ÖNKÉNTES | Cameron D. fanfiction

7. fejezet

Órámra pillantva eszméltem rá, hogy pár perc múlva jönnek Aaron-ék. Képzeletben vállon veregettem magamat, hogy nekik egy órával korábbi időpontot mondtam, mint a hiteles. De az még kérdéses volt, hogy mi lesz ha megjelenik az a srác. A szívem azt mondta, hogy küldjem el, de az agyam parancsolta, hogy beszéljek vele. Végül az agyam nyert, mert beláttam, hogy adnom kellett neki is egy második esélyt, mint Cameronnak is. Ha neki nem adok, nem lett volna fair vele szemben.
-Szia Annie! -tenyerelt a pultra Aaron óriási vigyorral az arcán. -Azt írtad hatkor végzel.
-Tudom, de minél több időt akartam veletek tölteni ezért idehívtalak titeket egy órával korábbra -füllentettem én is egy mosolyt villantva. Nem mondhattam el nekik, az igazságot, hogy igazából azért hívtam ide őket, mert mással is kellene találkoznom munka után.
-Jaj, de aranyos vagy -nyújtotta rám nyelvét Cameron.
-Neked is szia Dallas -nevettem.
-Szia Annie. Megölelnélek, de itt ez a gonosz pult, és így nem tudlak -tettetett szomorúságot.
-Hát ezzel úgy látszik várnod kell egy órát -néztem rá példáját követve, szomorú arccal. 
-Pedig szívesen megölelnélek -mosolygott rám Cam, ravaszul Aaronra sandítva, aki csak a fejét rázta miközben rajtunk röhögött.
-Én is, nagyon -tettem szívemre kezeimet és sóhajtottam egy nagyot, mint ahogy a romantikus filmekben szokás.
-Na jó! Elég. Ne itt turbékoljatok már -fintorgott Aaron, mire Cammel mindketten felnevettünk. Azért, mert képben vagyunk azzal, hogy semmi sem lesz közöttünk és azért is, mert Aaron úgy beszélt, mint egy három éves kisfiú.
-Haver, nem tudom miről beszélsz -törölte le a nevetéstől kicsordult könnyeit Cameron. -Eddig az volt a bajod, hogy utáltam. Most meg az, hogy csípem? -húzta föl a szemöldökét.
 -Egyáltalán nem, csak annyira fura, hogy ilyen jóban lettetek másfél nap alatt -vakarta meg a tarkóját Aaron. Kis hatásszünet után, mivel mindketten egy vállrántással válaszoltunk neki, hozzátette: -Annie, beszélhetnénk?
-Lopod a csajomat? -nevetett fel Cameron. 
-Idióta -morogtam, hogy csak én halljam.
-Tessék? -kapta rám szemeit Cam.
-Semmi, semmi -vágtam rá. -Majd beszélhetünk, ha végeztem. Addig ne haragudj Aaron, de nem tudunk. Dolgoznom kell mert szeretnék maximális teljesítményt nyújtani -néztem felé sajnálattal teli tekintettel.
-Rendben, tudok várni -bólintott egyetértve velem.

