A Hold lelke

1.rész ~Keserédes emlékek

- Valkyon? – kopogtam be egy újabb ajtón, mivel azonban nem halottam bentről semmiféle reakciót, tovább indultam volna, amikor meghallottam magam mögött egy nyíló ajtót – Hát itt vagy! – siettem elé mosolyogva.

- Percek óta fel-alá mászkál valaki a folyosón, gondoltam csak te lehetsz... - mosolyodott el elnézően, miközben finoman a fejemre simított.

- Velem szembe vagy – jelentettem ki kissé letaglózva a saját szobám bejárata felé mutatva. Hát persze, melyik másik szobát hagytam volna ki, ha nem a sajátommal szemben lévőt...

- Akarjam tudni, hány emberhez kopogtál be mielőtt kijöttem? – jött a kérdés egy vidáman felhúzott szemöldök kíséretében.

- Legyen elég annyi, hogy már pár Árnyék gárdást is megfigyelhettem hálóruhában...- motyogtam, füleimet hátra csapva, de társam halk nevetésére eszembe jutott, pontosan miért is kerestem – Megtaláltam a gyakorlópályát! – válasz helyett egy izgatott szemcsillanást kaptam reakcióként, majd Valkyon a szobájában eltűnve indult el felszerelkezni. Én is lelkesen indultam – volna- kedvenc fegyvereimért, amikor egy nyikorgó zsanér, és egy ismerős hang érkezett a folyosó másik feléről.

- CAITIFF! Ugye nem gondoltad, hogy az ünnepség napján nekiállsz a gyakorlópályán dagonyázni?! – Nova hangja kellemes rikácsolásként zengett a folyosóunkon.

- Hát én..izé... - próbáltam borzasztó gyengén valami kifogás után kutatni, de jobb híján a stabil lábakon álló tények felé fordultam – Még van egy csomó időnk, és addig majd szépen fe-

- Szó sem lehet róla! – mire ezt kimondta, már ott is állt velem szemben villámokat szóró tekintettel – Az év összes napján elmehetsz hadonászni kedvedre, de ez nem az a nap! – jelentette ki, majd nem túl erősen, bár annál határozottabban csuklón ragadott – Gyere csak, rendbe kell szednünk azt a szénaboglyát a fejeden! – Úgy vonszolt végig a folyosón, mint amikor még csak kisgyermek voltam, és esténként bekellett rángatnia az udvarról, hogy végre egyek is valamit...

- De hát...- kezdtem volna, de a szemem sarkából kiszúrtam az ajtófélfának támaszkodott Valkyont, aki ránézésre borzasztó jól szórakozott helyzetemen, így inkább ráöltöttem a nyelvem.

- Ez rád is vonatkozik fiatal úr, ne hidd, hogy csak azért, mert te leszel a gárdavezető, te kivételt képezel! – Valkyon arcáról azonnal lefagyott a mosoly, mire az én részem következett, hogy gúnyosan vigyorogjak. Nova, kora ellenére igencsak fürgén szelte végig a folyosót, velem a nyomában loholva, és ültetett le a székre a fésülködőasztal előtt.

- Igazán semmi szükség erre...- motyogtam a már ellentmondást ne tűrően a hajamat fésülgető nőnek.

- Hogy ne lenne? Ez lehet eddigi életetek egyik legjelentősebb napja, én pedig nem fogom hagyni, hogy úgy nézz ki mint...nos, mint általában – nevetgélt anyai jószívűséggel a hangjában. A többes szám használata borzasztóan jól esett, még ha nem is éreztem helyénvalónak. Ma választják az új gárdavezetőket egy hatalmas ünnepség keretében...nekem csupán annyi közöm van az egészhez, hogy Valkyon barátja vagyok... hatalmas sóhajtásomat Nova szemfülesen észrevéve abbahagyta a hajam cibálását, és aggódó tekintetet meresztett rám – Mi a baj, kis farkasom?

- Semmi csak...nos...Valkyon most már, több, mint fontos ember lesz, én pedig...Mi lesz, ha már felesleges leszek neki? – nyögtem ki az ideérkezésünk óta a fejemben szövődő mérgező gondolatokat. Ahogyan kikötöttünk, és bekísértek ebbe a hatalmas épületbe, amely ezentúl az otthonunkat fogja jelenteni, nos....csak akkor tudatosult bennem, hogy mit is fog jelenteni Valkyon számára az, hogy gárdavezető lesz.

