East of Eden ➻ Nэшт Scamander

*6*

Egymás mellett meneteltek, lassan és csendben. Newt ajtót nyitott Sophiának és kijutottak a kertbe, a lány elmélázó szemmel lépett ki, elgondolkodva és talán hirtelen is, de elengedte a fiú kezét, finoman, az ujjai elernyedtek és kicsúsztak a szorításból. A fiú ezt észrevette és zavarodottan nézett az elrévedt tekintetű lányra. Hiányzott neki az érintése, habár nem akarta elismerni. A szeme előtt még mindig a konyha volt, amikor rányitott a morcos bátyára és a leendő mennyasszonyára, nem értette mit kerestek ők ketten. A szívét valami nyomta, olyan rosszat sejtett. Fél szemmel a hallgatag lányra pillantott, aki szomorú és dühös szemű volt. Nem tudta mi történhetett kettejük között odabent, de felzaklatta a lányt. Newt meg akarta kérdezni tőle miről van szó, de valahogy nem merte, úgy tűnt Sophia fel fog robbanni, ha megszólal.

Valami letörte a lányt, ezt észrevette egyből, azért ment bele abba, hogy megmutassa neki a kertet, noha nyilvánvaló ürügy volt az egész. Sophia harapdálta az ajkát, idegesen. Newt a hajába túrt és akaratlanul is átvette a lány hangulatát. Inkább gondolt valami másra, amivel elterelheti a figyelmet a feszültségről, ami ott bent volt, amit sajnos kihoztak magukkal. Mosolyogva fordult a lányhoz, aki még mindig le volt törve.

- Megmutathatok valamit?

Sophia felocsúdva pillantott fel rá, a kérdés határozottan kirántotta végre a hangulatából, Newt kinyújtott karja pedig eszébe juttatta, hogy aki mellette áll nem Theseus, hanem az öccse, aki nem mondana neki bántót a származása miatt, hanem kinyújtott karral fogadja. Felnézett a fiúra, a borzos barna haja megint a szemébe lógott, a tincsek alatt megragadó kék szemek néztek rá, kíváncsian és szeretetteljesen. Hirtelen jött melegség terült szét a testén és Sophia megenyhült, most már tudta viszonozni a fiú mosolyát.

- Persze. – bólintott Sophia

Belekarolt Newt-ba és próbálta elfelejteni Theseus szavait, de azok ott zengtek a fejében újra és újra elmondva azt, hogy hiába minden, ő és az öccse úgysem lesznek boldogok együtt. Közelebb húzódott, a karját szorosabban a fiúéba akasztotta, olyan dacból, mert úgy érezte nem tudná elfogadni az igazságot és elengedni Newt-ot. Talán önzőség, de annyira maga mellett akarja tartani a fiút, mert tudta, hogy ilyet még egyszer, mint ő, nem kapna.

Annyira elgondolkodott, hogy nem is vette észre merre mennek, de egyszer csak észrevette, hogy Newt megállt. Egy domb tetején voltak, a hegyes táj és a friss levegő jól esett a lánynak, minden új volt, egyáltalán nem olyan, mint a birtokon, ami egy kalitkába zárt miniatűr világ, ám Newt világa igazibb és gyönyörűbb, mint akármilyen kert aranyszökőkúttal. Amit itt kap igazibb mindennél, ahogyan a fiú érzései is, igaz eddig csak barátaik is, akkor is önzetlenek és tiszták.

Newt kissé feszengve állt a vörös hajú lány mellett és félénken pillantott rá, félt, hogy ez nem lesz elég. Ezen a helyen nőtt fel, a hegyeket járva és a patakok kövein ugrálva, a Nap után járva. Ez a legszebb dolog, amit nyújtani tud neki itt, ez a puszta naplemente, amit száz méterről, a másik hegyről és az ő otthonából is lehet látni. Félt, hogy Sophia nem lesz annyira lenyűgözve, mint ő. Tartott, hogy nem lesz türelme, hiszen kertet ígért, de most itt vannak az alkonyi fényekben. A szeme sarkából pásztázta a lányt, aki a vöröses fények miatt izzott, a haján megcsillant a napfény és ahogyan ott állt karöltve, előre nézve, arra gondolt, hogy ez a teremtmény egyszerre illik és nem illik ide. Megköszörülte a torkát és végre erőt vett magán, hogy megszólaljon.

- Nem tudom, hogy nálatok milyennek látszik a naplemente, de itt ilyen. –jelentette ki Sophia

Az érzékenység, amivel ezeket mondta, szinte a lányt is átjárta, habár nem csuklott el a hangja. Sophia elmosolyodott, ez volt a legszebb naplemente, amit életében látott. Olyan volt az a meleg fény, amit árasztott, a tájjal együtt egy hely volt, ahová érdemes elveszni. És ő el is akart veszni, soha többé nem menni haza, még csak Scamanderék házába sem. Elveszni... Newt-tal. Elvörösödött a gondolatra, egyszer úgyis már csak ketten lesznek, zavarás nélkül. A figyelme újra a hegyek között lebukó Napra összpontosult. El akarta lopni ezt a pillanatot, de az emléket nem lehet sajnos zsebre tenni.