Do you love him? | Namjin ff.

•Part one•

Szeretem őt. Jobban, mint egyszerű barátot. Tudom, elég kínos, hogy egy barátomba szerettem bele, aki ráadásul még fiú is. De hát ez ellen nem tud mit tenni az ember. A szerelem a legváratlanabb pillanatban kopogtat be az ajtódon, az én helyzetemben ez az ajtón kopogtató dolog, vagy jelen esetben személy, az Kim Namjoon volt.

Irodalom órán unalmamban a tollammal játszadoztam, hiszen ez a tanár olyan irgalmatlanul unalmas volt, hogy lehetetlen volt élvezni az óráit, pedig én alapvetően nem utáltam az iskolát, mint a legtöbb diák. Mondjuk lényegében csak azért, mert az összes barátom ide jár, és barátokkal ugyebár sokkal egyszerűbb, és boldogabb az élet. A festett szürke hajú padtársam, Taehyung éppen egy apró cetlit csúsztatott végig a padon felém. Lassan végig kísértem a szememmel, majd mikor végre sikerült ide siklatnia a papírdarabot, felvettem és a rajta lévő írást kezdtem el olvasni.
„Ugye tudod, hogy ma új osztálytársunk jön?" – állt a fecnin.
Meglepetten ránéztem és a fejemmel oldalasan bólogattam jelezve, hogy nem tudtam. Na, hátha mégiscsak lesz valami izgalmas ezen az egysíkú irodalom órán. Feltéve, ha pont ezekben a kínzóan szürke percekben toppan be az új tanuló. A tanárúr berakott egy videót, valamelyik híres koreai költőről. Még csak azt sem tudtam kiről, annyira nem érdekelt. A gondolataim elcikáztak távoli helyekre. Azon törtem a fejem, vajon milyen lesz az új osztálytársunk. Még csak a nemét sem tudom. Ha lány lesz, vajon jól fog kinézni és minden srác rá fogja vetni a hálóját? Ha fiú, akkor meg milyen lehet? Talán valami tahó idióta? Esetleg egy kedves, visszafogott kissrác? Olyannyira mélyen belemerültem a gondolataimba, hogy a tanárúr kiabálására tértem újra észhez.

- Seokjin, meg tudná nekem mondani a költő nevét, akiről éppen dokumentumfilmet nézünk? – kiáltotta az idős, érdes hangú férfi miközbe szinte villámot szóró szemekkel figyelt engem. Taehyung elkezdett mellettem kuncogni, nemhogy segített volna. Bár nem hiszem, hogy ő jobban tudná nálam a választ, sőt, szerintem azt sem tudta, hogy milyen órán ülünk.
A tanár úr ideges lett arra, hogy már egy ideje nem válaszolok neki, és már nyitotta a száját, hogy esetleg melegebb éghajlatra küldjön engem, de sajnos ez a pillanat nem valósult meg, hiszen két ajtó kopogásra lett figyelmes az osztály.
- Igen? – kiáltotta a tanárúr ingerülten. Szegényt eléggé sikerült felbosszantanom.

Lassan kinyílt az enyhén nyikorgó fa ajtó, és egy számomra eddig látásból is ismeretlen srác lépett be rajta. Sötétbarna haja volt, a homlokát egy fekete bandana díszitette, ami elég gengszteres volt számomra. Egy ugyan ilyen színű bomber dzsekit viselt, alatta egy egyszerű fehér pólóval, valamint hosszú lábait egy fekete szaggatott csőnadrág csinosította.
Csinosít? Mióta használok én ilyen kifejezést egy srácon lévő nadrágra?
A lábbelije szinte már kérdés se volt, egy fekete sportcipőt viselt.
A ruhájáról feljebb tévedt szemem a most kissé megszeppent arcára. Mogyoróbarna mandulavágású szemében enyhe bizonytalanság tükröződött, szerintem eléggé megijedt a tanárúrtól, hiszen ilyen állapotában nem éppen a legszimpatikusabb személy az iskolában, ráadásul szegény pont olyankor toppan be, mikor a legingerültebb. Dús ajkait enyhén beharapva vetett egy lopott pillantást az osztályra, és egy szempillantásig megállapodott rajtam a szeme, de csak addig, amíg a pedagógus meg nem szólította.
- Te vagy az új tanuló? – kérdezte tőle a pedagógus egy fokkal nyugodtabban, miután az asztalra könyökölt, és a halántékát kezdte el masszírozni az egyik kezével.
- Igen, én vagyok – felelte abszolút határozottan az új fiú. Habár eddig nem említettem, de egészen attraktív arca volt. Könyökeimmel megtámaszkodtam az asztalomon, úgy nézegettem az új srácot, akiről izgatottan vártam, mikor tudunk meg többet, hiszen elég érdekes figurának tűnt.

