Zoomolva -BEFEJEZETT-

Váratlan..

Nekilöktem a szekrénynek. Majd elenegedtem,és sírva összeestem a földön. Egész nap sírtam,ennyi fájdalmat,csalódást még egész életemben nem éltem át,mint ezen a napon. És még csak a napnak a fele ment le.
A további dolgokra nem nagxon emlékszem. Tudom,hogy lerogytam az egész osztály előtt,na meg persze a Bulla gyerek előtt is,bőgtem,és ennyi. Mindenki meg volt lepődve. Gondolom azthitték,hogy megverem vagy valami. Igazából én is ezt hittem. De már nem volt erőm. Nem volt erőm ott tartani a szekrénynél,nem volt erőm,hogy tűrjem az osztály?és a tanár tekintetét. Nem volt erőm semmire. A szervezetem itt feladta. Lerogytam a földre,bögtem,majd egyszerűen összerogytam. Vagyis elméletemet vesztettem,mert már ugye a földön térdeltem. A többire nagyon nagyon halványan emlékszem. Próbált felébreszteni a tanár,az igazgató aki közben utánnam jött,a nyelvtanárunk jelzésére,hogy "nincs eszméleténél!!!" ,elkezdtett ordítani,hogy hívják a mentőket...
-Nem reagál!!
-Hívjátok a mentőket gyerekek! Mindig azt a kütyüt nyomjátok. Ilyenekre nem jó,mi? Hívjátok már a mentőket! Enikő hívjad!
-Én? Miért pont én hívjam erre a hadd ne mondjam meg mire a mentőket?
-Mert én aztmondtam!!
-Igenis igazgatónő....
Kellemes beszélgetés.. mondhatom..
Majd jött a mentő,és elvitt. Ezt mesélte Zsófi.
Amikor már tényleg magamnál voltam,a korházban találtam magam. Zsófi,a szüleim,és egy tök idegen férfi nézett le rám a korházi ágyba.
-A szervezete egy ponton feladta,és összeesett a lányuk. Még szerencse,hogy időben cselekedtek a tanárok és a diákok. Ezta  helyzetet minél előbb kell kezelni.
-Mikor jöhet haza?
-Nyugodjon meg Hollósiné,1-2napot még bent tartjuk,hogy kipihenje magát,és a szervezete kellőképpen felépüljön. Majd mehet is haza,viszont 1-2napot majd otthon kell még tartóukodnia.
-Mitől esett össze?
-Kedves István! A szervezete túl volt terhelve,illetve valamennyire még most is. Az okát még nem derítettük ki,de lányuk mihelyt olyan allapotban lesz,megpróbáljuk tőle megkérdezni.
-De,én ugye ilyenkor atmehetek hozzá? Nem lesz tőle nagyobb baja vagy valami?
-Persze,nyugodtam menjen kisasszony. Még talán jót is tesz egy kis érzelmi támogatás,egy baráttól.
-Jeeeej!!!!
Ekkor felordított,de olyan hangosan,hogy a többi beteg is felugrott a szobában. Majd az ilyedségtől én is felpattantam.
-Nézd szívem,felkelt! Alexa minden rendben? Hogy érzed magad nyuszim?
-Anya? Hmm? Mivan?
-Mondjuk,ha nem engedi is átmegyek..
Tette hozzá mellékesen Zsó,a történtekhez.
-Igen,én vagyok az,kislányom! Minden rendben?
-Azthiszem.. Apa?
-Itt van.. Nézd!
-Szia Kincsem! Hogy érzed magad?
-Jobban vagyok...
-Örülünk nek..
-DE ÖRÜLÖÖK! IMÁFLAK TE NYOMINGER,HOGY CSINÁLHATTÁL ILYET? ♡♡♡
-Jaaaj én is imádlak♡♡
-Mindegy,végülis csak a korházban fekvő kislányomnak szerettem volna elmondani,mi fog történni vele..
Közölte,hangsúlyos szánalommal a hangjában apu..
Ekkor kitört belőllem a röhögés.
-Apuu.. mindent hallottam.
-Na azthiszem hagyom önöket kicsit beszélgetni. Ne feledjék! 7kor vége a látogatásnak.
Majd ottahagyott minket az orvos.
-Na pakolj,hazaviszlek!
-De Zsó,hogyan?
-Nemtom megoldjuk! Faterod adja a kocsit,és száguldunk. Benne vagy kislány?
-Még szép!!
Kezdtem kiszállni az ágyból,de anya visszalökött.
-Na! Lányok! Nyugi van!
-Jóvan' na !
Duzzogott be Zsófika.
-Elnézést!
Jött vissza az orvos,papírokkal a kezében.
-Azt hiszem van egy kis probléma. A szülők ki tudnának fáradni néhány pillanatra?  Egymás kezét szorongatva,bíztunk benne,hogy nincs semmi baj. Nem is selytettük Zsófival,milyen hírrel dnyitnak be a szüleink. Zokogva..