A terror iskolája BTS FF [BEFEJEZETT]

Igaz volt...

Hyun Ji POV:

-Mit csinálsz? – kérdeztem mikor megállt az ágyam mellett.

A hold hátulról világította meg, amitől nem láttam arcát, amit kislámpám fénye sem tudott eléggé megvilágítani, pedig nagyon szerettem volna tudni milyen érzelmek tükröződnek rajta.

Egy ideig mozdulatlanul állt és engem figyelt, majd hirtelen megfordult és kiment a szobából, de az ajtót nyitva hagyta. Csodálkozva néztem utána. Nem értettem mit csinál, de úgy döntöttem kivárom mi történik. Ha az a JinAh tényleg a barátnője... Akkor beletörődöm. Hamarabb voltak együtt, minthogy engem megcsókolt.

Elöntött a forróság annak a csóknak az emlékétől, de hamar felébredtem az ábrándozásból, mikor visszatért.

Minden szó nélkül megkerülte az ágyat és leült mellém. Nem láttam mit, de valamit tartott a kezében. Megfogta a karom és közelebb húzott magához.

Meglepetésemben csak egy „hé" hagyta el ajkaim, de ő már rá is szorította azt a valamit az arcomra.

Felszisszentem a hirtelen ért fájdalomra és vergődve próbáltam kiszabadulni, de túl erősen tartott, én pedig szenvedtem a kegyetlenül hideg jégdarabtól.

Egy idő után azonban feladtam a reményt, hogy elenged vagy kiszabadítom magam. Karjaim elernyedtek és mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam.

A szorítása enyhült és már csak a jég kellemetlen hidegét éreztem.

-Azonnal jegelned kellett volna – mondta kissé megrovó hangon.

Nem válaszoltam. Szigorúan padlót néztem és próbáltam nem a csókra gondolni és arra, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben is vagyok per pillanat. Ha barátnője van, akkor nem akarok én lenni a harmadik kerék.

-Szeretném, ha nem kevernéd bajba magad – mondta folyamatosan a jeget bámulva. Zavart, hogy nem néz rám és nem látom a szemét.

Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, de egyiket sem tehettem fel. Tudtam, akkor elijeszteném és soha nem kapnék rájuk választ.

-Tudom, hogy haragszol amiért leordítottalak – folytatta – De nem akarom, hogy bajod essen.

Szemeimmel őt néztem, de még mindig nem vette el tekintetét arról a hideg cuccról, ezért határozottan megragadtam kezét és levettem onnan, majd dühösen néztem szemeibe.

Végre rám nézett.

Meglágyult szívem a tekintetétől. Elhagyatott és fáradt volt. Mintha a világ összes terhe és bánata az ő vállát nyomná. Hogy lehet valaki 19 évesen ilyen? Hogy?

Lassan felemelte kezét és végigsimított arcomon, kellemes bizsergést váltva ki belőlem.

Közelebb hajolt és már azt hittem megcsókol, de csak arcomra adott egy lágy puszit, majd fülembe suttogta.

-Szeretném ha tudnád, hogy amit ott, a fürdő padlóján mondtam... Az igaz volt.

Azzal minden teketória nélkül felállt és határozott léptekkel az ablakhoz sietett, majd hezitálás nélkül kiugrott a kint álló fűzfára.

Döbbenten pislogtam, majd felpattantam és az ablakhoz siettem. Kihajoltam és tekintetemmel őt kerestem, de elnyelte a sötétség.

-Aish! – csaptam dühösen a párkányra, majd fejemet ráhajtva gondolkoztam.

Miért fordult így fel az életem? Miért ilyen Jimin? Hova megy? És ki az a JinAh? És miért mondta ezt az előbb?

Úgy éreztem magam, mint egy rossz doráma főszereplője, de őszintén nagyon szívesen átadtam volna másnak ezt a szerepet.