Vasember - Az elveszett testvér

Part 4.

Alig, hogy betettem a lábam a Cry lakás küszöbén, ahelyett, hogy Tom szobájába mentünk volna, Amanda leültetett, a nappaliban levő kanapéra, majd alaposan megvizsgált.
- Szerencsére komoly sérülést nem szenvedtél. - szólalt meg öt perc múlva.
- Akkor most már elengeded? Matekot tanulunk! - kérdezte a nő mellett álló kis öccse.
- Miért ma tanultok, ha holnap úgy is szombat? - nézett ránk érdeklődve. Igen, ez a kérdés engem is érdekelt.
- Holnap Nate nem ér rá.
- Ezt meg honnan veszed? - néztem rá értetlenül.
- A suliban a táskádban hagytad a telefonod, ami elkezdett csörögni. Mikor láttam, hogy anyukád hív, muszáj volt felvennem. Azt mondta, mondjam meg neked, hogy holnap menj haza korán, mert az unokatesódék grill partit szerveznek és oda fogtok menni. - hadarta le egy szuszra.
- Kösz, és mikor akartad elmondani? Ha a nővéred nem kérdez rá, még most sem tudnék róla. - kicsit kiakadtam erre.

- Ne haragudj. Elmondtam volna. - hajtotta le a fejét. Sóhajtottam egyet.

- Gyere! Kezdjünk el tanulni, hogy mindenre legyen időnk. - indultam meg az emelet felé. Már a lépcső tetején voltam, mikor Mrs. Cry megszólított.

- Akartok valami nasit? - kérdezte érdeklődve. Én megráztam a fejem, de Tom, leszaladt a lépcsőn az anyjához. Persze, hogy neki kell nasi. Addig én lefordultam jobbra, majd az első ajtón keresztül beléptem kedves barátom, enyhén kupis szobájába. Érezzétek az iróniát. Mindenhol szét dobált ruhadarabok hevertek, még az ágy háta mögött is. Én éreztem magam kínosan. Habár megszokhattam volna már tőle. Pár perccel később, Tom egy hatalmas tállal a kezében rúgta be az ajtót ( szó szerint. Majd nem leszakadt a helyéről), majd a tállal elsasszézott az ágyáig, ahol gyors összehajtotta a ruhákat, majd a szekrényébe rakta azokat.
- Most már leülhetsz! - mutatott az ágyra, ahova elég fáradtan ültem le, majd kezembe vettem a talát, amiben egy csomó édesség volt. Húzós volt a mai nap.
- Asszem én most alszom egyet. - mondtam, majd végig dőltem az ágyon.
- Hé! Nate! El ne merj aludni! Segítened kell tanulni, emlékszel? - kezdett el lökdösni. Pár másodperc múlva azonban abba hagyta. Azt hittem feladta, de csak annyit csinált, hogy a fal és közém mászott, és egy határozott lökéssel, lelökött az ágyról.
- Bazdmeg mit csinálsz? - ugrottam fel a földről.
- Nem hagyom, hogy elaludj, aztán ne segíts semmit. - rakta keresztbe a karjait maga előtt.
- Jól van! Add a matek könyvet!

Legalább négy órát biztosan tanulással töltöttünk el. Amikor végre haverom is megunta, a Tv elé telepedtünk le ami a nappaliban volt. Alig, hogy bekapcsoltuk, egyből egy nagyon érdekes sajtó tájékoztatót közvetítettek.
- A kormány lefoglalja a vasember páncélt! - mondta egy bíró szerűség körülötte egy csomó újságíró, és a tömegben megláttam a híres Tony Starkot. Azonnal elkapcsoltam arról az adóról, és valami jó filmet kezdtem keresni. Még az kellett volna, hogy Tom meglássa. Nem tudtunk volna valami értelmeset nézni. Végül a Star Wars mellett döntöttem, mert jobb nem ment a Tv-ben.
- Ne ezt nézzük már! - kezdett el nyavalyogni mellettem, mire csak megforgattam a szemem.
- Ha nem tetszik felmehetsz a szobádba! - mondtam, majd szétterültem a kanapén, hogy nyomatékosítsam arról, hogy nem kötelező itt lennie. Puffogott pár sort, majd néma csendben leült mellém.