Míg nem végeztem, Cam és Aaron továbbra is boldogított -persze csak akkor, mikor nem rohanta le őket a lányok tömege. De egyáltalán nem zavart, mert tudtam, hogy én is ezt tettem volna. Furcsa belegondolni, hogy legalább Aaron-nak nem egy rajongó vagyok a sok közül, és az amiről eddig csak álmodoztam most betepjesült.
Borzasztóan gyorsan szaladt az idő és én egyre feszültebb lettem, hogy mi fog történni, ha esetleg megjelenik a srác. Igazán meg kéne tudnom a nevét... -adtam tanácsot magamnak. Mit fogok majd neki mondani? Mit fog reagálni Cameron és Aaron? Én, hogy fogok reagálni? Egyáltalán nem ismertem őt, de valami mégis arra késztetett, hogy igen is beszéljek vele. Nem tudtam, hogy mi, de éreztem, hogy akkor cselekszem jól, ha engedek neki és beszélek vele pár szót. Meg kíváncsi is voltam, hogy miért van ennyire rámszállva.
-Sziasztok -Ne, ne csak ezt ne. Még kell egy kis idő. Kétségbeesve pillantottam a hangok irányába és félelmem beteljesülve a lányokat pillantottam meg, akik jöttek minket váltani. A fekete hajún, akit at hiszem Sarah-nak hívtak egy piros színű önkéntes póló volt, egy farmer rövidnadrág és egy a pólóhoz illő, piros Vans. Mellette állt Rose, akin ugyan az a szett volt látható, mint barátnőjén, azzal a különbséggel, hogy rajta más fajta cipő volt. Aaronra és Camre pillantva láttam, hogy nem csak én mértem végig a lányokat, hanem ők is. Csak ők pár helyen hosszabb ideig is elidőztek. Szúrós tekintettel ajándékoztam meg őket, de ebből Cameron semmit nem vett észre, csak Aaron, aki értetlenül nézett rám. Nem mondom, hogy féltékeny voltam, mert nincs rá okom. Pedig nagyon is az voltam.
Köszöntöttem a lányokat, majd mikor Robin is előbújt ő is ezt tette. Elbúcsúztunk tőlük egy-egy öleléssel. Mikor Philtől köszöntem el lehetséges, hogy a kelleténél tovább öleltem, de megtette a hatását. Mindkét fiú -főleg Cameron- lefagyva állt és minket nézett. Mikor odaléptem hozzájuk, Aaron volt az, aki hamarabb reagált.
-Ő...a barátod?
-Nem -válaszoltam mosolyogva, úgy, mintha azt kérdezték volta tőlem, hogy mennyi kettő meg kettő. Válaszom hallatán Cameron felénk fordult és lecsökkentette a közte és köztem lévő távolságot.
-Én még lógok valamivel -mondta egy ravasz mosoly kíséretében. Majd gyengéden megfogta karomat és magához húzva megölelt. Ez már a második mikor ezt csinálja, de felőlem bármennyit csinálhat belőle, mert imádom megölelni.
-Khm... -hallotam Robin torokköszörülését a hátam mögül. Nem tudom mióta ölelhettem Cameront, de elengedtem és barátnőmre pillantottam, aki szólásra nyitotta száját. -Öt perce öleltétek már egymást. Ez már egy kicsit sok, nem? -pásztátott tekintete köztem és Cam között. Éreztem, hogy pirulni kezdtem, mikor ismerős hangot hallottam meg magam mögül. Gyomrom görcsbe rándult, a többiek csak értetlenül pislogtak rám. Ekkor jutott eszembe, hogy Robinnak nem is meséltem el a csodálatos talalkozásunkat.
-Mindjárt jövök. Ti addig nézelődjetek -szóltam vissza a vállam fölött a többieknek, majd elindultam a srác irányába.
-Szia -köszöntött mikor odaértem hozzá. Megpróbált megölelni, de egy lépést hátráltam, így kitértem előle. Ő furcsálva nézett rám, én pedig majd' meghaltam kínomban. Nem tudtam megölelni. Egyszerűen nem ment.
-Szia -mosolyogtam rá. De éreztem, hogy ez a mosoly nem olyan vidám, mint általában. Kis idő után ráeszméltem, hogy nekem kell megtörnöm a csendet. -Szerintem kezdjük azzal, hogy bemutatkozunk... Annie Williams vagyok -nyújtottam felé a kezemet, amit ő vigyorogva elfogadott.
-Dale Lloyd -rázta meg a kezemet. -Honnan jöttél?
-Los Angeles. A barátnőmmel együtt jelentkeztünk fesztiválönkéntesnek. És most itt vagyunk -válaszoltam. -Te?
-Na, akkor nem is laksz távol tőlem. San Diego -bólintott. -Az volt a barátnőd, akivel ott voltál? -biccentett az előző tartózkodási helyem felé, mire én is oda kaptam a tekintetemet. A többiek furcsa módon még mindig ott voltak és minket néztek. Cameron arcáról lesütött az idegesség. Robin pedig értetlenül állt ugyan abban a pózban ahogy otthagytam.
-Igen. Robin a neve -mosolyogtam, mert akaratlanul is beugrottak az emlekképek még a gyerekkorunkból. Mikor az iskolánkhoz közeli parkban videóklippet forgattunk egy másik barátnőnkkel. Vagy mikor életünk első fesztiválján voltunk együtt a kedvenc bandánk koncertjén.
-Mi ilyen mulatságos kedves Annie? Kérlek avass be -észre sem vettem, hogy elmosolyodtam. De mindig ez van mikor bármilyen közös emlékünkön elmélkedek. Általános iskola óta legjobb barátnők voltunk, már-már szinte elválaszhatatlanok.
Még talán egy óráig beszélgettem Dale-lel utána elköszöntem tőle, mert Aaron és Robin is bombázott az üzenetekkel. Visszaírtam mindkettőjüknek, hogy élek és megérdeklődtem, hol vannak. Miután megkaptam a hihetetlen gyors választ elindultam a megadott hely felé, ami az egyik kajásstand volt. Mivel már este kilenc körül járt az idő eléggé sötét volt, csak a lézerfények és az árusok világítása világította meg az emberek arcát, így elég nehéz dolgom volt
Mikor megtaláltam a keresett standot Cameron épp' háttal állt nekem és valamit nagy beleéléssel magyarázott. Jeleztem Robinnak és Aaronnak, hogy ne szóljanak neki, majd egy "csatakiáltással" a hátára ugrottam, ami nem volt túl jó ötlet. Mivel nem volt felkészülve a hirtelen jött súlytól mindketten hátradőltünk és Cam pont rám zuhant. A lehető legtöbb ember szeme ránk szegeződött, de Cameron csak mellém gurult és ő is és én is elkezdtem röhögni. Annyira, hogy már a könnyem folyt.
Mikor végre lenyugodtunk mindketten felálltunk, majd Aaronra néztem.
-Aaron, te akartál velem valamiről beszélni.
-Ja, igen. De nem muszáj most. Nyugodtan szórakozz -vakarta meg a tarkóját.
-Nem! Megígértem, hogy beszélünk és nagyon érdekel -fogtam meg a karját és magam után rángattam egy csendesebb helyre.
-Na, mi a helyzet -kezdtem bele.
-Hát...van egy lány..
_______

Félve dugom ide az arcomat, de meghoztam a még egy héttel korábbra ígért fejezetet. Dee itt vagyok és remélem tetszett még ha nem is történt benne semmi.