~ JiKook Novellák//⒈Old yew//⒉Salt tears// ⒊. Miért//

Old Yew

✝Jeon Jungkook✝

Nem tudtam elmondani, hogy mennyire szeretlek

***

Az eső nagy cseppekben hullott a sötét felhők uralta égből, egyenesen a hibátlan, fehér ingedre, eláztatva a vékony szövetet.

Gyorsan szedted vékony lábaidat, s minden erőddel próbáltál túl jutni a nagy tömegen, hogy mihamarabb az elegáns kávézóba érj, ahol én várlak.

A hatalmas csokor virágon kívül mást is tartogattam a számodra... Egy vallomást.

Minden annyira tökéletes volt.
Talán túlságosan is.

Meg sem hallottad a szirénák hangját, az emberek sajnálkozó sóhajait, melyeket egyikük sem gondolt igazán komolyan.

Az egyenruhájukba bújtatott mentősök tartották kordában az álszent tömeget, hogy azok ne láthassanak rá a sofőr által okozott, végzetes hibára.

Te ezzel sem törődtél.

Boldogságod mások fájdalmának tudata sem változtatta meg.

Ilyen önző lettél volna?

Csapzott, szőke hajadat egy kecses mozdulattal elsodortad gyönyörű szemeid elől, s tekinteted végigvezetted rajtam.

Veled szemben álltam.

Nem vettél észre, mégis láttál.

Hallottam, ahogy a szíved apró darabokra törik.

Miattam.

Az eső hűvös gömbjei keveredtek fájdalmad apró cseppjeivel, melyeket más nem vett észre. Csakis én.

Nem törődve az utánad kiáltó, ijedt férfival hozzám rohantál, s apró ujjaiddal elhalásztad sötét tincseimet vörösre festett homlokomról.

Ordítottál, könyörögtél és úgy fogtál, mintha a te életed múlna rajta.

Összeszorított szemekkel tépted a testemet borító, sötét anyagot, s kérted, hogy nyissam ki a szemem.

Én akartam.
Újra rád akartam nézni és megérinteni kipirosodott arcodat, de nem tehettem.

Egyedül kellett hagyjalak, de ami a leginkább bántott: Nem mondtam el, hogy mennyire szeretlek.

***

Már másfél éve, minden egyes nap elmész ahhoz a bizonyos tisztáshoz, ahol együtt nőttünk fel.

A tiszafa tövében ülve pillantottalak meg először. Akkor barna tincseid megtépázva hullottak sima homlokodra, s a lassan mozgó vizet figyelted.

Én pedig téged.

Csak hat évesek voltunk. Te azért sírtál, mert elvesztetted a szüleidet. Én azért, mert nekem sosem voltak.

Együtt osztoztunk az árvaság bánatán csupán egyetlen napig.
Azután tíz évig nem láttalak.

De egy bizonyos napon újra haza látogattál és legjobb barátokként építgettük az egyre nehezebbnek bizonyuló életet.