A halál hercege! (bigbang ff) ~BEFEJEZETT~

11.Epizód

           *G-Dragon szemszöge*

Éhes vagyok... mégse megy le egy falat se a torkomon.

Hyemi, T.O.P és én éppen ebédeltünk, de  hozzá sem nyúltunk a magát kínálgató finomságokhoz. Bizonyára mind a hárman kellemetlenül éreztük magunkat, bár fogalmam sincs, hogy nekik mi okuk volt rá.

Én viszont azért vagyok ideges mert ez a Hyemi nevű, falusi lány felkeltette az érdeklődésemet. Nem úgy  gondolom, hogy ő csak egy préda a sok közül... inkább én vagyok az ő áldozata... nem merek kezdeményezni felé azok után amit az országommal tettem... és  valószínűleg az ő családjával is.

Ennek ellenére nem dobhatom el ezt a lehetőséget... már csak pár napom lehet hátra... miért  ne történhetne azalatt velem is valami jó? Ennyit még  én is megérdemelhetek.

Magabiztosan ránéztem és  már szólásra nyitottam a szám... de képtelen voltam megszólalni. Ő  annyira ártatlan... én pedig egy tömegmészáros vagyok, még  akkor is, ha nem voltam ura önmagamnak.

Nincs szívem megölni egy ilyen tiszta teremtményt. Ha megszeretem akkor a démonok végeznek vele... inkább magányosan halok meg, a bűneimért szenvedve, mint ártsak Hyeminek.

Jeges borzongás futott végig a bőröm alatt, mikor belém csapott a felismerés. Újra végiggondoltam előbbi eszmefuttaltásomat, hátha megcáfolhatom a szörnyű tényt... bár nem ismerem... mégis megszerettem Hyemit... ezzel halálra ítélve őt.

-Nem hiszem el, hogy ilyen balfasz vagyok!- kiáltottam és tehetetlen dühömben a kristálypoharat a falhoz vágtam. Szegény Taehyang alig tudott félreugrani mielőtt az ő  koponyáján tört volna ezer darabra.

Most jutott eszembe először, hogy akár Taehyanggal is megoszthatnám a gondjaimat, hiszen már húsz éve mindenhova velem jön és rengeteg hibámért kapta már ő a büntetést. Jóformán olyan, mintha a bátyám lenne aki mindig vigyáz rám... egy sosem ismert báty akit az öcsike csak most fedezett fel.

Körülnézve meglepve konstantáltam, hogy mindenki teljesen normálisan fogadta kitörésemet. Taehyang már vissza is állt szokásos vigyázállásába, T.O.P unottan tukálta tovább az ebédjét, Hyemi pedig csak egy futó pillantásra méltatott és újra üvegesen bámult maga elé.

Nagyon kegyetlen volt ez a közönyösség tőle. Felháborodva pattantam fel és löktem be a székemet. Miért vesznek ennyire semmibe amikor egy hét múlva talán már csak a virágokat tehetik a síromra???

Kétségbeesetten futottam Taehyanghoz, hátha ő együttérzőbb lesz mint egyesek. Megragadtam a karját és elkezdtem magam után ráncigálni a szobám felé... de meggondoltam magam és inkább arra a tisztásra indultam ahol Hyemit először láttam.

Nem akartam hátranézni... egy kicsit el akartam felejteni ki vagyok, és  mit miért csinálok. Ráadásul Taehyang arcát se néztem volna meg ebben az ironikus helyzetben, hiszen ő  mindig szigorúan betartotta az etikett szabályait.
...Most őszintén... ki bír ki húsz évet úgy egy ember mellett, hogy nem szól hozzá egy szót sem, csak amikor hivatalos ügyben jár el?!

Vajon mit fog szólni ahhoz, hogy én most hirtelen a legmélyebb titkaimat szeretném megosztani vele és a magánproblémáimhoz kérek tőle tanácsot azok után, hogy két évtizeden keresztül semmibe vettem?

