1.rész

713 47 6
                                    

Zénó :


Ne fejeld le a kormányt! Kérlek! 12 óra folyamatos vezetés nem fog ki rajtad! 2 óra és ott lesztek! Álmosan pislogok és igyekszem figyelemmel kísérni az előttem elterülő aszfaltot. Már hajnalodik és az egyetlen dolog, ami ébren tart, hogy gyerek van a kocsiban. Kilán mocorogni kezd mellettem a gyerekülésben és ügyesen kiejti kezéből a sárkányát. Wááá! Ne ébredjen fel! Ne most! Mindjárt oda érünk a komphoz. Felindulásból kezdek el altató énekelni. Hogy menne nekem egy busz! A francba is azzal a szar hangommal!

- Apa! Hagyd abba! Ez borzalmas! - dörzsöli szemeit, én meg fáradt sóhajjal nyugtázom a terv sikertelenségét. Már mindegy.

- Ne sértegesd az énekhangomat! Csak a te apukád tud ilyen mennyei hangon dalolni!

- Neked, olyan nincs is. - motyogja, én meg mérgesen fejbe ütöm. Nem erősen, csak olyan apaiasan.

- Meg sem éreztem! - ölti ki rám a nyelvét, mire kezd kidagadni egy ér a homlokomon. A kis szemtelen!

- Te egy igazi ördögfióka vagy! - borzolom össze fekete tincseit, mire elneveti magát.

- Mikor érünk oda? - kérdezi lelkesen és érdeklődve tekint ki az ablakon.

- Még két óra. - vakarom meg a tarkóm és elengedek egy ásítást.

- Akarod, hogy vezessek? - csillannak fel szemei és rángatni kezdi a kezem.

- Hé! Vezetek! - morgok rá, mire durcásan keresztbe fonja karjait. A kis aranyos. Hiába 8 éves, még mindig nagyon alacsony és cuki.

- Majd, ha 18 leszel. – nézek rá ravasz mosollyal. Van még 10 éved fiam! Nem megy az olyan gyorsan!

- De! AAAAAh! - hisztizik - Az még messze van.

- Jobb is. - mosolyodok el, mire a vállamba bokszol, már amennyire elér engem. Majd azonnal kapkodni kezdi a fejét, amint eszébe jut valami.

- Nem láttad Zöldit? - kezdi keresgélni játékát és igyekszik előrébb hajolni, de az öv nem enged neki túl sok mozgásteret.

- Igazán adhattál volna neki, valami jobb nevet. - gondolkozok el, miközben a visszapillantóba tekintek.

- Nem is igaz! - pillant rám mérgesen - Ez egy nagyon menő név!

- Persze, persze. - simogatom meg buksiját, ráhagyva a dolgot. Bekapcsolom a rádiót, hogy addig is el legyen valamivel. Felé pillantva, gyengéd mosolyra húzódnak ajkaim.

- Hé! - simítok arcára, mert már a sírás szélén áll, hogy nem éri el legjobb barátját - Nemsokára megállunk és felvesszük Zöldit, jó? - kérdezem lágy hangnemben, mire egy aprót bólint és inkább kitekint az ablakon. Csöndben telik az út és miközben egyre feljebb halad a nap az égen, úgy pompázik több színben az ég. Most vagyunk először Horvátországban. Teljes izgalomban vagyok, hisz eddig Magyarországon élve, legfeljebb filmekben meg képeken láthattam tengereket, még is más érzés lehet, ahogy teljes lényedben ott állsz a parton és igyekszel az emlékezetedbe inni a látványt, hogy soha ne felejtsd el azt az érzést. Még csak hegyeket látunk, mik rémisztően magasodnak fölénk és terülnek el a messzeségbe. Néhol erdőtűz hagyta nyomait, így a föld megfeketedett, így csonka fatörzsek árválkodnak a hegyoldalon.

- Apa! Apa! - kezd el hevesen ugrándozni a kis törpe, én meg érdeklődve eszmélek fel ténylegesen - Ott a tenger! - kiáltja izgatottan és szája hatalmas vigyorra húzódik. Fel se tűnt, hogy már elértük a várost. Szemeim elkerekednek, ahogy már messziről egy kis részletet magaménak tudhatok. Letekerem az ablakot, mire nagy erővel csap be rajta a sós szél.

Mondd, hogy....! - (BL) (Befejezett)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora