Mondd, hogy....! - (BL) (Befejezett)

5.rész

Zénó :

Leírhatatlan. Ez az, amit mondhatok rá. Nem elég, hogy hányingered van. És szenvedsz tőle, de még össze-vissza dülöngélsz a kocsiban, miközben vezetsz.

- Zénó! Azonnal állj meg, ha nem bírod! – szorítja erősen vállamat Krisztián, ki feszülten ül mellettem. Nem mondok semmit, csak igyekszem az útra figyelni. Úgy érzem meghalok.

Mikor végre, valahára megérkezünk, a parkolást már Krisztián intézi el. Én csak rohanok a mosdóba, hála égnek, senki nincs bent. Összerogyok a wc előtt és nem érdekel, hogy gusztustalan, szélére támaszkodok. Nagyokat sóhajtok és rimánkodom, hogy végre történjen valami, mert bár undorító, de ha végig csinálom jobb lesz. Még sem megy. Egyszerűen csak fáj és gyötör, de nem történik semmi. legszívesebben kitépném a belsőszerveimet. Hirtelen feltépi valaki az ajtót. Hogy a kurva életbe nem zártam be!

- Zénó! – Néz le rám Krisztián és mellém térdel – Jobban vagy már? – simít a hátamra, mitől öklendezni kezdek, de semmi sem jön.

- Ha-hagyd....ezt..nagyon rossz – lihegem.

- Hozzak valamit? – áll fel idegesen, én meg csak ingatom a fejem. Múljon már el! Ez elviselhetetlen! Gondolkozni sem tudok normálisan. Csak legyen vége. Borzalmas ez a fájdalom.

- Hozok kólát! Maradj itt! – fut ki, én pedig, ha nem lennék szarul elnevetném magam a hülyeségén. Még is hova tudnék menni. Nem kell sokat várnom, vissza is tér kezében egy nagy 1 literes kólával.

- Idd meg! – csavarja le a kupakot és számhoz illeszti az üveget. Szemeimet lehunyva, ajkaimat összezárva rázom meg a fejem és elfordítom.

- Ne-nem..bír...om.. – suttogom és megint eredménytelenül öklendezni kezdek.

- De.... – vált kétségbeesetté a hangja -....akkor mit tegyek?

- Vi.vigyázz....Kilánra..

- Nem akarlak így itt hagyni.

Nem részletezem, hogy is miként folytatódott a dolog, mindenesetre, meggyőztem Krisztiánt, hogy hagyjon magamra és vigyázzon a fiamra. Legszívesebben elásnám magam. Ez borzalmas, megalázó és undorító. Pfuj! Annyira gáz, hogy remélem ezek után nem kell többet beszélnem vele,. Rendbe szedve magam, kisétálok a hideg levegőre, hogy lenyugodjak. Magammal viszem a kólát, hogy ezt a gusztustalan ízt eltüntessem, de csak aprókat kortyolok. Ó te jó ég! Többet nem eszek semmit.

- Zénó!

- Csá! – intek Krisztián felé, ki mellém érve leül.

- Rendben vagy?

- Ja. Kiokádtam mindent.

- Sajnálom...., hogy azt kértem.

- Nem mondom, hogy semmi baj.

- Gondoltam.

- Kilán?

- A lakóautóban. Csináltam neki vacsorát.

- Te? – pillantok rá kérdően.

- Öhm.....megmelegítettem a maradék sültkrumplit.

- Kérlek! Ne is emlékeztess!

- Visszajössz?

- Ja.