I.

2K 102 7
                                    

Káromkodik, ahogyan egy pocsolya átáztatja a cipőjét és a csőnadrágja szárát. A szél erősen bele kap az esernyőjébe és tépni kezdi. Hősiesen kapaszkodik a repülő tárgyba, de nem elég ügyes, és a fuvallatok kiszakítják a kezéből.

- D-de ne már! – motyogja kelletlenül. Az eső áztatni kezdi a ruháját, és ha ez még nem lenne elég, egy kamion elhajt mellette, és az úton folydogáló sáros vizet rá fröcsköli. – Kössz, hogy jössz...

Tovább baktat a vizes úton, szőke tincseiből csöpög a víz, és az előző nap vásárolt virágos bakancsa is tiszta szutyok. Piros esőkabátjáról cseppenként folyik a koszos lé, citromsárga sálja pedig már inkább takony színű. Morgolódva battyog tovább.

Darcy Shelter utálja az esőt, a hideget és borongást. Így a rossz idő neki is a kedvére nyomja a bélyeget. És a ruhájából csíkokban folyó iszapnak sem igazán örül. Morcosan indul tovább, egészen a házukig meg sem áll, lenyomja a kapukilincset és bebotorkál a kertbe. Annyira elege van, hogy nem figyel, bele rúg az egyik kerti törpébe, a virágos bakancs orra pedig... Ó, a virágos bakancs orra pedig egy hatalmas csíkban lehorzsolódik, így a minták alól elő tűnik a fekete bőr.

- Ne már! – suttogja maga elé, és ez az utolsó csepp a pohárban, a hideg eső alatt elsírja magát.

Hát kell ennél rosszabb nap?!
Egész nap esik, a Nap nem hajlandó kisütni, a diszlexiája újabb egyest hozott a konyhára, és három tantárgyból bukásra áll... Ha ez nem lenne elég, eltörte a nevelő anyja kerti szörnyecskéjét – alisa törpe -, és az új bakancsa torpára ment.

Ezek után egyszerűen nincs pofája bemenni fogadott családja házába. Ők mindent megtesznek érte, de tényleg mindent! A legjobb iskolákba járatják, mindent elnéznek neki, tolerálják a hülyeségét, sőt! Még a ADHD-jával is próbálnak kezdeni valamit! És ő meg?! Összetöri a kerti törpét...

Mogorván néz le a két darabban fekvő festett figurára. Legalább nem a legdrágábban barmolta össze, ha nem a...

- Darcy! Mióta állsz már ott? Tiszta víz vagy, gyere csak be! – kiált ki egy fiatal nő, és kedvesen integet neki. – Fázol, igaz? – ugyan azt kérdezi, mint azon az éjjelen. - Na, gyere-gyere, zuhanyozz le és öltözz át! – egy törölközőt tesz a lány fejére, hogy a hajából ne csöpögjön a víz.

- E-eltörtem... – motyogja lehajtott fejjel.

- Tessék? – néz rá a nő elképedve. Nem tudja hova tenni az örökké jókedvű lány borongását.

- Eltörtem a kerti törpét! – vallja be Darcy szégyenkezve. – Történelemből egyes lett a tézém, és három tárgyból bukni fogok... – darálja le, és jobban kezd sírni.

- Ajjaj... – reagálja le a nőci. – Ez nem jó...Majd megbeszéljük, ha lefürödtél! – a tusoló felé lökdösi a lányt. Ez csak hangosabb bömbölésre késztetni szerencsétlen Darcyt, szörnyen érzi magát a nevelőanyja tolerálása miatt. Sokkal jobban örülne, ha üvöltene vele. Ez a nő kibírhatatlanul kedves! Pedig nem is a saját gyereke. – És drágám, szárítsd meg a hajadat! Meleg vízzel fürödj, mert megfázol! Egyéb iránt... – megsimítja a lány vizes-könnyes arcát – akinek ilyen gyönyörű szőke haja és kék szeme van, az nekem ne itassa az egereket, mert nem áll jól neki! – és egy halk nevetés kíséretében rácsukja az ajtót a lányra.

Percekig folyatja magára a meleg vizet, és közben veszettül gondolkozik.

A neve Darcy Shelter, tizenöt éves. Nyolc éves korában Melody Guardian talált rá az utcán, egy gyorsétterem kukájában turkálva. Február vége, ezen kívül este tíz óra volt. A hőmérséklet jóval nulla fok alatt lehetett, ő maga pedig egy szakadt melegítő nadrágban, egy túlméretezett pulcsiban, és félpár rózsaszín, lyukas zokniban parádézott. Napok óta nem evett, a fürdőszobát pedig már egy fél éve nem látta – ez megmutatkozott a külsején is. Éppen az ételmaradékok között keresett valami nagyjából ehetőt, amikor egy magas, barna hajú nő szelte keresztül a sikátort. Ő automatikusan abba hagyta, amit csinált, és behúzódott a szemetes árnyékába, nem akarta, hogy újra megalázzák. A fiatal nő megállt, és tűnődve körbe kémlelt, aztán pár perc csend után megszólalt.

