Süketnéma {Larry Stylinson}

69.

Az utolsó esténket töltjük Londonban. Ez idő alatt kiélveztem, hogy bármikor összefuthattam anyával a házban és újra lehettem olyan gyerekes, mint rég. Tehettem fel értelmetlen kérdéseket, amire csak a szemeit forgatta és lefekvés előtt mindig kaptam egy jó éjt puszit. Apával eltöltöttem egy amolyan apa-fia estét, elvitt az egyik kocsmába, ami egyébként elég fura volt. Nem szerette, ha iszom, és otthon ez nem is megengedett. 

Egy családi filmet néztünk, mind leköltöztünk a nappaliba, itt fogunk majd aludni. Apa és anya egy fotelben ültek összebújva, míg a fiúk a kanapén terpeszkedtek. Természetesen felirat is került a filmre, hogy Harry is élvezhesse ezeket a pillanatokat. Csak egy pohár vízért mentem ki a konyhába, azonban amikor visszatértem, egy fővel kevesebben ültek a tévé előtt.

-Hol van Zayn? - kérdeztem a homlokomat ráncolva. Liam a kert felé mutatott, mire mélyen felsóhajtottam és az üvegasztalra tettem a poharamat. 

A teraszról levezető lépcső legfelső fokán ült, nekem háttal, ezért csak a feje felett magasra szálló füstről jöhettem rá, hogy dohányzik. Nem különösebben érdekelt, ha egyedül akart lenni. 

-Nem tetszik a film? - hümmögve ültem le mellé. A zsebébe nyúlva elővettem a dobozt és egy cigaretta szálat tettem az ajkaim közé. Zayn felém hajolt és tüzet adott a sajátjával. 

-Csak nem tudok odafigyelni rá - vonta meg a vállát. Néhány percig némán meredtem magam elé és élveztem, ahogy a nikotin végigégeti a tüdőmet. Szükségem volt rá, mert Z olyan feszültséget árasztott, hogy hirtelen én is rossznak láttam a világot. Kellett egy löket, ami nyugtató hatással van rám. 

-Miért pont most? - sóhajtottam. Pofátlan kérdés. Akkor hozza fel a múltját, amikor akarja. 

-Nem tudom... - felelte hezitálva. -Niallel hamarosan újabb szintre lépünk a kapcsolatunkban. Én csak... nem szeretném, ha megijedne.

-Szerinted elítélne érte? - hitetlenkedtem.

-Nem. Dehogyis. Ő nem olyan - ingatta a fejét, miközben fájdalmasan elmosolyodott. 

-Akkor mitől parázol? - dőltem előrébb, hogy az arcára lássak, de ahogy ez megtörtént, hátrahőköltem. -Zayn?! 

-Hagyj most békén, Tommo - nyögte fojtott hangon. 

Zayn arról volt híres, hogy mindig mókát csinál mindenből, hogy segítőkész mindenkivel és őt ez teszi boldoggá. Voltak rossz megszólalásaink, de kinek nem? Csak szórakozni akartunk. 
 Amióta ismerem, egyetlen egyszer láttam őt sírni. Ejtett kósza könnyeket, de azok semmiségekért voltak és soha nem is foglalkoztunk velük. A sírás más dolog. Zayn Malik nem szokott sírni. 

-Történt valami, ami miatt előjöttek az emlékek? - kérdeztem óvatosan. A megdöbbenéstől nehezen vettem levegőt, ezért hamar elnyomtam a cigarettámat. Nem tudtam hova tenni, hogy most hirtelen ennyire letargiába került. Hiszen nem volt semmi probléma, már évek óta nem gondolt a rossz időszakára. Igazán boldognak tűnt. 

-Pont ez az, hogy nem - válaszolta megkínzott hangon, szavait hüppögés követte. Lecsúsztam a lépcsőről, térdre vetettem magam és elé másztam. Végignéztem, ahogy eldobta a csikket és az arcára helyezte a tenyereit. 

-Hogy viselkedhettek a fiúk annyira nyugodtan, miután elmondtad nekik? - suttogtam. -Ez bánt téged? Hogy nem vettek komolyan?

-Lehet, hogy azt hiszik, csak sajnáltatni akarom magam - nevetett fel keserűen. -Nem érdekel, megbízom bennük és ezért mondtam el mindent.

-Tudják, hogy te nem vagy olyan - nyugtattam. -Ha nincs nagy baj, fittyet hánysz az egészre - mosolyodtam el, azt remélve, hogy őt is jobb kedvre tudom deríteni.