Shadowhunters ~HUN~ [Átírás Alatt]

∆Chapter Twelve∆

-Hogy kicsodák?-kérdezte Jace, majd felvonta a szemöldökét.

-A családom. Tudod. Akikről beszéltem.-próbáltam egy kicsit oldani a hangulatot. Leginkább magamat próbáltam lenyugtatni.

-És amúgy mit kerestek itt? Rájötettek, hogy van egy családtagotok, akit úgy kizártatok az életetekből?-kezdtem nagyon dühös lenni és Jace is látta rajtam. Nyugodtnak tűnt és meglepettnek egy időben. 

-Van ésszerű magyarázatunk, Elizabeth. Csak hadd magyarázzuk meg.

-Nos én nem vagyok kíváncsi rá. És ne próbáljatok meg bejönni mert rosszul járnátok. Ez megszentelt terület. Majd, ha úgy érzem, hogy kíváncsi vagyok rátok, majd szólok, ne féljetek.-majd azzal a lendületel bevágtam az ajtót.

Hátamat neki támasztottam az ajtónak és behunytam a szemem. Ez nem lehet igaz. Hónapokon keresztül elhitették velem, hogy halottak és amikor már kezdtem volna megszokni a helyzetet egyzsercsak bumm, előkerülnek. 

-Figyelj, szerintem beszélned kellene velük.-mondta Jace, akit már szinte el is felejtettem, hogy ott van.-Tudom milyen család neélkül felnőni. Mármint vérszerinti rokon nélkül. Nem tudni milyen emberek is voltak a szüleid vagy egyszerűen csak hallgatni, hogy mesélnek rólad másoknak, hogy milyen édes is voltál kicsiként. Ki tudja lehet meglepődsz majd. Megérdemlik, hogy meghallgasd őket és te is, hogy a családodban nőhess fel.-kezeit a vállamra rakta miközben megpróbált meggyőzni, hogy beszéljek velük.

-Hát jó. Meggyőztél. Szeretlek.-majd nyomtam egy puszit az arcára és kitéptem az ajtót és láttam hogy Carlisle épp most hajt el. 

Gyorsan beültem az autómba és gázt adtam. Elkezdtem követni őket. Nem tudtam, hogy hová mennek így nem tudtam beelőzni őket,szont keresztbe sem álhattam az úton, hogy megállítsam őket. Így hát mentem utánuk és reménykedtem, hogy észreveszik, hogy követem őket. Valahol a Brooklyn híd közelében állt félre a Jeep és követte a Volvo a Porsche és a Mercedes. Majd én is félrehúztam a kormányt és leállítottam a motort. Láttam, ahogy Emmet kiszáll a kocsiből, majd a többiek is. Mindannyian tágra nyílt szemekkel néztek rám én meg legszívesebben elsüllyedtem volna. Nem tudom miért, de fájt a tekintetek súlya. Próbáltam összeszedni magam és egy mosolyt erőltetni az arcomra. Kinyitottam az ajtót, majd odasétaáltam hozzájuk. Egyedül Edward állt még a kocsijánál és a távolba meredt. 

-Nos...átgondoltam az egészet és Jace-nek igaza van. Adnom kell egy esélyt.-nagyon nehezemre esett ezt mondani, mivel akármennyire is szerettem Jace-t, nem iagzán értettem egyet vele. Na meg túlságosan is lelkiismeretes vagyok. - Mit szólnátok, ha elmennénk egy étterembe? Itt van a közelben egy és Árnyvilág barát. 

Közben a hajamat csavartamm idegességemben és hagytam, hogy megöleljenek. Először Carlisle jött oda hozzám bátortalanul és megpuszilta a fejem búbját és közben azt súgta a fülembe, hogy büszke rám. Hiába az apai része előbújt néha néha. Mikor odaértünk a Takihoz kinyitottam az ajtót és megcsappont az alkohol szaga és a zene moraja. Na és a meleg persze, mivel idefele majdnem jégkocka lettem. Pont volt egy szabad asztal, ahva mind a 8-an le tudtunk ülni. Edward teljesen szótlan volt végig az úton, amíg ideértünk és leghátul kullogott. Pár perc múlva megjelent Kaelie Whitewillow,a  pincérnő, aki valójában egy tündér és felvette a rendelésünket. Mindenki csokis vért kért én megy egy bögre kávét tejszínhabbal. Az utóbbi időben ngayon rászoktam a kávéra és Jace is állandóan cseszeget vele, hogy le kéne szokja róla, de teljesen reménytelen vagyk. Kávé függő lettem. 

-Csupa fül vagyok.-majd kezeimet keresztbe fontam és kíváncsian hallgattam a magyarázatot. Természetesen Carlisle lett a szóvívő szóval szinte csak ő beszélt. 

