Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 34.fejezet (Az igazság felszabadít) +18

*Jungkook szemszöge*

"Nem, ez nem az a pillanat."-súgta a tudatalattim. Ez nem megfelelő helyszín ahhoz, hogy mindent elmondjak anyának. És talán még nem vagyok készen rá.

Elrántottam a fejemet anya kezéből, így újra nézegethettem a cipőmet.

-Jimin jó barátom.-mondtam alig hallhatóan.

-Jó barátod.-ismételte meg a szavaimat anya.

Ezután percekig hallgattunk. Nyomott és feszült hangulat uralkodott köztünk. Lehet, hogy anya sejt valamit? Á, az lehetetlen. Azt már rég megmondta volna. Remélem.

-Menjünk vissza a faházhoz!-mondta anya kedvtelenül.

Válasz nélkül kezembe vettem az evezőket, és visszahajtottam a partra. Jimin és apa még nem voltak ott, hiszen még nem telt le a megbeszélt egy óra.

Életem leghosszabb egy órája volt az, amit a parton töltöttem anyával. Mindvégig csendben voltunk, és csak bámultunk ki a fejünkből. Olyan érzésem volt, mintha haragudott volna rám. Aztán végre megláttuk apa és Jimin csónakját felénk közeledni. Jimin evezett.

-Ne úgy fogd azt az evezőt!-hallottuk apa erős hangját a távolból.-Már ötször megmutattam hogyan kell.

Mikor elérték a partot Jimin szinte kimenekült a csónakból, amíg apa csak szép lassan kászálódott ki belőle.

-Ennyire rossz volt?-nevettem, miközben megfogtam Jimin kezét, aki egyenesen hozzám futott.

-Hát...nem. De azért nem mennék még egy kört vele.-nevetett ő is.

-Anya, csónakázunk egyet Jiminnel, jó?-mondtam.

-Menjetek csak.-válaszolta anya.-Egy óra múlva itt találkozunk.

Bólintottam, aztán beültünk Jiminnel az egyik csónakba.

-Én evezek!-jelentette ki.

-Inkább majd én. Ahogy az előbb hallottam, nem igazán tudsz evezni, kicsim.-kuncogtam.

-Csak apukád szerint nem.

-Akkor sem kockáztatok.-mondtam kis vigyort villantva, majd megragadtam az evezőket.

Pár perc múlva már a vízen siklottunk. Megkerestem a parttól a legtávolabb eső pontot, és ott megálltunk, hogy anyáék még véletlenül se láthassanak meg minket.

Beleültem a csónak aljába, és hátradőltem. Kezeimet a tarkómon pihentettem. Jimin kecsesen közelebb mászott hozzám, és befeküdt a kezem alá. Cirógatni kezdtem dús hajkoronáját.

-Ha tehetném örökké így maradnék.-hunyta le Jimin a szemeit.

-Gyorsan elzsibbadna a lábad, kicsim.-mondtam, mire Jimin elnevette magát.

-Látod milyen vagy? Én próbálok romantikázni, te meg benyögsz egy ilyen baromságot.-nevetett még mindig.

-Jól van na. Igazad van. Jobb lenne, ha te nyögnél inkább.

-Jungkook!-förmedt rám, bár a hangján hallottam, hogy mosolygott.

-Ne haragudj, Mochi! Én is egyre nehezebben bírom nélküled.

-Sebaj! Estére ígértél nekem valamit.-mondta csábos mosollyal, majd ráült a csípőmre.

Kezeim levándoroltak a hátára, és egy határozott mozdulattal magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam. Mikor elváltunk egymástól, így szóltam:

-Habár...-néztem oldalra.

-Habár?

-Lehet, hogy nem kéne lefeküdnünk este.