Holdszülötte/ Befejezett

XVI.karcolat:Jótékonyság

Az emberek döntő többsége nem szeret adakózni egy olyan cél érdekében, amit nem ismernek. Csak ezzel az a baj, hogy nem gondolunk bele, hogy mit is teszünk ezzel az elzárkozással. Talán, nem tudjuk, hogy tényleg jót cselekszünk azzal, hogy adakozunk, de nincs annál nagyobb ajándék, ha egy kisgyerek arcára mosolyt csalunk bármivel. Ezért jó az önzetlen adakozás. A legtöbb ember inkább a médiákon keresztül értesül az egyre növekvő csalásokról, így maradnak árván az a sok alapítvány. De a lényeg, hogy az önzetlenség a legjobb erény a Földön.

Minden évben a sulinkban megrendezik a jótékonysági bált, aminek befolyt összegét a szegény gyerekeknek adják. Mint minden gimi, a miénk is nagy feneket képzett ennek a rendezvénynek, ami már négy hosszú éve  vált hagyománnyá. Ezeken a cél, hogy minél több pénz fojjon be. Különböző standokat készítenek az osztályok, hogy mindenféle sütemények, italok, ételek mutatkozzanak meg a széles városlakók számára, de legfőbbként kis városunk polgármesterének Mr.J.G Connor-nak. Ha ő neki sikerül a kedvében járni, akkor minden sinen van és tovább élvezheti hőn szeretett iskolánk a támogatásokat, melyek keretein belül el fogunk tudni menni tanulmányi kirándulásokra vagy éppen külföldi cserediák programokra.
Ebből kifolyólag úgy tűnhet, mintha a polgármesterért lenne az egész herce-hurca, ami így is van. A polgármesterünk fia is idejár, szóval ezért olyan fontos neki a mi kis intézményünk.

A mi osztályunk kapta meg a sütemények készítését, ami nagy szó, tényleg, mert az egész rendezvény erre épül. Ha nincs jó édesség, akkor nincs jó hangulat. Ezek Mrs.Jepsen szavai voltak, amiket mostanság elég gyakran hangoztat. Igazat adok neki, mert tényleg ìgy van. Az emberek nagy százaléka imádja az édességeket és ha nincs egy pár süti egy rendezvényen, akkor az halott buli. Még az a szerencse, hogy Anyukám és én nagyszerű süteményeket tudunk készíteni, mivel elvégeztünk még régebben egy kisebb cukrász tanfolyamat. Akkor csak unaloműzésnek gondoltuk, de később persze nagyon sok örömöt leltünk benne. Ezért nekem ez a feladat személy szerint nagyon is tetszett.
Az osztályban különböző feladatokat osztottunk szét, ami azt takarta, hogy mindenkinek kellett hoznia saját készítésű süteményt. A legtöbben persze nem repestek az ötletért,mert ki akarja összepiszkítani magát?
Hát, nem sokan. Erre hangot is adott az osztály. Én mondjuk örültem volna, ha ezt így csináljuk, de nem így lett. A cukrászi tehetségemet továbbra is tartogathattam az otthoniak számára, de ami késik az nem múlik.

-Nyugodjatok le!-csitította az osztályt Mrs.Jepsen.-Egy alkalomról lenne szó.

-De mi nem akarunk sütni.-válaszolta Noah, az osztály örökös hangja.

-Komolyan belehaltok, ha kellene csak egy kicsit tenni a közösségért?!Fizesselek le titeket, hogy megcsináljátok?

-Ahaaa!!!-ujjongott az osztály nagy része. Én csak a füzetemet pásztáztam, amibe rajzolni kezdtem már vagy 10 perce a hülyeség miatt. Beletörődtem, hogy úgyis az lesz, amit a Nagy Menők akarnak bármit mondanék vagy szavaznék másként. Értelmetlen lenne a közbeszólás a részemről.

-Istenem! Nem gondoltam komolyan.-fogta a fejét. Komolyan, megvan áldva velünk szegény osztályfőnököm.

-Pedig ezzel jó célt szolgált volna.-szólalt meg Hannah, miközben a haját csavargatta össze-vissza.

-Igen?-döbbent le a tanárnő.

-Rajtunk segíthetett volna, mert  le vagyunk égve.-vigyorgott.

-Úristen!!!-hüledezett Natan.- Hannah valami okosat mondott egyszer az életben!!!
Mindenki elkezdett röhögni kivéve Hannah-t, aki csak szemforgatva vette tudomásul, hogy egy okos megszólalása volt eddigi "pályafutása" során.

Mrs.Jepsen kidülledt szemekkel nézett ránk. Látszott, hogy semmi menthetővel nem lehet minket rávenni, hogy megcsináljuk az adott feladatot.

-Jó...Ha mindenki megcsinálja a süteményeket, akkor megadom az ötösöket mindenkinek, még annak is, aki épp bukásra áll.-adta be a derekát.- De erről nem tudhat senki sem, mert abból baj fog származni, ha kitudódik.

