Kurva Anyád :)

~3~

-Lisa! Állj már meg! Magyarázd el nekem, hogy ez az Adam miért volt itt reggel és miért viselkedsz így vele.-nézett rám teljesen értetlenül.

-Fogalmam sincs mit akar tőllem,-tártam szét a kezem-és úgy viselkedek ahogy akarok vele, oké?-néztem vele farkas szemet.

-Hát kislányom, nem, nem oké-nevetett fel kínosan-örülnék ha végre valaki iránt nyitnál. Lenne legalább egy barátod, mint egy normális 18 évesnek. Vagy legalább beszélgetnél velem. Az elmúlt pár évben alig közeledtél felém. Pedig én az anyád vagyok. Tudni akarom mi van veled.

-Anya-néztem teljesen komolyan rá-semmi közöd az életemhez, semmi közöd hozzám, na ahoz meg végképp nincs semmi közöd és jogod, hogy belepofázz az életembe. Tudod, ha eddig magadtól nem jöttél volna rá, te egy kurva szar anya vagy! Tudod, egész nyáron sírtam, tele van hegekkel a kezem-húztam fel a pulcsim és nyomtam az orra alá a karom, hogy jól lássa-és te ebből észre vettél valamit is? NEM. Semmit sem. Hagyjál élni. Hagyj békén. Utállak.-mondtam ingerülten, és feltrappoltam a szobámba.

Mire ezt kimondtam, azt az érzést vártam, hogy bár ne mondtam volna ki, hogy egy hirtelen felindulásból mondtam azt amit. De nem. Nem éreztem ilyet. Sem bűntudatot. Jól esett kinondani azt amit gondoltam. Igazság szerint egyáltalán nem érdekel, hogy anya most magát hibáztatja mert ilyet mondtam. Nem, egyszerűen leszarom. Nem érdekel már.
Apa elhagyott minket. Egy becsúszott gyerek voltam neki, egy szánalomra méltó kis senki, anyát meg nem is szerette csak kellett neki egy pina, hogy kielégítse vágyait.
Anya, hát azt inkább hagyjuk. Sose voltam színötös, szófogadó, szendeszűz ártatlan kislány, akármennyire is szerette volna ha az lennék. Tehát neki is csak egy csalódás vagyok. De komolyan, telibe szarom a véleményét. De nem csak az övét, mindenkiét.

Most teljesen szarul kéne, hogy érezzem magam. De egyáltalán nem vagyok az. Teljesen jól vagyok, sőt! Sokkal jobban mint az elmúlt pár hétben.
Bele hajígáltam egy sport táskába a szükséges dolgokat ami egy hetes kiruccanáshoz kell. Átöltöztem egy farmerbe és egy bő fekete pulcsiba, fel vettem egy sport cipőt, megfogtam a telóm és kimásztam az ablakomon. Hátra hagyva a tomboló anyám és a sok problémát.
A csendes kis utcánkban sétállgattam, figyelve a madarak megnyugtató csicsergését, a felhők mozgását, a lágy szellőt. Aha jah. Hát pont nem ezekre figyeltem. A figyelmem ugyanis jobban lekötötte az, hogy a kezemben rezeg a telefonom. És ki más lehet az? Nah ki? Hát nem Adam? Ohh igen..

-Mit akarsz?-kezdtem szerintem roppant kedvesen a társalgást.

-Nyugalom van-nevetett fel-hova mentél?-kíváncsiskodott.

-Honann tudtad, hogy elmentem?

-Ablakból elég sok minden látszik. De legfőképp az mikor egy elég csinos lány, ugrál ki a saját ablakán.

-Szóval leskelődsz is. Oké. Kezdelek utálni.

-Miért? Eddig kedveltél?-döbbent le.

-Te geci hülye vagy ember-röhögöm el magam.

-Aha. Nah merre vagy?

-Mi közöd van hozzá? Amúgy meg kezd elegem lenni a folytonos kérdéseidből.

-Ilyen park szerűségben vagy nem?-kérdezte, mit sem törődve azzal amit az elöbb mondtam.

-Aha, valami olyasmiben-ültem le törökülésben egy padra.

-2 perc és ott vagyok-tette le. Megsem várva a reakcióm.

Chuu, mi az anyádért akar ez ide jönni? Semmi kedvem a társaságában lenni. Sem beszélni vele. Nem értem ezt a gyereket.. Mit eszik rajtam? Nem vagyok szép, se vékony, de kedves sem! Én az álombarátnő szöges ellentéte vagyok...

A fa árnyéka alatt, a padon, a nagy semmibe bámulva gondolkoztam ezeken az értelmesebbnél értelmesebb dolgokon. Míg végül megérkezett ez az idióta.

-Szia Lisa-dobta le mellém magát.

-Aha, hy-köszöntem rá sem nézve.

-Nah mivan veled? Miért másztál ki az ablakon? És miért van nállad egy telitömött táska?-nézett furán.

-Már megint ezek az idegesítő kérdések..mi lenne ha egyszer nem kérdeznél semmit? Hm?-ráncoltam össze a szemöldököm és vártam a választ.

-Ha nem lennének ezek az "idegesítő"-rajzolt macskakörmöt a levegőbe-kérdéseim, akkor most nem dumálnék itt veled-terült el arcán egy elégedett vigyor.

-És én sokkal boldogabb lennék ha nem lennél itt-forgatom meg a szemeim.

-Ugyan, tudom, hogy élvezed a társaságom-kacsint.

-Hát Adam-paskolom meg a vállát-ezt rohadtul elhitted.-nevetem ki és felállok a vállamra kapom a táskám és elindulok.

-Hé, hé hova mész?-zárkózik fel mellém.

-Ha nem látnád, el inenn.

-Szóval, elszöksz. Értem. Gondolom egy ideig nem mész haza-mutat a táskára.

-Nahát Sherlock, micsoda felfedezés-mondom gúnyosan.

-Haha. És hol fogsz aludni?

-Nemtudom-vonom megva vállam-még ki találom.

-Én tudok egy helyet-mosolyog le rám-de csak akkor alhatsz ott ha megismerhetlek.

-Álmodj csak Adam, álmodj-nevetek fel.

-Olyan aranyos a nevetésed-mosolyog még mindig. Ami enyhén flusztráló.

-Adam, menj haza.

-Nem, nem-fogja meg a csuklóm és elhúz a másik irányba.

-Adam a kurva anyád, hagyjál már-rántom ki a kezem szorításából.

-Persze persze oké, nah itt jó lesz, ha egy hétig aludhatsz?-mutat egy kis faházikóra egy kis domb tetején.

-Ez a tiétek?-csodálkozom, és fel fele lépkedek a házhoz.

-Aha, apum vette, még régen. Ide jövök ha kell egy kis nyugi-magyaráz miközben kinyitja elöttem az ajtót.

-Aztaa-ámulok el-ez nagyon szép.