- Drágám... - mosolyodott rám elnézően, szív melengetően ismerős ráncai alól Nova – Öreg vagyok már, sok mindent láttam, de az Orákulum szerelmére mondom, semmi biztosabbat nem láttam még a ti barátságotoknál... Akárhogy is lesz, akármi is fog változni, mindig is te leszel neki a legfontosabb...Ezt mindig tartsd észben.... – ez után nem is pazarolt több szót, folytatta a hajam rendberakását, én pedig jóval megkönnyebbülten meredtem tükörképemre. Nova szavai olyasmik voltak, amik egészen kiskoromtól kezdve képesek voltak megnyugtatni. Anyám helyett anyám volt, elhalmozott szeretettel, és persze jól meg is tanított kesztyűbe dudálni, ha rossz fát tettem a tűzre...Furcsa volt, előtte sosem gondolkodtam el rajta, milyen lehet egy ideális anya, de amint megismertem, biztosra vettem, hogy olyan, mint ő....

~*~

Halvány lila gőzöm sem volt róla korábban, hogy egyes lányok hogyan képesek órákig cicomázni magukat... Hát most már volt, nem is kicsi. Nova valóban nem bízta a véletlenre... Mire készen lettünk már késő délután felé járhatott, én pedig szinte magamra sem ismertem... A hajam csodaszép fonatba fogva ékeskedett rajtam, kiemelve a borvörös ruhám színét.

- Na ugye, hogy megmondtam? Csodaszép vagy – mosolygott könnyeivel küszködve, ahogyan egy csodás, vörös rózsadíszt a hajamba illesztett utolsó simításkép – Bár anno nekem sokkal jobban állt, de azért nem rossz... - nevetgélt végül, az árulkodó cseppeket letörölve arcáról.

- Köszönöm...- motyogtam még mindig elképedve méregetve saját magam. Miután pár kör után megtanultam a rám aggatott cipőben járni, Valkyon keresésére indultam, akit azonban sehol sem találtam. Az időt figyelembe véve konstatáltam, hogy már valószínűleg csak az ünnepségen fogom látni. Miután Nova kérésnek álcázva megfenyített, hogy meg ne próbáljak enni az ünnepség végéig, nehogy leegyem a ruhám, vagy a sminkem, így a könyvtárban sündörögve ütöttem el a maradék időt. Bár számtalanszor mondták, hogy ez most már a mi otthonunk is, még is idegennek éreztem az egész helyzetet, és a könyvek elviteléhez sem éreztem magam elég kényelmesen.

Az idő így csigalassúsággal telt, de végül eltelt. A teremben, ahol a ceremónia helyet kapott, rengetegen voltak. Mire elértem egy szimpatikusnak tűnő ülőhelyet, ketten jöttek nekem, és legalább hárman taposták le a lábam. Körül kémlelve egészen elámultam a csodálatos virágdíszítéstől, még úgy is, hogy illatuk elég kellemetlenül facsarta érzékeny orrom. Füleimet hegyezve könnyen megállapíthattam, hogy mindenki nagyon izgatott volt. Az új gárdavezetőket eddig szinte csak a saját gárdájuk néhány tagja látta, így folytak az izgatott találgatások kilétüket illetően. Mielőtt kiélezett érzékeimnek köszönhetően megkereshettem volna Valkyont, a teremben egy orgona csendült az ünnepség kezdetét jelezve...

Az egész ceremónia körülbelül egy óra volt. Elsőként kellő tisztelettel elbúcsúztatták az előző gárdavezetőket, majd következtek az újak.... A ruhámat a térdemen markolászva vártam, elfojtott lélegzettel, hogy megjelenjen Valkyon...Elsőként azonban az Abszint gárda következett...vezetőjük egy hosszú, kék hajú, fiatal arcú elf lett, őt követte egy csibészes mosolyú vámpír, az Árnyék gárda új vezetőjeként, akiknek a nevét sajnos azon nyomban el is felejtettem. Végül pedig Valkyon következett. Olyan elegáns volt, mint még soha, tekintetében hihetetlen elszántság és magabiztosság ült...Egy igazi vezér magabiztossága. Ahogyan néztem őt, a mellkasán feszülő ingét, a szíve fölé helyezett kitűzőjét az Obszidián gárdának, hirtelen csapott arcon a felismerés, hogy a kisfiú, akivel akkor ott az erdőben találkoztam, a kisfiú, akivel együtt nőttem fel, akivel együtt edzettem, nincs többé.... visszafordíthatatlanul felnőtt... én azonban mellette még mindig roppantmód gyermeknek éreztem magam...