A cserediák ˢᵘᵍᵃ [✓]

8.

-Akkor miért sírsz? – kérdezte, majd legördült egy könnycsepp az arcomon.

-É-é-én... – kezdtem bele, majd a föld felé néztem. Egyre több könnycsepp folyt végig az arcomon.

Suga átkarolt, majd magához szorított.

-Ne sírj! – kezdte. – Akarsz beszélni róla? – kérdezte.

-Nem! – szipogtam.

-Jól van, majd ha szeretnéd, akkor elmondod, most nem kell. Nyugodj meg. – nyugtatott. – Visszaindulunk? Lassan dél, lehet, hogy már várnak minket.

-Menjünk!

Felálltunk, majd csendben visszaindultunk. Mikor beértünk az udvarra egy nagy asztal állt kint, amin már meg volt terítve. A padokat most állították fel. Az ebéd már készen volt.

-Végre visszaértetek! Már azt hittük, hogy nem is jöttök vissza. – jött oda Kíra. – Alíz, te sírtál? – döbbent le a lány.

-Nem szeretnék erről beszélni... – feleltem.

-Jól van! – felelte Kíra, majd megölelt.

Leültünk ebédelni. Mikor végeztünk összepakoltunk kint, majd célba vettem az egyik fotelt a házban. Senki nem követett, aminek nagyon örültem, egyedül akartam lenni egy kicsit. Sokáig csak ültem bent egyedül. Nem akartam senkivel sem beszélni, majd Suga jelent meg előttem.

-Lejössz velünk a vízhez? – kérdezte mosolyogva.

-Nem megyek. – feleltem.

-Akkor itt maradok veled. – felelte, majd elindult felém.

-Nem kell! Menj le te is!

-Al, itt maradok veled, nem akarom, hogy egyedül töltsd a délutánt!

-Akkor mondom másképp! Nem akarom, hogy itt maradj! – közöltem fagyosan. – Menj el! – feleltem halkan, nem tudom, hogy meghallotta-e, de nem érdekelt.

-Nem tudom, hogy mi bajod lett hirtelen, de jól van. Elmegyek! – felelte, majd kiviharzott a házból.

Tudtam, hogy ezzel megbántom, de nem akartam most vele lenni. Még mindig fájt, amit a tanárnak mondott.
Szeretlek Suga! – mondtam magamban, majd újra előjöttek a könnyeim.

*Suga szemszöge*

Nem értettem Al viselkedését. Menj el! Állandóan ez járt a fejemben. Miért csinálja ezt? Elindultunk a többiekkel. Mikor odaértünk ismét leraktuk a cuccainkat, majd kiterítettük a pokrócokat. Mindenki elkezdett a víz felé menni, majd megállítottam Tae-t.

-Beszélhetnénk? – néztem kérlelve felé, majd bólintott.

Megvártuk, hogy mindenki beérjen a vízbe, majd leültünk az egyik pokrócra.

-Baj van? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Igazából nem tudom... Alíz furcsán viselkedik velem, nem értem, hogy miért. Nem tettem semmit ellene...azt hiszem...remélem. – feleltem.

-Yoongi, miért érdekel téged ez ennyire? Csak nem tetszik neked? – mosolygott.

-Mi? Nem! Egyáltalán nem! MinHee-n még a mai napig nem tettem túl magam. – közöltem.

-Yoongi, de aggódsz érte! Amióta a baleset történt nem aggódtál így senkiért! Érzel iránta valamit?

-Tae figyelj, nem tudom, hogy mit érzek iránta, annyi biztos, hogy valamit tettem. Elküldött! – akadtam ki.