|Genovia (Harry Styles fanficton)|

16 - Múlt

"Ülj le."Invitált be Harry a dolgozó szobájába, ahol most voltam másodszorra.Egyszer azért voltam itt, hogy turkáljak egy kicsit a holmijai közt.Persze sikertelen ügy volt, mert már is rám nyitott és azt mondta, hogy sosem fogom megtalálni azt, amiért jöttem.

Kedves gesztus volt.

Leültem az egyik bőr fotelbe, ami meglepően kényelmes volt.Ő is leült velem szembe, majd szólásra nyitta ajkait.

"A szüleidről van szó."Komolyan nézett rám, tudta, hogy egy igen érzékeny témát hozott fel számomra.

"Honnan tudod, hogy a második nevem Scarlett?Ezt senki sem tudta rajtam és a szüleimen kívül."Igen, anyukám az ő nevét adta rám születésemkor, de amikor meghaltak, nem bírtam elviselni, hogy így szólítsanak, szóval egy nekem tetsző nevet kiválasztottam, hogy mától így hívjanak.Eszeveszetten kíváncsi voltam, hogy még is mit tudhat a szüleimről.Ők halottak és sosem jönnek vissza.

Nyeltem egyet.

"Onnan, hogy megtaláltuk az anyakönyvi kivonatod.És ez a név állt benne."

"Tessék?Hol találták meg?"Már rég elveszett ügy volt az anyakönyvem keresése.Nem találtam, mióta...Mióta egyedül élek.Fogalmam sem volt, hol lehetett, ugyan is nem tudtam, hol élhettünk, mikor még éltek a szüleim.Igen, olyan négy éves lehettem, mikor utoljára láttam őket.Csak annyira emlékszem, hogy egy kedves asszony jön felém, és felemelt az ölébe, hogy elvihessen onnan.Másra...Semmire sem emlékszem.Még arra sem, hogy ki volt az a hölgy.

"Nem messze Genoviától, Monte Carloból látogatott meg engem egy kedves néni, mikor még nem voltál itt."(A helységek kitaláltak, csak random egy hely, ami eszembe jutott, leírtam. -szerk.)

"És mit mondott neked?"A szívem kezdett gyorsabban verni, ahogyan tudtam, lehetséges hogy új információkat tudok meg a múltamról.

"Bevallotta, hogy már régóta elakarta hozni neked, de sosem mert eléd állni.És ahogy látott téged a tv - ben, ahogyan mellettem állsz a kastélyban, és integetsz a népednek, betelt nála a pohár.Hisz hamarosan királynő leszel, tudnod kell, mi történt veled a múltadban."

"Harry, mond el, hogy mit mondot!"Hangom kicsit hangosabbnak hallatszódott, ahogyan rá szóltam.

"Nem tudom elmondani...Ugyanis nekem nem mondott semmit."Állt fel, majd sóhajtott.

"Tessék?"Pattantam fel, majd idegesen dobáltam felé a szavakat."Akkor még is miért mondtad el ezt nekem mind?Hogy még több kétséget, még több alvatlan éjszakát, még több szomorúságot kelts fel bennem?!"Kiabáltam rá, ahogyan könnybe lábadt a szemem.

Ezt egyszerűen nem hiszem el.Ez nem történhet meg velem...Nem lehet ekkora barom egy férfi!

"Rose...Nyugodj le."Szorított magához, miközben én folyamatosan próbáltam kiszabadulni karjai közül."A hölgy nem ment el.Itt van, az egyik földszinti szobában.Azt mondta, hogy kizárólag csak veled akar beszélni."

"Hogy mi?"Meglepődötten néztem fel rá könnyes szemeimmel.

"Már vár téged, hogy mindent elmondhasson."Gyengéden rám mosolygott, majd bátorítóan megpuszilta a homlokom."Menj."Szagolt bele hajamba, majd eltolt magától.

Kábultan és csodálkozva nyúltam a kilincsért, hogy az említett szobához sétáljak.

Itt van?Istenem, képes leszek bemenni oda?Mi van, ha olyat mond, amit egyáltalán nem akarok hallani?Vagy valami teljesen mást mond, amire végképp nem számítottam?Miért nem tudott hamarabb jönni?Mi akadályozta meg ebben?