-Nos minden Alice látomásával kezdődött.-kezdte el Carlisle, de a szavai teljesen összefojtak. A zene csak zsongott a fülemben és alig bírtam koncentrálni. Még mindig nem bírtam felfogni, hogy itt vannak.-Mindent a Te érdekedben tettünk. Hogy jobb életet élhess és hogy megtudd hogy ki is vagy valójában. Egy árnyvadász. 

-Na álljunk meg egy szóra! Ti mindvégig tudtátok, hogy árnyvadász vagyok és nem mondtátok el? Egész életem egy nagy hazugság volt! És ti ezt jól tudtátok.-már könnyel égették a szemem, amikor megérkezett Kaelie. Megtöröltem a szemem és megköszöntünk az italokat. Vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam Jace szavaira koncentrálni. Tartozom nekik egy eséllyel.- És akkor mi volt ez a nagy eskűvő dolog meg a Volurit hogyan sikerült beszervezni?

Az esküvő szó hallatán Edward először nézett a szemembe.-Én sem tudtam róla, hogy ezt tervezik. Én nem voltam a terv része. Engem éppúgy kihagytak belőle, mint téged. Csak mikor utánad akartam menni, hogy megnézzem jól vagy-e a többiek visszafogtak és mondták, hogy mennünk kell. Hogy te majd jössz utánunk, de te nem jöttél. És én is tegnap tudtam meg az egészet. Nem tudtam, hogy élsz vagy meghaltál-e. Mert másnap miután kimentem a mezőre csak Aro halott teste volt ott, semmi más. Carlisle-ék elhitették velem, hogy meghaltál. Elnézést, de el kell most mennem.-majd felállt az asztaltól és kiment az utcára.

-Hogy tehettétek ezt meg velünk? Miért kellett? Nem nektek kell dönteni, hogy mit kezdek az életemmel. Az én életem és úgy élem, ahogy akarom. Remélem bocsánatot kértetek Edwardtól és valahogy jóvá fogjátok tenni.-majd felálltam az asztaltól és ott hagytam őket. Az ajtóban nekimentem egy ismerősnek.

-Hát te? Jézus te sírsz? Mi a baj? Már megint a szőke herceg?-kérdezte Magnus, majd a hátam mögé pillantott. Észre vette a családom és értetlen fejet vágott.-Előkerüktek és te mégis szomorú vagy?! Mi történt?

-Kérdezd őket.- majd megpróbáltam mellette elmenn, de nem engedett.

-Na még csak az kéne, hogy itt haza vezess ilyen állapotban. Gyere, hazaviszlek!-egyik kezével átkarolta a vállam, majd kinyitotta az ajtót és kijutottunk az utcára. Már besötétedett és szakadt az eső. Rajtam még csak a melegítő felsőm volt, amit még edzéshez vettem fel. Teljesen eláztunk, amíg a kocsihoz értünk. Én reszkettem. Egyrészt az időjárás miatt, másrészt a körülmények miatt. Behuppantam az anyós ülésre, Magnus pedig a kormány mögé. Ujjaiból kék szikrák pattantak, majd éreztem, hogy egy meleg fuvallat megszárít és utána egy pokrócot a hátamon. A meleg ellenére még mindig reszkettem , majd elindultunk.

-Na és te mit kerestél a Takiban?-kérdeztem, hogy megtörjem a csendet és, hogy eltereljem a gondolataim.

-Aleckel randiztunk volna, de lemondtam. Most te vagy  fontos.-mondta, majd bárorítóan megszorította  a vállam.-Akarsz beszélni róla?

-Nem.-ennyit bírtam kinyögni, majd bekanyarodtunk az intézet elé.

Magnus megkérdezte, hogy bekísérjen-e, de mondtam neki, hogy nem kell. Ő is kiszállt, majd nyitott egy portált, ami eknyelte őt perceken belül. Miután bementem a szobánkba-igen, Jaceszel már közös szobánk volt-láttam, hogy Jace sehol. Gondolom küldetésen van. Bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Gondolkodjunk logikusan. Jön a Volturi; engem, Edwardot és Alicet akarják. Csata; még a csata előtti napona suttogás a nappaliban. Kezdett összeállni a kép, de még mindig nem értettem, miért, Lassan kezdtem rájönni, hogy semmi értelme nincs megkeresni az okát. Egyszerűen el kell fogadni. Megtörtént, nem lehet visszafordítani. Amúgyis nekem itt van Jace, Izzy, Alec és Magnus. 

Este már nem vártam meg Jacet, hanem elaludtam. Álmomban a Volturi üldözött, majd megjelent Jace. Együtt futottunk, majd mikor a tisztásra értünk megtorptantam. Mindenki ott feküdt a földön. Mindegyikük halott volt.

Egy kezet éreztem a hátamon. 

-Hey, semmi baj. Itt vagyok. Csak egy álom volt.-majd lefüftem Jace mellé és a mellkasára hajtottam a fejem.