Taehyung játékosan oldalba bökött engem az öklével.
- Na, mi van Jin, tetszik? – perverzen mosolygott rám és pajkosan húzogatta le-fel a szemöldökét.
- Dehogy! Bolond vagy? – rikoltottam rá, és tarkón csaptam az irodalom füzetemmel.
- Seokjin és Taehyung! – kiáltott ránk újfent a tanárúr.
- Óra után itt maradtok velem a teremben! – ordította.
Sóhajtottam egyet, és szúrós szemekkel néztem Taehyungra. Eddig semmi baja nem volt velem az irodalom tanárunknak, viszont most már biztosan pikkel rám.
A tanárúr mintha hirtelen személyiséget váltott volna, kedves, mosolygós tekintettel pillantott rá a sötétbarna hajúra.
- Bemutatkoznál az osztálynak, kérlek? – kérdezte tőle egy barátságos mosoly kíséretében.
Az új srác aprót bólintott, és az osztály felé fordult.
- Kim Namjoon a nevem – hajolt meg a többiek előtt. Amint kiegyenesedett, elmosolyodott, és ismét rám pillantott egy kósza másodpercre. Egészen szimpatikusnak tűnt nekem már az első percektől kezdve.

Azóta eltelt egy teljes év. Namjoonnal nagyon jó barátok lettünk. Együtt jártunk haza, szünetekben vele, és a többi barátommal együtt ebédeltünk és hülyültünk. Ez alatt az idő alatt Nam nagyon jól beilleszkedett az osztályközösségbe, és belopta magát az emberek szívébe. Kiderült mennyire pozitív és színes személyisége van, ami igazán nyerő volt a lányok körében is, hiszen nem sokkal az érkezése után szerzett is magának egy barátnőt az osztályunkból. Habár, ennek eleinte nem szenteltem nagy figyelmet, hiszen az ember mégiscsak társas lény, és nem sajátíthatom ki magamnak a barátom, mégiscsak fájt egy kicsit belül, mikor együtt láttam őket. Mellesleg Namjoon azóta lilára festette a haját, ami elég menő külsőt varázsolt neki, és ha lehet, még festőibbé varázsolta amúgy is impozáns orcáját.

- Jin vigyázz! – kiáltotta egy mély tónusú hang, azonban én már csak arra lettem figyelmes, hogy egy kemény tárgy az arcomba repül, és elterülök a testnevelés terem padlóján. Intenzíven elkezdett fájni a fejem a labda okozta sérüléstől. Egy meleg kezet éreztem meg a hátamon. Valaki felpróbált ültetni. Még csukva volt a szemem, hiszen erőteljesen sikerült a labdának megszédítenie is, ezért nehézkes volt bármimet is rendesen megmozdítanom.
- Jól vagy? – kérdezte tőlem ugyanaz a mély hang, ami korábban figyelmeztetett, és immáron a szeretett tulajdonosára is rájöttem, Namjoon volt az. Óvatosan kinyitottam szemeim és kezemet a homlokomhoz kaptam.
- Már megint csak túlreagálod – mosolyodott el Nam, és játékosan összeborzolta a hajam. Melegség futott át rajtam váratlan érintésére, és enyhe pír szökött arcomra. Azonban ez a kedves tett még nem oldozza fel Namot a bűnei alól, miszerint azzal gyanúsít, hogy túlreagálom.
- Kim Namjoon, ne akard, hogy megüsselek – mondtam neki zabosan, és lassan felálltam a földről.
- Látod? Mondtam, hogy túlreagálod – vigyorgott rám.
- Egy sérült ember nem azzal foglalkozna, hogyan verje szét a legjobb barátját – pajkosan megemelte mindkét szemöldökét, úgy mosolygott rám. Ó, tehát nem csak jó barátjának, hanem a legjobb barátjának gondol engem? Ez igazán jól esett.
- De én különleges sérült ember vagyok – feleltem pimaszul és összekulcsoltam karjaim magam előtt. Még csak most tűnt fel, hogy az összes többi osztálytársunk, sőt még a testnevelés tanár is már rég elhagyta a termet, csak mi maradtunk. Nam közelebb lépkedett hozzám, és átkarolta a vállam.
- Persze, hogy az vagy – mondta halkan, és kimentünk a testnevelés teremből. Nagyon jól esett a gyengéd érintése, ahogyan átkarolta a vállamat, és mellette akaratom ellenére is gyorsabb tempóban kezdett el verni a szívem. Nem tudom, hogyan sikerült, de valahogy megszerettem őt. Habár egy ilyen tökéletes srácot nem nehéz, mégiscsak meglepő. Szeretem őt. Viszont ő ezt sosem tudhatja meg, mivel van több olyan bosszantó dolog a képben, mint mondjuk-

- Namjoonnie! – kiáltott Namjoon után Jisoo, a barátnője. Namjoon rögtön elengedte a vállam és a lányhoz futott. Felkapta őt, és egy hosszú, szenvedélyes csókban részesítette. Nem akartam őket így látni, így hát inkább bementem az öltözőbe átvenni a ruháimat. Rendkívül féltékeny voltam a barátnőjére. A lány tudta rólam, hogy nem szívlelem őt, ezért legtöbbször, mikor együtt látott engem Nammal, valahogy mindig közbelépett. Ő volt az egyik bosszantó dolog a képben. Namjoon nagyon szerette őt, kénytelen lett volna elhagyni akármi történjen. Én pedig ezellen nem tehettem semmit. Végül is, nem mi választjuk meg kikbe szeretünk bele, de nekem pont Kim Namjoonba kellett, egy tökéletes srácba, akiért nem csak a barátnője van oda, hanem minden második lány az iskolában, és még én is. Ügyes vagy, Seokjin.