Királyi páros |✓|

Vígasztalás és ölelések

Draco egy darabig csak figyelt... Nekem viszont nem akartak elapadni a könnyeim. Újabb és újabb könnycsepp gördült le az arcomon.

Ekkor éreztem egy kezet a vállamon. Felnéztem. Draco előttem állt. Hirtelen felálltam és átöleltem. A fiú megdermedt, mire gyorsan elengedtem.

-Én... - kezdtem.
-Hermione... - szólt közbe, majd esetlenül átölelt.

Magához szorított, úgy, mint aki erre várt egész életében. Úgy szorított, mintha az élete múlna rajta, meddig tart ez a pillanat... Majd viszonoztam az ölelést. Én viszont tényleg erre vártam. Hogy valaki megöleljen. Hogy ő megöleljen. Képtelen voltam abban a pillanatban elhinni, hogy ő valójában Draco Malfoy, a Mardekár hercege, a szőke, aki sárvérűnek nevezett, a fiú, aki mindenkit piszkált, és a gyerek, aki... aki ő.

Azt kívántam, hogy sose érjen véget a pillanat... tartson a karjaiban egy egész életen át.

Hogy mikor változtak meg ennyire a véleményem RÓLA? Nem tudom... de az biztos, hogy ez az ember, aki engem ölel, nem a régi Draco Malfoy.

Pár perc múlva le kellett szállnunk, így addigra elengedtük egymást. Olyanok voltunk, mint a legjobb barátok. Vidáman mentünk végig az úton és olyan dolgokról beszélgettünk, mint, hogy milyen lesz mondjuk a bájitaltan, meg hogy nem lenne e jó animágusnak lenni...

Ha valaki nekem 7 évvel ezelőtt azt mondja, hogy Draco Malfoyjal, a Mardekár Hercegével barátok leszünk, 100%, hogy elszörnyedve vagy éppen kinevetve őt, otthagyom.

De most más a helyzet. Tényleg megváltozott.

-Na, de Malfoy úrfi! - utánoztam éppen egy manó hangját, mire Draco felnevetett.

-Na, jó. Ez már sok - nevetett.

-Jé... mindjárt ott vagyunk - mosolyogtam.

A forgalmas utcán a muglik mindössze romokat láttak a hatalmas épületből... azt hiszem legalábbis. Merthogy minden mugli csak nézte az épületet. Ki elszörnyedve, ki szemforgatva, amely valószínüleg az unalom jelei voltak.

-Gyerünk! - mondta mosolyogva Draco, majd megfogva a kezemet futni kezdtünk az épület felé. Ugyanis az épületbe csak úgy lehetett bejutni, mint a 9 és 3/4-ik vágányra. Okos megoldás, hiszen így a muglik semmiképpen nem tudnak bejutni.

Amikor beléptünk az iskola halljába, tágra nyílt szemmel néztünk körbe. Malfoy még mindig nem engedte el a kezem, de valahogy ez nem zavart. Végül is, néha a barátok is fogják egymás kezét. Ez azért nem hinném, hogy olyan fura. Na, mindegy.

-Merlin szakállára! - suttogta elámulva Draco.

-Egyetértek - suttogtam én is és ekkor észrevettünk egy varázslót közeledni felénk.

-Üdvözlöm önöket az iskolánkban! Bizonyára ön Mr. Malfoy - fordult először Dracohoz, mire ő mosolyogva bólintott és kezet fogott vele. - És ha minden igaz, ön Ms. Granger - fordult most hozzám, és én is kezet fogtam vele. - Az iskola igazgatója vagyok, Corvinus professzor. Jöjjenek, megmutatom a szobájukat - mondta és elindult. Követtük az igazgatót és közben hallgattuk a beszámolóját. - Mivel maguk újak, és mivel nálunk nem szokás a 2., 3., 4., 5., 6., vagy éppen a 7. évhez csatlakozni, csak egyetlen szobát tudtunk biztosítani. Gondolom ugyanazok az emberek maradtak, így nem kell átesniük a teljes beavatási szertartáson - magyarázta és ekkor megérkeztünk egy szobához. - Ez lenne az önöké. Kérem pakoljanak le, majd pontban 6 órakor csatlakozzanak az ebédlőbe, melyben az étkezések idejét töltjük. Nekem dolgom van - mondta, majd elindult a másik irányba, otthagyva minket egy szoba előtt, pontosabban a mi szobánk előtt... Ezt fura lesz kimondani... a miénk. Ez ijesztő.

-Hát, akkor mire várunk még? - kérdezte és benyitott.

Hatalmas volt. Esküszöm. A szobában két ágy volt, egy az ablak alatt, egy pedig két szekrény között. Gondolkodás nélkül levágtam magam a két szekrény között fekvő ágyra.

-Merlin szakállára! - suttogtam döbbenten.

-Hát, szerintem ez a legnagyobb szoba az iskolában - mondta, majd hitetlenkedve elnevette magát.

-Az már biztos. Hm... - gondolkodtam el hirtelen.

-Mi az? - nézett rám Malfoy.

-Csak az jutott eszembe, hogy ez az épület hatalmas. Egy év nem lesz elég arra, hogy felfedezzük - nevettem el magam.

-Lehet... - gondolkodott el ő is.

-Na, gyere. Menjünk sétálni és körbe nézni - mondtam végül és kilépve a szobánkból elindultunk le a lépcsőn.

Az udvar felé vettük az irányt. Az udvar hatalmas! 3 különböző része van. Van egy rész, ahol gondolom kinti órákat szoktak tartani, aztán van egy amely tele van növényekkel, és van egy hatalmas domb is - ez a harmadik része a területnek - ahol rengetegen beszélgettek. Egy ösvényt vettünk észre, amely a növényeken keresztül vezetett.

-Menjünk arra - mutatott Draco az ösvény irányába.

-Rendben - mosolyodtam el. Már akkor szimpatizáltam az ösvénnyel, amikor megláttam, így szívesen indultam oda.

Az ösvény végén viszont valami olyan várt minket amire nem számítottunk...