Hamupipőke (Egy Kicsit?) Másképp

6.

Miután végztünk már késő volt. Álmosan baktattam haza. Bevallom egy kicsit féltem, amikor olyan helyen mentem el ahon nem volt fény. Egyszer csak egy erős kéz ragadja meg a csuklóm. Majd így szól.
- Hová, hová kiscicám?- kérdezi egy perverz mosoly kíséretében.
- Engedj el!
- Jaj de morcos ez a kiscica!- Szólalt meg egy  harmadik hang. Lassan körülnéztem. Körübelül hatan lehettek.
- Na mi van? El ment a hangod?
- Dehogy. Engedjetek már el.- egyik kezem kiszabadítva adtam az egyiknek egy akkora pofont, hogy bevörösödött a fél arca. De ez nem volt elég. Továbbra se engettek el. Majd az egyil ezt mondta:
- Gyertek. Vigyük haza ezt a kiscicát. Tanítsuk meg a jómodorra.- nagyon féltem. A lábam a földbe gyökerezett. És ekkor a nagy semmiből egy BMW jelent meg. Behajtott a fiúk közé úgy hogy engem épp nem ütött el.
- Gyere! Pattanj be de gyorsan.- invitált egy nagyon ismerős hang. De nemtudtam megmozdulni, mert az egyik egy kést szorított a nyakamhoz.
- Vagy elmész innen, és a lánynak nem lessz semmi baja, vagypedig itt elötted fogjuk megölni.- A penge egyre közelebb ért a nyakamhoz.
- Nem ha rajtam múlik!- Üvöltötte torka szakadtából azén megmentőm, majd leütötte, egy serpenyővel. Én sem tudom hogy az hogy került oda hozzá, de az akkor nem számított. Gyorsan beszáltunk a kocsiba, és elhajtottunk.
- Jól vagy?- kérdezte a lovagom, kinek képében Ádámot pillantottam meg.
- Igen köszi.- mondtam kissé rekedtes hangon.
- Nem bántottak?- Kérdezte, mert látta ahogy a csuklóm dörzsölöm ahogy a pasi megfogott. Ez meg fog látszani.
- Nem, nem bántottak.- hazudtam.- Köszönöm, hogy megmentettél... De mond hogy találtál rám?
- Titok. De nyugi nem követlek mint, rabló a pénzt.
- Aha. Itt le is tehetsz.-Már majdnem ott voltunk, ezért nem akartam hogy teljesen elvigyen a házunkig. Nem akartam hogy rájöjjenek, ki hozott haza. Azt sem akartam, hogy megtudják mi történt. Ádám kirakott a kocsibol, és hazament. Az órámra pillantottam. 9 óra volt. A mostohám ki fog nyírni. Volt negyed órám, amíg hazaérnek. Elkeztem eszeveszettül rohanni. Nagy nehezen beestem az ajtón, és nekiálltam a vacsorának. Ahogy késszen lettem, már jöttek is Orsolyáék. Hatalmas szatyrokkal közelítettêk meg a nappalit.
- Emma! Emma! Gyere már ide!
- Máris!- Oda futottam hozzájuk és láttam amint a másik 2 lány már kajánul mosolyog.
- Szóval gondolom, már megint nincs kész a vacsora.
- Valójában, még egészen friss és meleg. Szóval aki meleg kaját akarenni, az mennyen be a konyhába, üljön le, és egyen.- Arcukról lehervatt a vigyor.
- Ó. Ez esetben vidd fel a lányok cuccait, és pakold el.
- Igen is Orsolya- Megfogtam a kábé 17 darab óriásszatyrot, és felmentem velük a lépcsőn. Mindegyikben legalább 4 ruha volt, és 3 cipő. Ezek nagyon bevásároltak. Beraktam őket a helyükre, és már mentem is aludni. Nem voltam éhes. Csak Ádámra tudtam gondolni, és arra, hogy megmentett. Kitudja. Ha ő nincs ott mit tettek volna velem. Elmentem, lezuhanyoztam, és lefeküdtem. Másnap reggel madárcsicsergésre ébredtem. Vidáman keltem ki az ágyból. Magam sem tudtam miért, de boldog voltam. Aztán leesett. Ma megyünk ruhapróbára Virihez. Már nagyon várom. Vidámam szökkentem le, ki az ajtón, és be a suliba. Aztán a szokásos helyen találkoztam a csajokkal.
- Képzeljétek mi történt tegnap- keztem el a mondandóm- Az volt, miután elmentem Annáéktól, hat fiú megtámadott. Ki tudja mi lett volna, ha Ádám közbe nem lép. Olyan bátor volt tőle. Bár majdnem elütött, és engom is majdnem leütött egy serpenyővel, de megmentett.
- Egy serpenyővel?- kérdezte Luca.
- Minek neki egy serpenyő?- Tudakolta Regi.
- Mi? Ti az egészből annyit fogtatok fel, hogy volt nála egy serpenyő?
- Igen. Persze.- felelte a négy lány egyszerre.
Hamar elrepült a nap. Eggyütt indultunk Viriékhez. Mikor betoppantunk a szobájába el állt a lélegzetünk. Meseszép ruhák sorakoztak szép sorjában.

Ez volt Regié.

Ez Annáé

Ez Virié

Ez Lucáé

És végül ez az enyém. Mindegyik ruha beleillett volna egy tündérmesébe. De egy dolgot nem értettem. Hogy ha csak én megyek, akkor miért kell nekik is ruha.
- Ezek gyönyörűek. De hogyhogy nektek is van ruhátok.
- Ez fájt.- csapták meg a fejüket a lányok.
- Nem baj. Legalább szép vagy.- jegyezte meg Luca.
- Hát tudod azért, mert mi is kaptunk meghívót.
- Jaaaaa.... Most már értem. Úgy örülök, hogy ti is jöttök!
- Mi is.
- Végig ott leszünk meetted.
- És nem hagyjuk hogy az a két liba elválasszon tőle...
- És hogy keverje köztetek a szart- szólalt meg a végén Luca.
- Egy mindenkiért, mindenki egyért!- kiáltottuk, majd felemeltük a kezünk.