I. És ő mindig az álmom marad • Jared Cameron ff. / Hun.

10.

A folyosón hatalmas csend volt, egy lélek sem járkált a szekrények között, túl korai volt még, hogy a tanárok kiküldjék az éppen rendetlenkedő diákokat, nem késhettem sokat. Max. öt percet. Remélem. Hát így jár az ember, ha sokáig fenn marad, hogy a bátyjával beszélgethessen telefonon, aki nem győzött áradozni valami Elizabethről. Nem rég ismerte meg az iskolájában, egy évvel alatta van, gyönyörű kék szeme és szőke haja van, emellett vicces és nagyon intelligens. Legalábbis szerelmes-Dom ilyen szavakkal illette barátnőjét, akivel három nap után össze is jöttek.

Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok a lányra, akit elvileg a téli szünetben haza is hoz, hogy bemutathassa a családnak. Érdekes menet lesz, tekintve, hogy anyuéknak senki sem elég jó.

Még tisztán élt bennem a kép, mikor a harmadik barátomat mutattam be anyuéknak, hiszen úgy gondoltam egy hónap már épp elég erre.

Igyekeztem a lehető leginkább felkészíteni a fiút, de nemhogy anyuéknak, még Dominicnak sem tetszett. Mondanom sem kell, hogy az a kapcsolat nem volt hosszú életű. Ahogyan igazság szerint az összes többi sem, de ez már mindegy.

Nagy lendülettel nyitottam ki a kémiaterem ajtaját, ahol csak egy megdöbbent Paul és Jared fogadott.

- Most vagy elnéztem a terem számot vagy valamiről lemaradtam... – mormoltam összevont szemöldökkel kicsit hátrébb lépve, hogy megtudjam nézni az ajtón díszelgő számot. Tízes. Ez jó.

- Összevonták az órákat, szomszédban vagyunk, valami vetítés megy... – magyarázta Jared, míg Paul a röhögését próbálta vissza tartani. Nem sok sikerrel.

- Ohh, akkor még várok pár percet, hátha kiküldik Charliet vagy valamelyiket – mormoltam a fali órára pillantva. – Bocs a zavarásért – vigyorogtam teljesen idiótán, s mielőtt teljesen elvörösödhettem volna inkább becsuktam az ajtót. Még hallottam ahogy Paul felvihog a másik oldalon és egy csattanás után feljajdulva elkezd káromkodni. Nem, nem akarom tudni mi folyik benn!

Pár percet még vártam, aztán mikor senki nem jött ki, hogy velem együtt ellógja az órát inkább bementem, s bepasszíroztam magam Viv, Charlie és Ash mellé egy padba. Csak kicsit volt kényelmetlen és igazság szerint a szét bomlott tüdőket és egyéb szerveket rosszabb volt nézni, amivel a koránérő láncdohányzókat akarták megrémíteni. Engem csak attól tántorítottak meg, hogy még egy ilyenre beüljek... Fúj!

- Ez.... guszta volt – mormolta Ash, mikor végre kiszabadultunk az udvarra. Sokkal jobb volt, elképzelésem sincs miért hoztak össze két osztályt egy terembe... az óra végére annyira állatszag lett, hogy az valami borzasztó!

- Megjött tőle az étvágyam – gúnyolódott Charlie, mire csak egy fintort vágtam felé és még nagyobbat, mikor Jasminet megláttam Jaredék társaságában.

- Még nem hallottad? – kérdezte Viv meglepett, talán kicsit megbántott arcom láttán. – Elvileg össze jöttek... – mormolta félve a reakciómtól.

- Nem tudom, Jared szerintem mondta volna... – A napokban Jareddel szerintem épp elég bizalmas barátság alakult ki köztünk ahhoz, hogy elmondja, ha esetleg össze jön valakivel. Szerintem. – De nem is nagyon érdekel – vontam vállat végül. Dehogynem érdekelt! Egy világ omlott össze bennem, mikor újra egy jelentéktelen pillantást vetettem feléjük, s Jared próbálta elkapni a tekintetem, de nem hagytam neki. Nem akartam megsértődni, de akaratlanul is ilyen viselkedés jött ki rajtam. Sikítani tudtam volna. Nem tettem, természetesen.

- Hallod, Kim, ne foglalkozz ezzel... – próbált valami biztatót mondani Charlie, de persze ehhez nem érthetett. Egyikük sem értette igazán.