Biztos nagyon ki fog akadni, vagy ami még rosszabb, hogy egyáltalán nem fog semmit se szólni hozzá, csak áll és tiszteleg...

Leszegett fejjel, szinte rohanva, de odaértünk én pedig elengedtem testőrömet. Még léptem kettőt majd megálltam. Nem fordultam hátra, csak az előttem fekvő vakondtúrásnak beszéltem.

-Ne haragudj... de most szükségem van egy kis baráti tanácsra... nagyon nagy kérés lenne?- A hangomból kihallatszott a reménykedés. Nagyon sokat jelentene, ha most nem vágná a fejemhez az illemet kifogásként... kellemeset csalódtam.

Egyik pillanatról a másikra előttem termedt és röviden megölelt. Amikor elengedett biztatóan rámmosolygott és csak annyit mondott:

-Tudod mióta vártam arra, hogy segíthessek?

Mindezt nevetve közölte és egy apró biccentéssel adta tudtomra, hogy várja a beszámolómat.

Kényelmetlenül éreztem magamat... nem tudtam hol kezdjem...
Végül úgy döntöttem általánosságban faggatom ki.

-Te mit tennél, ha démonok uralnák az életedet és ha megszeretsz valakit azt kiveszik az élők közül, te pedig ezt tudod, mégis megkedvelsz egy lányt. Szeretnél vele lenni, de nem akarod a lány halálát...

-Attól függ milyen szép a lány- felelte nevetve- meg persze, hogy mennyire kedveled.

-Ő egyszerűen gyönyörű... Ráadásul nem lesz több lehetőségem a boldogságra.

-Akkor legyél boldog. Ha én halnék meg pár napon belül, nem érdekelne más boldogsága. Egész eddigi életedben szenvedtél más boldogságáért. Most már igazán megengedheted magadnak az önzést.

Lesokkoltam. Erről mégis honnan tud? Még T.O.P-nak sem beszéltem erről soha.

-Te kémkedtél utánam???

A tekintetemmel ölni tudtam volna. Mégse volt jó ötlet kitárni neki a szívem titkait ha már úgyis tudta őket!!!

-Ne érts félre. Nem önszántamból lettem a testőröd. Ahogy te is mondtad... démonok uralják az életemet.

Kikerekedett szemekkel bámultam rá... lehuppantam a selymes fűre és onnan kérdeztem:

-Te is álmodó vagy?

-Látom érted a helyzetet. Az a feladatom..., hogy megöljem azokat az embereket akiket megszeretsz. Az én hibám, hogy mindenki meghal körülötted...

Lehajtotta a fejét mintha a világ minden problémája az ő vállát nyomná. Felálltam és otthagytam. Könnyek gyűltek a szemembe. Nem voltam képes felfogni, hogy az az ember mészárolta le a családomat, akire több ízben is rábíztam az életemet.

Hyemivel nem történhet meg ilyen. Nem fogok közeledni felé. Ha olyan lennék amilyennek az emberek ismernek egyszerűen megölném Taehyangot, de én (bármit is gondolnak az emberek), nem vagyok gyilkos. A démonok amúgy sem hagynák, hogy meggyilkoljak egy álmodót. Erős fájdalmat éreztem a mellkasomban... már fizikailag is jelentkeznek a halálom jelei.

Kerogytam a földre és levegőért kapkodtam. Kétségbeesetten próbáltam az ingemet leszedni magamról, mert úgy éreztem fegfojt. A szemem káprázott... a világ villódzó színek halmazává mosódott össze.

Láttam Taehyang lábait ahogy megállt mellettem. Szomorúan annyit mondott.

-Már összetörtél... nem lehet megmenteni így a szolgálataim véget értek. Hyemi nem fog meghalni... ismerd meg a szerelmet.

A szavai lassan jutottak el a tudatomig, de amikor felfogtam mit beszél hatalmas megkönnyebbülés ért. Még egy szót suttogtam mielőtt a melkasomban lüktető fájdalom még nagyobbra nőtt és elragadott a sötétség...

-Hyemi....