Csábító Sötétség

4. Chapter

Miközben a házban bulizó embereket kerülgettem, a kijárat felé igyekezve, csak a történteken járt az eszem. Honnan tudja ez a fura srác a nevem? Minden bizonnyal Leon egy barátja lehetett. Gondolom ez valami beteges tréfa akart lenni, és megpróbáltak rám ijeszteni. Veszélyben lennék...persze. Karjaimmal átöleltem a derekam, mert mintha valahonnan folyamatosan hideg levegő érkezett volna rám, habár nyilván légkondi lehetett. 

Hiába magyaráztam meg magamban Leon és a szőke srác különös viselkedését, a kellemetlen érzés továbbra sem tudott nyugodni. Lényegében saját magamnak sem tudtam megmagyarázni, mi miatt éreztem kellemetlenül magam. Nem érdekelt különösebben, hogy Leon és a barátja tréfájának a célpontjává váltam, és hogy valószínűleg rajtam nevetnek. 

- Lacey! - hallottam egy hangot magam mögül - Kérlek, várj meg! - sietett utánam a szőke fiú, és megragadta a karom, de mikor riadt tekintetem találkozott az övével, azonnal elengedett, és hátrébb lépett egyet. 

-Mit akarsz tőlem? - kérdeztem óvatosan, tartva a tisztes távolságot a fiútól.

- Csak azt szeretném, ha elmennél innen. - mondta én pedig zavartan felvontam a szemöldököm.

- Köszönöm, éppen mentem volna, de nagyon jól esik, hogy Doyle kidobat a házából. - dünnyögtem.

- Nem. Én a saját érdekedben mondom, hogy kerüld el ezt a házat. Kerüld el Leon Doyle-t. - mondta, teljes komolysággal - Veszélyben az életed, Lacey Fray. 

- Öm... köszönöm a tájékoztatást. - hátráltam kínos mosollyal az arcomon, majd sarkon fordultam, és sietősebbre vettem a lépteim, de a fiú utánam futott, és megállt előttem mire hátrahőköltem - Jesszusom! 

- Úgy érzékelem, hogy a figyelmeztetésem nem veszed komolyan, Lacey Fray. - mondta komoran - ez nem játék.

- Megijesztesz. - néztem a fiú világoskék szemeibe - ez nem vicces. Ez beteges, amit te és Leon műveltek. Mit ártottam én nektek? Szórakozzatok mással. - mondtam kicsit ingerültebben, és félretolva a fiút, továbbmentem.

- És ne kövess! - szóltam hátra a vállam felett - megmondhatod Leonnak is hogy szórakozzon mással. - majd dühösen bevágtam magam mögött a bejárati ajtót.

Olyan feldúlt voltam, hogy Halsey-nek és Addie-nek sem szóltam, hogy itt hagyom a bulit, habár utóbbinak valószínűleg fel sem tűnt volna. Soha többet be nem teszem ebbe a házba a lábam, nem kell annak a szőke srácnak kérnie. Idegesen haladtam a kocsifelhajtón a nagy, kovácsoltvas kapu felé. Mikor már az utcán sétáltam, a nagy kőkerítés mentén, sietős, felém közeledő lépteket hallottam. Nem Halsey kis magassarkúja, vagy Addie csizmája volt az, azt azonnal felismertem volna. Első gondolatom a különös szőke srác volt, így az indulatok megint csak elöntöttek.

- Megmondtam hogy hagy békén és hogy ne kövess, nem voltam érthető? - fordultam meg, mire a mögöttem lévő alak keményen a mellettem lévő ház falához szorított, és szélesen rám vigyorgott arcán sötét mosollyal.

Legnagyobb megdöbbenésemre nem a szőke idegen szorította karjaim a falhoz, és nem is Leon volt az. Egy számomra teljesen ismeretlen, fekete bőrkabátos fiú volt az, ki íj módon letámadt.
- Csak nem megijedtél? - biggyesztette le ajkait egy pillanatra játékosan - Ez tetszik. A lányok szeme mindig... csillog, ha félnek. - a fiú lassan leemelte sötét szemüvegét, ami, hogy este miért hordta, számomra rejtély volt, így viszont tekintetem találkozott az övével. Szemei oly sötét kékek voltak, hogy szinte feketének hatott-  Csak nem Doyle egyik barátnője vagy? Nem tetszett a parti, cicus?

 - Doyle? - nyögtem. Alig jött ki hang a torkomon. Várjunk csak!Én láttam már ezt a srácot... A medence mellett, az ijesztő külsejű srácok között. Csak most mértem végig igazán a fiút. Magas volt, magasabb, mint Leon, sötét, barna haja volt, erős vonásai voltak, ami karakteresebbé, és igen vonzóvá tették tökéletes arcát. Nem fogom tagadni, igen jóképű volt a fiú, viszont a mosolya, és a hanglejtése igencsak taszított. Csöpögött belőle a gúny, a megvetés, és az, hogy magát jóval felsőbbrendűnek tartotta.

- Leon Doyle. - forgatta a szemét.
- Semmi közöm ahhoz az alakhoz. - mondtam ingerülten - én csak haza szeretnék menni.
- Rajtam ne múljon. - nevetett fel, és lassan elengedett, ujjaival végigsimítva karomon, amitől teljesen kirázott a hideg. Ha Leont ijesztőnek tartottam, nos, akkor ez a fiú messze túlszárnyalta őt. 
- Láttalak a Doyle házban. - mondta, egyik karjával a falnak támaszkodva, így elállta az utamat - igen sietősen távoztál.

Nem válaszoltam, csak ridegen álltam a fiú tekintetét.

- Kellemetlen, hogy a legvonzóbb lányok tűnnek el mindig a leghamarabb. Nem igaz? - lépett közelebb, szélesen mosolyogva.

- Minden bizonnyal. - feleltem komoran - Most már mehetek?

- Hová sietsz ennyire? - lépett felém, mire ismét csak hátráltam- Fiatal még az este. - vigyorodott el gonoszan.

- A buliban rengeteg lány van. - erőltettem mosolyt az arcomra - valaki biztos vevő erre a... flegma, és lekezelő stílusra, de én nem, úgyhogy ha nem bánnád, mennék is. - kerültem ki, mire hirtelen megragadta a karomat. Éles fájdalom hasított a karomba, olyan erővel kulcsolódtak rá a fiú ujjai - engedj el! - próbáltam kirántani karom a szorításából - ez fáj. 

A fiú lassan rám emelte sötét tekintetét, gúnyos vigyora eltűnt az arcáról.

- Meg kellene tanulnod, cicus, hogy engem te nem hagyhatsz csak úgy itt. - suttogta, ajkai a fülem súrolták.

- Luke! - hallottam egy ismerősen csengő hangot -  Engedd el! - mindketten a hang irányába fordultunk, mire tekintetem összetalálkozott a szőke idegenével. 
- William White! - nevetett fel támadóm, ezek szerint Luke - Már vártam, mikor jelensz meg.
- Enged el Laceyt. - mondta Will komolyan - Jól tudod, hogy nem tehetsz benne kárt.

- Ugyan már, Will. - billentette oldalra a fejét - csak szórakoztunk. Nem igaz? - simított végig hajamon, majd nevetve nekilökött Willnek, aki karjait azonnal védekezően körém fonta, én pedig túlságosan meg voltam ijedve ahhoz, hogy ellenkezzek. 

- Még látjuk majd egymást, cicus. - kacsintott rám, majd megfordult, és lassan eltűnt az éjszakában...