben az egész. Olyan egyszerű volt, de mégis különleges.
Ez a hely valami ebédlő lehetett, vagy társalgó, ugyanis csak asztal és szék volt itt. Meg a sarokban egy aprócska konyha.
Az ablakból rálátást nyílott a medencére is.
(*)
A hasam egy hatalmasat kordult, jelezve, hogy már rég nem ettem semmit. Végül is a reggelim óta tényleg nem ettem semmi táplálót.
Gyorsan a konyha-féleséghez szökkentem és a szekrényekben kezdtem el valami ételt keresni. Találtam egy csomag chipset, egy tábla csokit és két zacskós palacsintát. Az utóbbit választottam. Tudom, nem valami egészséges, de jelen pillanatban csak ez van. A hűtőben találtam még epret és egy doboz nutellát.
Egyensúlyozva vittem a „hozzávalókat" a pulthoz, miközben valami zene szerűséget énekeltem, dúdoltam. Az epreket összevagdostam, a palacsintákat kivettem a zacskóból és a tányérra helyeztem. A nutellából is raktam mellé, majd az asztalhoz mentem.
Leültem az egyik székre, ami az ablakokkal szemben volt, így tökéletes rálátásom nyílt a kertre.
Nagyban majszoltam a finomságot - ami egyébként meglehetősen finom - mikor észrevettem valamit.
A kertész eddig a bokrokat nyeste, nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet, de most egy magas, kissé izmosabb srác trappolt át a kertünkön, egyenesen a férfi felé. Nem látszott valami boldognak.
Egyébként a fiúnak barna haja volt és kb. 17-18 éves lehetett. Legalábbis, ahogy innen láttam.
Eléggé messze voltak tőlem, de ettől függetlenül, ki lehetett venni, hogy veszekednek. Igaz, nem hallatszott ide az ordibálás, de a heves gesztusokból és artikulálásokból ez is észrevehető volt.
A srác nagyon ordibált szegény kertésszel.
Igazából nem tudom kije lehetett, de valamivel nagyon kiakaszthatta. Bár, ahogy így elnézem, elég sok a hasonlóság közöttük.
Végül a fiú fújtatva hagyta el a házunkat.
Közben én befejeztem a palacsintámat, a tányért gyorsan elmostam, majd a lehető legfeltünésmentesebben hagytam el a kis házat.
YOU ARE READING
H E R C E G N Ő
Teen FictionAz árvaházban töltött idő alatt megtanultam kezelni a helyzetemet. Az előéletemet. A szüleimmel nem tudom mi történt, de 1 éves koromban bedugtak ide. Azóta nem hallottam róluk. Egyszer sem látogattak meg. Egyszer sem 16 év alatt. Most viszont végr...