I Miss You || KSJ Fanfiction

Act 16

»Jin szemszöge«

Másnap reggel, korán ébredtem. Halk szuszogást hallottam. Oldalra pillantok és egy mélyen alvó leányt veszek észre. Hanna. Haja össze-vissza kuszálódott. Óvatosan felé nyújtom a kezem, hogy arcát megszabadítsam a haja fogságától. Sikerült tegnap elaludnunk a kanapén. De vajon mikor aludhattunk el??

"Pihenj, míg elkészítem a reggelit!" suttogtam, hogy még véletlenül se keltsem fel. Arcához közel hajoltam és homlokon csókoltam, majd felegyenesedve indultam a nappali szemközti helyisége felé, a konyhába.

»Hanna szemszöge«  

Ébren vagyok... Felkeltett egy érzés, 'idegen' szobában vagyok jelenleg. Vagyis egy idegen kanapén fekszem. Rögtön kipattantak szememből az álmok.. Jelenleg Jin házában vagyok, de a tegnapra egyáltalán nem emlékszem. Mi történt? Felültem, de a fejem sajogni kezdett. Istenem, mi volt tegnap?? Miért nem emlékszem rá?? Hangokat hallok, egyre erősebb a fájdalom, ami szétárad. "Aish... A fejem!" sziszegtem, miközben kezembe vettem a sajgó részt. Alig kaptam fel a fejem, már előttem állt a térdén. 

"Sajog a fejed?" tekintetével arcomat kutatta. Szememmel végig követtem, minden egyes nézésénél. Aggódónak tűnt. "Hozok fájdalom csillapítót!" a kezében lévő tálcát letette a kanapé előtt heverő kis asztalkára. 

"Ne!" megállítottam. "Nem szükséges!" biztattam. "Mit...csináltunk tegnap?" nagyot nyelve böktem ki a kérdést, de a választól félek.. A legnagyobb félelmem, hogy valami hülyeséget teszek részegen.. Egy pillanat... Akkor én... Vagyis mi... "Kérlek, mondd azt, hogy nem..." befejezni sem igazán tudtam, mivelhogy gombócot érzek a torkomban.

"A.... Tegnapra gondolsz?" kérdezett vissza.. Arca a félénkségét tükrözte, mint régen.

Bólintottam, miközben beharaptam alsón ajkam idegemben... Nem sokkal később szabadon engedtem. "Ugye, nem...? Mondd, hogy nem csináltam semmi hülyeséget?"

"Tényleg sokat ittál, de... Megnyugtatlak, semmi rossz nem történt, ami végig kísértene!" keze lassan az enyém fele indult, majd kézfejemen éreztem meg meleg tenyerét. Egy pillanatra lehunyta a szemét és lehajtotta. "Nem akarlak megijeszteni, de ez nagyon fontos, amit most mondani fogok..!" hangja megváltozott, és kezdek nagyon kétségbeesni, mit akarhat mondani? "Hanna! Én...." félbeszakította a telefon csörgése. Mély sóhaj hagyta el ajkait, és a készüléke felé nyúlt, ami szintén a kis asztalkán hevert. 

"Öhm... Esetleg, majd később még beszélhetünk, de most...." kihúzom kezemet és rögtön a hideg levegővel érintkezik. "....mennem kell!" felállok és a holmijaim felé veszem az irányt, a cipőmért igyekszem a bejárati ajtónál. Felveszem. Jin ismételten a közelemben áll meg. 2 perc után már az ajtófélfának dőlve marasztal, hogy beszéljünk róla. "Tényleg gratulálok, hogy a sikeres vizsgáid után, megkaptad életed első Diplomáját! Fantasztikus! De nekem, most..." távolabb megyek. Felegyenesedik. Ő egyre közelebb lép hozzám. Hirtelen elkapja a karomat.

"Nem tudom várni tovább! Már egyszer elvesztettem, másodjára nem hagyom!" szemei könnyesek lettek, de nem csordultak ki.

"Hogy érted ezt?" mélyen szemeibe néztem.

"Hanna... Én, már rég el akartam mondani neked, hogyan is érzek irántad, de akkor jött anyám és a költözés...!" nyelni nem tudott...

"Akkor minden megváltozott! .... Min Soo és én..."

"Ki se mondd!" félbeszakított.

"...Akkor azt hittem, soha többé nem láthatom a legjobb barátomat!" lehangolódva néztem fel rá.

"...'A legjobb barátodat'??" kérdezett vissza, amint az imént elhangzottak.

Ezt nehéz kifejtenem, főleg most, ilyen állapotban. "Ne haragudj, de tényleg ideje indulnom! Még egyszer szeretnék gratulálni neked!" meghajoltam előtte, majd lassan az ajtót vettem célba. Kezembe vettem a kilincset, lenyomtam, kinyitottam az ajtót és kiléptem. Magam után bezártam az ajtót és igyekeztem minél hamarabb eltűnni. Szégyellem magam, amiért nem emlékszem a tegnapra. És mégis mennyi alkoholt fogyasztottam?? 

"Istenem..." az élelmiszer üzlet oldalán megálltam, egy saroknyira a főtértől. "Hogy lehetek ennyire.... Felelőtlen?" sóhajtozva lépek fel a járda szegélyére, és teljesen a falhoz szorítom magam. "Ennyire...." mély levegőt vettem... Kezdem erőtlenül érezni magam... A látásom homályosodni kezd. Már teljesen a falnak dőlök, de még így sem tudom tartani az egyensúlyomat. Egyre lejjebb ereszkedek..

"HANNA!" egy hang üti meg a fülemet, de az alakot nem igazán látom tisztán. Lehunyt szemmel ragaszkodom a támasztékomhoz, de még ez sem segít. Lassan elérem a járda peremét is. Egy kezet érzem magamon, amivel engem tart, míg a másikkal a homlokomhoz ér. "Magas lázad van!" Láz??? Nem régen gyógyultam ki! 

"Mi??? Ho...Jin!!" Nem sokkal később újabb alakokat látok magam előtt, de nem egészen tiszta a kép... Most már a hallásom sem az igazi. Mi történik velem? Egyszer csak teljesen elsötétül minden és már nem is érzékelek semmit. 

~

Szememet lassan nyitottam ki. Homályos még mindig, majd ahogy egyre jobban nyitom ki látószervemet, egyre tisztábban látok. "Hol vagyok?" Lassan körbe pillantom, ami körülvesz, és hamar ráeszmélek, hogy a kórházban vagyok. Zihálni kezdtem ijedtemben. Egy kezet érzek az enyémeken, ahová egy gyors mozdulattal néztem rá. A kéz tulajdonosa, mély álomba merülhetett, mert hallottam szuszogását. Barna haja szemébe lógott, így még felismerni sem tudtam. Hát, habár kíváncsiságom, nem hagy nyugodni, mi baj történhet?

"Ébren vagy?" kérdezte a fejét még mindig az ágyon tartva. Egy nagy levegőt vett, felült és szemét megszabadította a bele lógó hajtincseitől. Rám emelte tekintetét és egy mosolyt mutatott felém. Ijedt arckifejezéssel nézek vissza. Ez nem lehet igaz!