Már a film vége fele lehetett, mikor Amanda jött le az emeletről.
- Ti még ébren vagytok? - kérdezte érdeklődve.
- Amint látod. - forgatta meg a szemét, Tom, majd a popcorn-os tálat, amit a film közben hozott be, kivitte a konyhába.
- Neked nem kellene már aludnod? Holnap korán kell kelned, nem? - fordult felém, mire bólintottam. Kikapcsoltam a Tv-t majd felmentem az emeletre, ahol a fürdő is van, majd egy 5 perces zuhany után a Tom szobájába lerakott matracra feküdtem le. Hamar elaludtam.
A telefonom csörgésére ébredtem. Nagy nehezen sikerült előkotornom a nadrág zsebemből, ami a matrac mellett álló széken volt. Anya neve villogot a kijelzőn. Ekkor kapcsoltam és a falon lógó óra felé fordultam, amin a pontos idő negyed 11-et mutatott. Azonnal felvettem a készüléket és szabatkozni kezdtem.
- Ne haragudj, anya nem soká ott vagyok. - mondtam, és már vártam a lecseszést, amikor anya hangja helyett egy férfi hang szólt bele.
- Nathan Miles? - hallottam meg a hangját.
- Igen. Ki az, és miért van magánál az anyám telefonja? - kérdeztem érdeklődve, és egy kicsit idegesen.
- A nevem Phil Chulson, és nyomozó vagyok. Sajnos rossz hírt kell közölnöm. - mondta, mire arcom hófehér lett, és mikor a férfi a mondat végére ért, a szemem könyben úszott.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltottam, amire már Tom is felébredt.
- Mi a baj, haver? - kérdezte érdeklődve, mikor meglátta könnyes arcomat.
- Sajnos az igazat mondom. Jobb lenne, ha minél hamarabb haza jönne, hogy tudjunk beszélni. - mondta a nyomozó, majd lerakta a telefont. Nem is gondolkoztam sokáig, azonnal öltözni kezdtem, majd Tom igen ideges faggatása ellenére kiléptem a Cry lakás ajtaján, majd deszkára pattanva, olyan gyorsan hajtottam magam, mint még soha. Alig tíz percbe telt, mire haza értem. A ház előtt egy csomó rendőrségi kocsi állt. Nyeltem egyet. Nagy lelki erő kellett ahhoz, hogy fapofával lépjek be a bejárati ajtón, de amit a nappaliban láttam, attól már tényleg a sokk hatása alá kerültem.
- Anya! Apa! - szólongadtam őket, reménytelenül. Egy negyvenes éveiben járó férfi lépett elém.
- Nathan Miles, jól mondom? - kérdeztem érdeklődve. Bólintottam, próbáltam erősnek tünni. - A nevem...
- Tudom ki maga Coulson nyomozó. Az előbb beszéltünk telefonon! - töröltem le a könnyeimet, majd mély levegőt vettem. A férfi meglepődött.
- Őszinte részvétem! - mondta halkan, majd a hatalmas vértócsa felé fordult, ami a parkettán a dohányzó asztal mellett virított. Egy fekete lepedő szerűséggel két test volt letakarva.
- Még is ki tette ezt? - kezdtem kiabálni - Ki ölte meg a szüleimet?
- Nem tudjuk, de mindent megfogunk tenni, azért, hogy elkapjuk a tettest. - mondta, természetesen nem hittem neki. - Szeretném, ha bejönnél a rendőrségre. Az egyik járőr majd elvisz.
- Még mit nem! - mondtam, majd megindultam az ajtó felé, de csak annyit éreztem, hogy elkapják a csuklómat, és minden elsötétül előttem.
Igen, hangos hangzavarra ébredtem fel. Nem mondanám, hogy egy kényelmes ágyban feküdtem volna, inkább mondanám egy kényelmetlen padnak. Mikor kinyitottam a szemem, lattam meg hol is vagyok. A rendőrségen ahova eredetileg nem is akartam jönni. Épp ekkor lépett ki a mellettem levő irodából egy magas, vékony férfi.
- Nocsak! Végre felébredtél! - ült le mellém.
- Mit akarnak tőlem? - kérdeztem érdeklődve.
- Igazán semmit. Csak nem akarták azt, hogy egyedül legyél ebben a helyzetben, ezért Mr. Coulson a gondjainkra bízott addig, amíg a gyámod érted nem jön.
- A gyámom? - kaptam fel a fejem.
- Igen. Az az ember, aki a gondodat viseli, ha a szüleid meghalnak.

- Biztos vagyok benne, hogy egyik rokonomnak sem kellek. - hajtottam le a fejem ismét.
- Majd meglátjuk. - mondta a férfi, majd magamra hagyott. Itt volt a remek alkalom arra, hogy meglépjek, de rá kellett jönnöm, hogy igen is figyelnek engem. A körülöttem ülő rendőrök, és rendőrhölgyek fél szemmel figyeltek, így kénytelen voltam  a seggemen maradni, és meg sem moccantam.  Eltelt egy óra is, de még mindig nem jöttek értem, habár sejtettem, hogy így lesz. Lehajtottam a fejem, majd az arcomat a tenyerembe temettem. Pár perc múlva már azon voltam, hogy tényleg lelépek innen, de ekkor egy igen márkás cipőt láttam meg, tulajdonosa előttem állt. 

- Te vagy Nathan? - hallottam meg egy ismerős hangot. Lassan felemeltem a fejem, és ami akkor fogadott kicsit meglepett.

- Igen, Mr. Stark! Miért kérdezi? - kérdeztem érdeklődve, próbáltam a meglepődöttségemet elrejteni, de nem nagyon sikerült. 

-Remek! Akkor induljunk! - mondta, majd sarkon fordult és nagy léptekkel a kijárat felé igyekezett. Nem akartam vele menni, de a kíváncsiságom sokkal nagyobb volt annál, hogy most ellent mondjak a híres Tony Stark-nak, így utána szaladtam. A rendőrőrs előtt egy fehér Audi R8 Spyder 5.2 quattro állt. A milliomos arra igyekezett.