Boszorkányok élete

10.

*Nick szemszöge*
Az erdő sötétségbe burkolózott, élvezte a nyugalmat. A szokásos fán ültem és néztem be Bridgit szobájába. Egyre jobban felkeltette a lány az érdeklődésemet, hisz a mai nap simán a földhöz vágott, pedig jóval erősebb vagyok, mint ő. Szinte biztos voltam benne, hogy ha a párbajra sor kerül, a vele szemben álló félnek másnapra fájdalmai lesznek. Legalább is ha ember lenne az illető...
Soha nem tudom, hogyan birok vele ordibálni nap, mint nap. Egyszerűen idegesít a tudat, hogy a szíve ugyanolyan tempóban dobog, mint általában. Rettentően borzalmas érzés. De be ne adja már nekem senki, hogy nem nézek ki olyan jól, hogy legalább egy kicsit is meg ne dobogtassam egy ilyen fantasztikus nő szívét. De úgy látszik, hogy ez a helyzet...
Bridgit és a barátnője, Sam valami olyan dologról beszéltem, amiről halvány lila gőzöm sem volt. Julie-ról volt szó, akiről eddig egy árva szót sem hallottam. Rendkívül érdekelt a téma, mert Bridgit olyan arcot vágott, mintha menten összeesne. Csak fogta a fejét és nézte a földet. Több sem kellett, közelebb mentem a házhoz, hogy onnan jobban figyelhessem az eseményeket.
Kétségbeesett volt az arcuk, de főképp Bri miatt aggódtam.
- Nem akarok erről többet beszélni! - mondta elkeseredetten, és besétált a fürdőszobába. Mivel nem tartom magam kukkolónak - csak egy kicsit - úgy gondoltam, hogy ideje hagyni a lányokat, hisz csajos buli van...
Beljebb mentem a sötétségbe és hagytam, hogy elnyeljen a sötétség.
Zavart, hogy annyi mindent nem tudok Bri-ről - aki valószínű, hogy megnyúzna ha tudná, hogy így nevezem - pedig nagyon szeretnék. Szeretném tudni minden kis apró részletét a 17 évének, szeretném ha együtt mennénk el valahova, kíséret nélkül, mert félnek, hogy megöljük egymást, és nem utolsó sorban szeretnék mindent megtanítani neki, amit csak tudok. Hisz rettentő jó boszorkány lesz. Nem, tévedek. Már az. Már erősebb, mint kellene és mindent remekül teljesít.
Ez mind szép és jó, csak egy gond van: Ha erre a többi vámpír, már mint a "gonoszak", akkor rettentő nagy veszélybe lesz...

*Bridgit szemszöge*
A tegnap este további része egész jól alakult, karaokeztunk egy nagyot, és beismertük, hogy két év múltán sem javult semmit az ének hangunk. De hát ez van. Nincs mit tenni!
Reggel Sam későn ment el; de mivel a ma iskola szüneti nap van, nem volt gond...
Nekünk, azoknak akik a szombati rendezvényen táncolunk be kellett menni, így a "szabad napból" nem sok maradt. Nagyjából öt perc alatt felöltöztem és próbáltam elütni az időt valamivel. Így ennek megfelelően kapcsolgattam a tévét, hátha találni egy normális műsort; persze megint csalódnom kellett. Aztán próbáltam húzni a reggelizést, de éhes voltam: ez nem jött össze.
Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy három órán keresztül kell Nick gúnyolódásait hallgatnom. Ekkor a nagyit véltem felfedezni a lépcsőn. Tipikus "nagymama szerelés" volt rajta. Egy nadrág ( ebben az esetben egy bézs, lezser naci); és egy imádnivaló narancssárga felső. Minden nagyszülőnek van néhány olyan felsője, amit az unokák imádnak, mert az olyan nagyis.
Pont ilyen ez a ruha is. A lábán pedig egy olasz bőr papucs, amit anyuék küldtek még évekkel ezelőtt Olaszországból.
- Bridgit! De szép vagy ma! - mondta mosolyogva, és elkezdett a konyhába tenni-venni.
- Köszi. Igazából csak kikaptam a szekrényből... - húztam a számat. Na jó, ez nem volt pontosan igaz. Reggel félálomban próbáltam olyan összeállítást tervezni, amibe reményeim szerint Nick nem fog belekötni. Már az is őrület, hogy foglalkozom a szekálásaival. Nem is ismerek magamra. a lányra, akit soha nem érdekelt, hogy mit gondolnak róla...
- Hát, jó választás volt, az biztos! - mosolygott - Mire hazajössz összeütök egy isteni új sütit. Benne vagy?
- Már, hogy ne lennék? - kérdeztem mosolyogva és felültem az egyik bárszékre, és elkezdtem figyelni az előkészületeket. Az indulásomig minimum fél óra volt hátra, tehát el kellett foglalnom magam valamivel.
- Képzeld, a cukrászda meghívót kapott New Yorkba, a hétvégén megrendezésre kerülő Országos Sütemény Verseny Hétvégére. Szóval arra lennék kíváncsi, hogy nem lenne-e gond..
- Nyugi, Nagyi! Menj csak! Légy fiatal! - mondtam boldogan.
- Akkor nem baj? Mert olyan sokat vagyok így is távol és tudom, hogy ez nem egy könnyű időszak.
- Hé, minden rendben. Menj csak, megérdemled. És ne csak anyuék mászkáljanak már össze-vissza! - mondtam, mire nevetni kezdett - Szóval mesélj el mindent erről az útról!
- Hát szerda reggel indulunk repülővel, és nagyjából kettő nap lesz az oda út. Pénteken megmutatják nekünk a sütödét, ahol a finomságokat kell elkészítenünk, aztán a nap további részében várost nézünk. Szombaton kezdődik az első forduló, vagyis az "aprósütemények" versenye. Mindenféle muffint meg kekszeket kell csinálnunk; vasárnap meg torták készülnek majd. Este pedig lesz az eredmény hirdetés. Olyan izgalmas! - mondta teljes izgatottsággal.
- Úgy örülök, hogy ennyire feldobott! - mondtam, majd egy almát kezdtem el rágcsálni.
- Hétfőn délelőtt indulunk haza és majd valamikor szerda dél körül érkezünk.