Ahoi, sziszák! :3 A mostani novella, az én kedves, önbizalomhiányos, szívecske hangulatjeles írótársamé, aki még most sem hiszi el, hogy van akkora, sőt még nagyobb tehetsége, mint nekem. Akivel a barátságunk egy igazi történelmi példa (ő hugrabugos, én mardekáros), és akivel bár személyesen még nem találkoztunk, úgy érzem nagyon közel állunk egymáshoz. Igen, Astrid, rólad beszélek. :D (Élvezd ki ezt a pillanatot, ritkán szoktam így ömlengeni. XD) Ne feledd: én szeretlek. ❤❤❤❤ Hogy ne maradjanak le a szívecskék sem. :)
2.Tudom, hogy hajnali három van, de nem tudtam aludni. 25. Mióta állsz ott?
All my love, Rydel XxXx
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Maya összerezzent, ahogy a mennydörgés ereje megrezegtette az ablakokat. Halkan kifújta az eddig bent tartott levegőt és összébb húzta magán a takarót. A villámlás fehér fénye bevilágította a szobát, mire a lány összeszorította a szemeit. Az emlékek úgy tódultak be a fejébe, mint a villámcsapás: hirtelenül és fájdalmasan.
Maya mosolyogva sétált az iskola folyosóján, tekintetével a napfényben fürdő falakat pásztázta. Tudta, hogy a fiú itt lesz valahol, mindig edzenek a válogató előtt. Befordult a sarkon, gondolatai Isaac körül jártak, maga előtt látta a fiút, ahogy édesen rámosolyog, kék szemei vidáman fénylenek.
Már több, mint négy hete nem látta, amióta elutazott Görögországba, ami persze csodás volt, de a fiú nélkül semmiképpen sem ugyanaz. Nem beszéltek meg találkozót, sőt Isaac úgy tudta, hogy csak a következő nap jön haza, de megakarta lepni a fiút. Azzal nem számolt, hogy a meglepetések nem mindig úgy sülnek el, ahogy terveztük őket.
A fiú öltöző ajtaja résnyire nyitva volt, Maya nevetés tompa hangját hallotta kiszűrődni a nyíláson. Lassan megtorpant, majd amikor újabb nevetés harsant fel, hevesen dobogó szívvel csúsztatta kezét a kilincsre. Bárhonnan felismerné ezt a nevetést. Isaac.
A lány mély levegőt vett és már épp benyitni készült, amikor eszébe jutott, hogy valószínűleg félmeztelenek vagy... Elvörösödve kapta el a kezét, beharapta alsó ajkát és tanácstalanul megállt az ajtó előtt. Nem szeretett hallgatózni, nem is szokott, de most nem volt más választása. Megakarta várni a fiút, eleget várt már a találkozásra, nem fog még egy napot senyvedni.
- Szóval... - hallotta meg a kellemesen mély hangot.
Maya úgy ítélte meg, hogy a hang Scotthoz tartozik. Pár másodperccel később a sejtése be is igazolódott, amikor a fiú elsétált a nyílás előtt és leült egy padra, Isaac-kel szemben. Maya nem látta a fiút, de tudta, hogy ő is bent van.
- Beszéltél erről a lányról... - kezdte vigyorogva Scott.
Maya érezte, ahogy megszédül, lélegzete elakadt és egy pár pillanat erejéig, mintha elfelejtette volna, hogy hogyan kell levegőt venni. Úgy érezte, mintha kirántották volna a lába alól a talajt és most a nagybetűs SEMMI-ben lebegne. Nem volt kellemes.