- Nem vagy éhes? – ő maga megrezzent a kuka takarásában, nem tudta, vajon a hang tulajdonosa gúnyolódik-e. – Véletlenül van nálam egy kis szendvics. Mai. Sajtos. Kéred?

Nem mert válaszolni, noha három napi koplalás után a friss, sajtos szendvics – amit amúgy nagyon, de nagyon szeretett -, igen csábító ajánlat volt.

- Kérlek, gyere elő! Nem kell félned tőlem! Ott a büdös szemetes mögött annyira nem lehet jó kuksolni... – kis csend, és ő még mindig nem mozdul. – Esetleg egy meleg kakaó? – hangosat nyel. Ó, hogy milyen régóta nem ivott már olyat! Nem is emlékszik az ízére, csak arra, hogy egyszer volt szerencséje a csokis italhoz, és nagyon finomnak találta. Sőt...

Még mielőtt megálljt parancsolhatna magának, előbújik a rejtekhelyéről. A nő rákapj a pillantását, és kedvesen elmosolyodik.

- Tessék – felé nyújtja a szendvicset és egy félliteres ásványvizes üvegben a langyos innivalót.
Óvatosan megy közelebb, de a friss kenyér illata elveszi az eszét, és megtagadva az eddigi gyanakvását, kirántja a nő kezéből a két dolgot, vissza rohan a kuka mögé, és három harapással eltünteti a sajtos szendvicset. Bár a fél fogára sem elég, mégis nagyon jól esik neki. Már legalább egy hete nem evett normális ételt, három napja pedig egyáltalán semmilyet. Megszimatolja a kakaót, a nyál összefut a szájában, és mohón inni kezdi. Egy levegővel üríti ki a flakont, a melegség átjárja a testét. Leereszti az üveget, és még egy utolsót nyel. – Finom volt? – kérdezi barátságosan az alak.
Már csak az illem miatt, amit az árvaházba belé vertek, feláll, és a nő elé lép, cincogó hangon szólal meg, szigorúan a földet nézi.

- Igen. Köszönöm, kisasszony!

Erre egy jóízű kuncogás a válasz.

- Igazán nincs mit! – feleli aztán mosolyogva. Leguggol a lányka elé, és egy textil zsebkendővel megtörölgeti a száját. – Egy ideje figyelem, ahogyan ügyeskedsz – szólal meg, és elhúzza a kezét a reszkető gyerektől. – És már néhány napja kijárok, hogy ezeket odaadjam, de sosem talállak.

- Mindig máshol vagyok. De az itteni vendégek mindig csak pazarolnak – motyogja a kislány lehajtott fejjel.

- Mióta vagy egyedül?

- Egy éve – óvatosan felnéz. A nő hümmög.

- Tudod, van egy fiam. Nálad egy kicsit idősebb lehet. Hány éves vagy? – nem felel rögtön. Nem mer ilyen dolgokat elárulni magáról, de mégis... Ő talán nem akar neki rosszat.

- Nyolc.

- A fiam tíz éves. Szerintem jól kijönnétek – mondja egy kicsit elkalandozva, a kislány hátrébb húzódik.

- Nem hinném... – feleli végül.

- Ugyan már! – legyint a nő jókedvűen. – Mi a neved? – na, erre már végképp nem hajlandó válaszolni, a teste megremeg kicsit a februári fagytól. – Jó, értem én. Fázol, igaz? – leveszi magáról a sötétzöld poncsóját, és a lányka mocskos ruhájára teríti.

- D-de koszos lesz! – ellenkezik, és gyorsan lekapja magáról. Menta és cukor illata van, meg még valami... Talán napfény?

- Az teljesen mindegy! – von vállat, és vissza teríti a reszkető testre az anyagot. – Szeretnél zuhanyozni?

- Zuhanyozni...? – nem érti a helyzetet. Mégis hol zuhanyozna ő?

- Igen! Na? – kedvesen néz rá.

- N-nekem nem lehet... Nincs hol – vallja be szégyenkezve.

- Tudom, most már van! – jelenti ki a  nő vidáman. Feláll – eddig guggolt, végül térdelt -, és a kezét nyújtja a koszos arcú kislánynak. Ő hatalmas szemekkel bámul a felkínált végtagra, és a boldogság hatalmas erővel tör rá. Valaki önszántából ruhát ad neki, és ilyen gesztust ajánl fel. Neki. Aki már egy éve az utcákat rója, mocskos, büdös, és még ki tudja, hogy milyen...

Tétován felnyúl és megfogja a kecses praclit. A nő bőre sima, puha és meleg, ez pedig arra ösztönzi a lánykát, hogy erősen szorítsa a vékony ujjakat. Átjárja az érzés, hogy ő sosem akarja már elengedi a fiatalasszony kezét.

- Darcy Shelter – mondja végül csendesen.

- Örvendek – mosolyog a nő. – Melody Guardian.

És február huszonhetedikén hideg eső eredt el Manhattanben. A Jalapenó-étterem mögötti kis sikátorból két alak sétált ki. Az egyik egy magas nő volt, kezét pedig egy szőke hajú, koszos arcú leánya szorongatta.

És haza felé tartottak.

Az istenek kegyeltje [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]Where stories live. Discover now