Best Camp Ever

9. rész - vége

Miközben felhúztak a szakadékból, végig ordítottam a kíntól. Rájöttek, hogy ilyen állapotban nem fognak tudni visszavinni, így kaptam valami szert, amitől egész út alatt zsibbadt minden porcikám, szédültem, és fogalmam sem volt, mi történik. A hangok távolinak tűntek, a szemhéjam pedig nehéz volt, mintha ólmot akasztottak volna rá.

Elvesztettem az időérzékem, így nem tudom mikor, de a gyógyszer hatása kezdett elmúlni, és egyre jobban érződött minden egyes kis mozdulat és minden lépés, amit megtettek velem.

A táborba visszaérve egyenesen az orvosi házba vittek, ahol újabb adag gyógyszert kaptam, hogy a doktor meg tudjon vizsgálni. A fájdalomcsillapító hatására álomba szenderültem, és csak órákkal később ébredtem fel. Amint kinyitottam a szemem, megpróbáltam felülni, de annyira fájt mindenem, hogy visszazuhantam a párnára. Fejemet kissé megemelve körülnéztem a szobában, ahol anya, apa, Carol és Harry ültek egy sorban.

Anya rögtön odajött és megölelt, meg persze leszidott, amiért ilyen felelőtlen voltam. Apa csak mosolyogva ült és közben biztosan valahol máshol járt az esze – csak, mint mindig.

- Annyira örülök, hogy jól vagy! Úgy aggódtam érted – borult a nyakamba Carol abban a pillanatban, amikor anya visszaült a helyére.

- Aranyos vagy, de nyugi, engem semmi sem tud megállítani, még egy ilyen szakadék sem – mondtam nevetve.

- Az már biztos – nevetett ő is – te egy titán vagy!

Közben ránéztem Harryre, aki a sor legvégén ült, és bocsánatkérő tekintettel nézett rám.

- Anya, kettesben tudnátok hagyni minket Harryvel pár percre? Van egy kis megbeszélnivalónk.

- Persze kincsem, addig megyünk és körülnézünk kicsit a táborban. Minden olyan gyönyörű itt!

Mindenki elhagyta a szobát, csak én és Harry maradtunk. Egy ideig csak bámult, majd átült egy közelebbi székre, és végre megszólalt.

- Sajnálom – hajtotta le a fejét – egy igazi faszfej vagyok. Tudom, hogy semmi mentség arra, amit tettem, így csak arra kérlek, hogy beszéljük meg.

- Igaz, tényleg egy faszfej vagy – fúrtam a tekintetem az övébe, hogy a mondandóm tényleg eljusson az agyáig – de van egy csodás barátnőd, aki szeret téged, és reméli, hogy hamarosan megkéred a kezét. Ezeket figyelembe véve csak egy kérdésem van. Miért?

- Én... nem tudom. Bethany gyönyörű, okos, kedves és imádom őt, de az utóbbi hónapokban elég sokat veszekedtünk. Szakítani akartam vele, amint vége ennek a tábornak és hazaérek. Nem gondoltam, hogy időközben meglátogat, így jó ötletnek tűnt elkezdeni új barátnő után kutatni – újra lehajtotta a fejét, és hallgatott.

- Nézz a szemembe! – utasítottam, mire rám emelte tekintetét – Harry, a barátnőd megérdemli, hogy elmondd neki a történteket.

- Elmondtam neki. Megbeszéltünk mindent, és adott két napot, hogy gondolkodjak el azon, hogy mit is akarok igazán.

- ÉS, mit akarsz igazán? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve. Egy ideig hallgatott, majd halkan válaszolt.

- Őt.

- Akkor most azonnal ülj kocsiba, menj haza, vegyél fel egy öltönyt, vásárolj egy óriási virágcsokrot, menj el a házához és kérd meg a kezét, mert ha nem teszed, én rugdoslak el odáig – utasítottam mosolyogva.

- Ezt fogom tenni – már épp nyitotta az ajtót, de visszafordult – Lucy, köszönöm, hogy segítettél visszatérni a helyes útra. Soha többet nem csalom meg őt.

- Úgy legyen! Na, indulj, mert még a végén elveszi más – kacsintottam-

- Azt nem fogom hagyni- válaszolta, majd kilépett az ajtón – és ezzel együtt az életemből is, örökre. 

Sziasztok! Nos, úgy voltam vele, hogy be sem fejezem, de az agyam nem hagyott békén addig, amíg meg nem írtam az utolsó részt, elvégre így kerek a sztori. Remélem mindenkinek tetszett! :)