Londonban kezdődött... [Manu Rios Fanfiction]

~11.rész~

Vasárnap reggel 9 óra van. Ma tanulnom kell, és gyakorolnom. Kedden spanyol dolgozat, szerdán biosz.

Délelőtt gyorsan megtanultam, és gyakoroltam. Evéshez készülődtünk, amikor megrezzent a telefonom.
Manu volt az.
•Manu: Nincs kedved ma átjönni?
•Én: 2-re ott vagyok.
Gyors összekaptam magam, apának hagytam egy üzit, és rohantam Manuékhoz.

Kopogtam, de senki se nyitott ajtót.
Beléptem a házba de nem volt senki. Manu szobájaba megpillantottam Őt, akin egy füles volt. Mögé léptem, és megijesztettem.
-Váá. Basszus Lisa. Nagyon megijedtem.. a szívbajt hoztad rám.
-Ne haragudj.- majd megcsókoltam.
-Ezt még visszakapod.- vigyorgott rám, majd nagy csókcsatába kezdtünk. Hirtelen felém kerekedett, kezünket összekulcsoltuk, és a fejem magasságába tette.

-Mi volt ez?- váltam el Manutól.
-Mi?- nézett rám gyanakvó fejjel.
-Nem hallottad? Valami csapódott.- magyaráztam.
-Nem kell izgulni bezártam mindent.- mondta.
Abban a pillanatban kopogtak Manu ajtaján.

-Manu drágám. Én vagyok.- mondta egy női hang.
-Jesszus ez Anya.- nézett ijedten Manu, aki lekászálódott rólam, és ki nyitotta az ajtót.
-Szia Anya.- adott neki puszit.
-Szia Drágám.- viszonozta.
-Anya bemutatom Lisat, a barátomat.
-Á örvendek Lisa.- nyújtotta felém a kezét. Nagyon csinos, és szép anyukája van.
-Én is.
-Kérlek tegeződjünk.-mosolygott rám, majd szomorúság jelent meg az arcán.
-Jól vagy Anya?
-Beszélnünk kell- sápadt le Manu anyukája.
-Mi a baj? Mi történt?- ijedt meg Manu.
-Hol van Apa?- amint Manu kiejtette száján az Apa nevet, az anyja összeroskadt, és kezébe temette arcát.
-Anya kérlek.- nézett könnyes szemekkel Manu.
-Apád meg.. meghalt.- mondta ki szinte suttogva Manu anyukája.
-Hogy mi? Anya!-nézett anyukájára.
-Autó balesetet szenvedett. Külön kocsival jöttünk haza. Én taxival, ő a sajátjával.
Én annyira sajnálom. Nem szabadott volna külön mennünk, én....
-Ez nem a te hibád.- vágott közbe, majd megölelte édesanyját, és felsegítette.
-Anya ha bármiben tudok segíteni..
-Nem kell. Maradj, beszélgess a szép kis barátocskáddal.-mosolygott rám, könnyes szemekkel.

Nem lehet. Nem lehet, hogy meghalt Manu apukája. Ez lehetetlen..
Manu az ágyára ült és a fejét a kezébe hajtotta.
-Manu.- öleltem át szorosan.
-Én annyira sajnálom.
-Miért most történik ez? Amikor minden a jó irányba fordul.- mondta, majd felém nézett, és átölelt.
Sokáig nem szóltunk egymáshoz, csak átölelve egymást ültünk az ágyon.
-Nekem lassan mennem kell.- mondtam.
-Ne! Kérlek Lisa!-nézett rám ázott szemekkel.
-Maradj itt! Kérlek!
-Jó. Felhívom apát.
Apa megengedte, azzal a feltétellel ha 6-ra otthon vagyok, mert holnap iskola van.

-Megengedte.- mosolyogtam rá.
-Köszönöm. Tudod ilyenkor jó ha van veled valaki.- mondta.
-Tudom. Nekem apa volt az aki támaszt nyújtott.
-Elmész előbb fürdeni?- kérdeztem.
-Menj nyugodtan.
-Sietek.- adtam az arcára egy puszit.
Gyors megzuhanyoztam, és visszamentem a szobába.

Manu sírt.

-Tudom, hogy most nehéz időszakod lesz, de én itt leszek. Ha bármi kell. Majd ketten átvészeljük ezt az időt.
-Köszönöm.- majd megcsókolt. Ebben a csókban benne volt minden. A szenvedély, a szeretet és a hála.

Sziasztok. Nem bírtam tovább várni, itt az új rész.
Vote-olj és commentelj:-)