Enyém Vagy! +18 [ H.S. ]

Part two.

- Te itt laksz? - kérdeztem miközben óvatosan körültekintettem

- Igen - válaszolta egyszerűen, eltűnt valamerre balra, és pár másodperc múlva visszatért egy üveg scherryvel.

- Ó! Én nem iszok - emeltem fel kezeimet lágyan, mégis visszautasítón

- Egy árva kupicával csak ihatsz - mosolygott, és óvatosan meglengette kezében a két kupicás poharat

- Nem. Köszönöm, de nem kérek! - mondtam kicsit erélyesebben, mire megforgatta szemeit, és visszament oda ahonnan hozta a piát

- Mondd, mivel foglalkozol hogy ilyen házad van? - kérdeztem kedvesen,közben odament a kicsiny, max 4 személyes üvegasztalhoz, és invitált engem is hogy üljek le, én pedig helyetfoglaltam.

- Majd egyszer arra is sor kerül hogy megtudd -  mosolygott pimaszul, mire én felhúztam a szemöldököm.

- Miért hívtál el magadhoz? - kérdeztem

- Ohh! Tényleg! Tea neked! - felpattant és kiment a konyhába, hallottam ahogy csörömpöl egy sort, aztán mosolyogva visszajött

- Válaszolsz? - néztem rá

- Mert akarlak - mondta ki az őszintét, ezt megszokhattam volna az elmúlt pár órában, hiszen mindig kimondja amit gondol. Van hogy elég kegyetlen módon.

- És ha én Téged nem? - néztem rá, és felhúztam bal szemöldököm

- Ahogyan nézel rám, érzem köztünk a vibrálást, szinte már azt is ahogy benedvesedsz Tőlem. Kár lenne tagadni. A tested automatikusan rám hangolódik - mondta én pedig eltátottam a számat

- Már ne is haragudj, én nem érzem ezt így! Ki a franc vagy Te? - kérdeztem, és csípőre tettem kezeimet.

- Valaki, akinek dolga van veled! - mondta nyugodtan, de engem megrémisztett. 

- Na jó. Nekem erre nincs időm. Elmegyek - azzal elindultam a lift irányába, de egy erős kar visszarántott. Csupán pár centi választott el Hardintól, a szívverésem azonnal felgyorsult akaratom ellenére, és légszomjam keletkezett. Ő is észrevette hogy a testem nem reagál valami nyugodtan, így lazított  a karom tartásán.

- Nem mehetsz el! - sziszegte és éreztem hogy mélyen beszívja a levegőt fogai között

- Nem Te leszel az aki ezt megmondja nekem! - morogtam, és kissé elbizonytalanodtam

- Nem akarom hogy elmenj! - mormolta az orra alatt alig hallhatóan

- Nekem itt nem jó! Menni akarok! - kirántottam erős tartásából a kezemet, és ismét elindultam a lift felé, most azonban megszaporáztam lépteimet

- Heaven! Ne menj el - szólt rám erélyesen. Megtorpantam. - Kérlek... - tette hozzá halkan

- Mi lesz ha maradok? - kérdeztem, és még mindig nem fordultam meg. Furcsa érzés kerített hatalmába. És ezt az érzést nem akartam érezni. 

- Annak örülni fogok - mondta, és szinte magam előtt láttam azt az idegesítő mosolyát

- És ha megyek? - kérdeztem

- Akkor szomorú leszek - hallottam ahogy közeledik felém, összerezzentem. Pedig sosem féltem, semmitől, de magába kerített ez a furcsa bizsergető érzés. Mégis mitől van ez?

Lassan megfordultam, és mikor a szemébe néztem feketén csillogott. Zöld íriszei egy szempillantás alatt más színt vettek fel. Ez ijesztő, mégis olyan vonzó. 

- Figyelj, ma ismertelek még csak meg. Annyira szókimondó vagy, ami egyébként egy jó tulajdonság, de jelenleg inkább eltaszít. Nem tudom pontosan mi a fenét akarsz tőlem. De a beteges játszmáidba nem vagyok benne. - mondtam nyugodtan