-Így már van értelme ennek is.-jegyezte meg Jared,aki a rossz tanulók táborát erősítette meg.- Ne aggódjon, Tanárnő! Nem fog kitudódni, ha rajtunk múlik.

-Akkor kérek mindenkit, hogy ma álljon neki, hogy holnapra meglegyenek. Nincs sok időnk a jótékonysági bálig. Mindenkitől a ma

-Igenis.-mondtuk röhögve egyszerre.

Én Courtney-val álltam neki otthon a nagy  sütegetésnek.Kb.10 percig tartott, míg rájöttünk, hogy mit akarunk csinálni pontosan. A veszekedések és itthon lévő hozzávalók tudatában a hagyományos muffin mellett döntöttünk, mert ki nem szereti a muffint? Senki, főleg, hogyha azt felturbózzuk egy- két ötlettel.
A kis "akciónkhoz" Sophie csatlakozott, akihez időközben látógató érkezett. Nem gondoltam volna, hogy pont egy olyan személy lesz, akit utálok, de ez mellékes.
Szóval, épp epres-fehércsokis muffint készítettünk elő, mikor kopogtak. Persze, mindenki ügyet se próbált vetni rá, mert lusták odáig elmenni. 5 percig bírtam azt az idegesítő csengő hangját.

-Jól van, jól van én megyek..-töröltem meg a kezem a konyhatörlőben.

-Tudtuk, hogy egyszer úgyis beadod.-csapták össze lisztes tenyereiket Courtney-ék. Szóval,ezt kitervelték. Basszus! Ezt még biztos visszakapják.
Megfordítom a zárat és meglepődtem, ami elém tárult az ajtóban. A kezdeti jó kedvem egy szempillantás alatt elillant.

-Maezon?!-néztem rá.

-Személyesen.-mosolygott rám.

-Mit keresel itt?

-Kellemes a fogadtatás, csillagocska.-gúnyolódott

-Hogy mondtad?

-Jól hallottad. Hogy vagy mostanság az állítólagos barátoddal?-jó pofizott.

-Az nem tartozik rád.-csuktam be az ajtót, de ott maradt a lába a küszöbnél.

-Ó! Dehogynem, csillagocskám.Sok mindenről nem tudsz még, ami fontos.

-Miről hadoválsz itt?-szúrós pillantást lövelltem rá.

-Nem hittem volna, hogy ilyen ostoba vagy. Nem veszed észre a jeleket? Bash rossz neked. A hátad mögött megcsal és tervezget ellened. Ez mellett nem hunyhatsz szemet.

-Most sértegetsz?-dülled ki a szemem.- Nem is ismered Bash-t egyáltalán. Pont te beszélsz, aki Noahékkal paktál le?! A húgomat kéne figyelmeztetnem, hogy vigyázzon.

-Vedd annak, aminek akarod,de ez az igazság. Ne add ki magad másnak, mint ami vagy.Kétszínű dolog és az emberek az ilyesmit hamar észreveszik. Nem illesz ebbe a társadalomba bármennyire is próbálkozol. Nem gondolod, hogy valamit lépned kellene?-gúnyolódott továbbra is.

-Hagyj...-szöktek könnyek a szemembe a szavaitól.

-Könnyekkel semmit nem oldhatsz meg semmit.Gyenge és sebezhető vagy. Ezért tartasz ott, ahol.

-Nem is ismersz. -hebegem.

-Ahhoz épp elléggé, hogy tudjam milyen vagy.Nem tartalak életképesnek sem, csillagvirág. Ahonnan én jövök ott az ilyet megölik, mint a ti történelmetekben a spártaiak.

-Hello, Maezon!-ugrott a nyakába Sophie. Tudomást se szerzett az állapotomról a húgom, hanem a pasija ölelő karjára figyel.
Az arcomon kezdem érezni az első könnyeket, amikből érzem, hogy több is fogja hamarosan követni.
Azon gondolodtam, hogy ezek a percek az előbb megtörténtek vagy csak a képzeletem szüleménye, de rá kellett jöjjek, hogy ez nem így van. Maezon...a halálomat kívánja, mitöbb úgy végezne velem, mint a spártaiak az életképtelen gyerekekkel.
Azt hittem, hogy kedves srác,aki a húgomnak jó lesz. Az nem érdekelt sohasem, hogy velem milyen. Csak a húgom. A húgom az egyik legfontosabb személy az életemben. Ha ő boldog, akkor nincs baj. Azonban  mikor érezni kezdtem iránta valamit az udvaron, mert bocsánatot tudott kérni,tudtam, hogy nem olyan,mint az összes többi Menő Srác. A mostani beszólásait nem tudom hova rakni, főleg, amit Bashről mondott. Az tény és való, hogy mostanság nagyon furcsán viselkedik, de ennek nem tulajdonítottam nagy dolgot. Nem tudom mit tegyek vagy mit higgyjek.
Ez talán a szörnyű igazság,amit mindig elakartam hesegetni, de jött Maezon és mindent felborított ezáltal, mint az életem és nem utolsó sorban a nehezen bevallható érzéseimet.