Meghaltam?Hát persze... [ÁTÍRÁS ALATT]

Meghaltam?Hát persze...17.rész

Itt az új rééész!Sok kihagyás után... Remélem tetszik!Ha igen akkor voteoljatok légyszíves!😍

Másnap hamar ébredtem fel, ugyanis nagyon izgatott voltam.
Érdekes... Itt minden miatt rohadtul szomorú mindenki, vegyítve a dühvel, de most... Bennem izgatottság tombolt.
De ez is csak gondolom ideiglenes.
Amolyan a "látszat néha csal" pillanat.

A gondolkozásomnak az vetett véget, hogy kopogtak.
Odasiettem az ajtóhoz, majd kinyitottam.

Nem volt ott senki.

Jobban körülnéztem, és akkor megpillantottam azt.

A földön volt, az ajtó előtt.

Semmi üzenet, semmi képeslap, csak az.

Lassan leguggoltam és megsimítottam.

A keretet, a kislányt, és a kisfiút.
Elmosolyodtam.
Az a kép volt, amit Rob szobájában láttam...

És... most itt találtam meg a szobám előtt.
Ki tette ide?

Csakis Rob lehetett.
Vagyis, így akarta megmutatni, hogy Ő a bátyám?

Felálltam, majd a képpel együtt berohantam a fiú szobájába.

- Rob! - kiáltottam.

Nem válaszolt ezért berontottam a fürdőszobájába.

- Rob... - a szám elé kaptam a kezem, amikor megpillantottam Őt a földön.

Odasiettem elé, hogy lássam az arcát.
Jéghideg volt.

Megnéztem a testét, hogy mitől ájulhatott el, hogy mi történt.

-Úristen - suttogtam, amikor a kezem hasánál volt.
Felhúztam a pólóját, és egy nagy sebet találtam alatta.

- Rob... - mondtam.

Megkéselték.

Lerogytam a földre és nekidőltem a falnak.
Megfogtam a képet, és elkezdtem nézegetni.

Volt benne valami ami vonzott.
Megnéztem minden egyes részletet.
De semmi.

Kiszedtem a képet a keretből, majd megfordítottam.
Egy halvány írás volt rajta.

"Drága húgocskámnak a Zöldforduló alkalmából"

Kiesett a kép kezemből.
Zöldforduló.

Tudtam hol keressem.

A rét, ahol annyit játszottunk.
A nap, amikor boldogok voltunk, de az én önzőségem mindent megváltoztatott.

Gondolkodom. Mindig, mindenen csak gondolkodom.
Tervezek, de sosem valósítok meg semmit sem.

Felkaptam a képet, és a keretet.

- Indulás - mondtam elszántan, majd Robra pillantottam. - Úgy sajnálom. Ez a második esély, ez az egész élet... Igaz te nem láttad benne a jót de... Nem érdekes. Sok sikert.

Felpattantam majd kiviharzottam a házból.
Mentem amerre a kép vitt.

Azzal tisztában voltam, hogy nem Rob a bátyám, de foggalmam sem volt, hogy hogy került hozzá ez a becses kincs.

Sokáig lépkedtem, majd elértem a célomhoz.

- Itt vagyok... - suttogtam.