Motoros szerelem 3 - Verseny vagy szerelem? /Befejezett/

15. rész

- Kérlek, hadd maradjak melletted, míg el nem jön az időm.

- Rendben.

Az orvosok egy 2 hetet jósolnak neki. Azt kérte ne sírjak előtte. Viszont alig bírtam ki. Belegondolni abba, hogy eddig szenvedett és én nem vettem észre szörnyű volt. Bűntudatom volt miatta.

Minden nap, amikor haza mentem ő ott várt engem és segített nekem a háziban. Amikor mindennel végeztem elmentünk néhány helyre. De az időnk rövid volt. A szervezete egyre gyengébb lett. Hamarosan visszakerült a kórházba.

- Szeretnék tőled kérni valamit Alice. – suttogta.

- Mondjad. Hallgatlak.

- Van egy házam, amit a te nevedre írattam. Ott van, egy kislány vigyázz rá kérlek.

- Kik a szülei?

- Én vagyok az apja..- kezdte, majd elmesélte az egész történetet. Ezek után mosolyogva megszólalt. – Kérlek vigyázz rá. Úgy, mint most rám. – szorította meg a kezem. – A végsőkig. – mondta és leállt a szíve.

Kitört belőlem a zokogás. Még aznap elmentem a kislányhoz. Amikor kinyitottam az ajtót egy 5 éves szőke kislány állt velem szembe. Barna szemivel kíváncsian méregetet.

- Te ki vagy? – kérdezte gyermeki ártatlansággal.

- Én? – kérdeztem vissza, majd elgondolkodtam egy kicsit. – Én az új anyukád vagyok. A nevem Alice Rogers. És mi a te neved?

- Katy Morgan vagyok. – mondta mosolyogva.

Azóta eltelt 7 év. Amikor betöltöttem a 18-at és örökbe fogadtam Katyt. A házat apa elkezdte felújítani, hogy oda költözhessek és így Katynek is tudtunk normális életet bizonyítani. Dolgozó felnőtté váltam és mindent meg akartam adni Katynek, de ő apát szeretett volna, ami nekem nem jött össze. Nagyon rossz az ízlésem a férfiak terén. A bátyám megházasodott és született egy kisfia. A nagyapámról nevezte el.

És, hogy Diegoval mi történt? Magam sem tudom. Amikor elvégeztem a sulit azonnal dolgozni kezdtem. Nem volt egy kis időm sem. Annyiszor akartam vele beszélni, de sosem jött össze. Most viszont nem értem oda időben Katy ért a sulinál. Ő pedig elment egy idegen férfival. Amilyen gyorsan csak tudtam haza mentem. Talán csak tévedtek. Ahogy kinyitottam az ajtót egy ismerős arccal találtam szembe magam. A szívem egy hatalmasat dobbant. Nem habozott sokáig oda jött és átölelt.

- Hiányoztál Alice. – suttogta a fülembe.