The Killer

18.rész

Elbúcsúztunk. A sors igazságtalan. Alighogy kaptam egy csöppnyi boldogságot, a majdnem egy évig tartó, gyász után, mire az is eltűnik. Kezdetét vette az általam már jól megtapasztalt kín.
Amit ha akarunk sem tudunk megállítani. Csak úgy jön és félresöpör mindent, akár egy hurrikán. Mi pedig a hurrikánnal együtt sodródunk bele egy nagyobb viharba. Pedig nem is gondoltuk, hogy lehet ennél rosszabb. De mindig lehet. Minden rossz dolognál van rosszabb...Egyetlen egy valaminél nincs.
A halál. Annak nincsen következménye, és talán rosszabb sincs. Az csak megtörténik. Nincs rosszabb, ezáltal véget vetünk a körforgásnak...és minden másnak is. A fájdalom, a kín mind oda. Nem érzünk többé. De a jó dolgokat sem. A boldogságot. Az egyetlen kérdés az, megéri-e? Megéri elviselni ezt a kibírhatatlannak tűnő fájdalmat egy cseppnyi jó dologért cserébe? Örömért? Boldogságért? Szerelemért? Megéri?
Ezt nekünk kell magunkban eldönteni, minden befolyás nélkül.
Mert ez életünk egyetlen hatalmas kérdése.
Én döntöttem.
Nem akarom ezt csinálni. Azt akarom hogy vége legyen. Nem akarok többé semmit sem érezni. Se jót, se rosszat.
Nincs szükségem érzelmekre.
Meg akarok szabadulni mindegyiktől. Túl sokat szenvedtem, túl sokáig az érzelmek miatt. És ez nyomott hagyott bennem. Amit már sosem tudok lemosni magamról. Ezért jobb hogy elmegyek. Hogy a gyávább döntést hozom meg. Félek. Nagyon. De nem akarom ezt. Biztos vagyok benne hogy ez itt a vég. Tudom hogy ez bűn, de nem akarom mégegyszer érezni azt a fájdalmat.
Az én döntésem ez, mert szerintem egy bizonyos szint fölött nem éri meg.
Nekem legalább is biztosan nem...