Az a kilenc hónap

Második fejezet

Rossz emlékek gyötörtek. Én tudom milyen az amikor a percek ólomlábakon járnak.. Azt is tudom hogy egy pozitív teszt "semmit" nem jelent. 3 évvel ezelőtt volt férjem, akartunk babát, de nem jött össze. A vetélés mély nyomott hagyott bennem és nem akarok ismét kockáztatni. Most ráadásul férjem sincs, vagy egy férfinemű társ aki mellettem állna.
Lehúztam a wc-t és rá se pillantottam a terhességi tesztre, csak letettem az asztalra és elkezdtem számolni.
- Mikor is jött meg utoljára?  Hmm.. nem emlékszem..
A munka miatt a ciklusomra alig figyeltem mostanában. A naptáramba mindig minden fontos dolgot feljegyeztem, vagyis amit fontosnak véltem és a menstruáció nem tartozott ezek közé.
- Na ne.. - leesik az állam. Pislogok, dörzsölöm a szemem de amit látok még mindig ott van. Az egy csík az oké.. de mi az a másik??
Ez nem lehet! Lehetetlen! Van erre valami ésszerű magyarázat?
Máris hatalmába kerít az aggódás. Ha terhes vagyok akkor sincs semmi garancia rá, hogy nem fogok elvetélni. Nyugi! Nyugi .. nem kell olyan forrón enni a kását.
- Lehet, hogy szar a teszt.. - forgatom a dobozát, bár a szívem mélyén tudom, hogy a teszt nem rossz. Biztos azonban csak akkor lehetek a dologban, ha elmegyek orvoshoz.
Hála istennek a fejem már nem lángol, de a hányinger és az émelygés továbbra sem akar elmúlni. Este 9 óra van ezért a telefonom után nyúlok, hogy online foglaljak időpontot a nőgyógyászomhoz. A naptára azonban teljesen be van telve, a legkorábbi időpont 2 hét múlva!
- Oké, nyugi! - nyugtatom magam - ha valóban ez az... ami.. akkor 2 hét múlva már a doki is biztosra kell hogy lássa. Addig pedig nincs értelme beleélni magam... inkább ki kellene deríteni hogyan lehetséges ez?? Hiszen én már isten tudja mióta nem voltam együtt senkivel!

Anyámmal nem túl jó a viszonyom. Valahogy sosem ért meg engem, és mindig olyan gyerekes dolgai vannak amivel pillanatok alatt felmegy bennem a pumpa. A kedvencem, hogy állandóan azzal piszkál mikor lesz már végre unokája?
Én vagyok az egyedüli gyereke és én cifra 30 éve voltam kisbaba. Ő meg nagyon babázna már.
- Az isten szerelmére! - szokta mondani - Már 30 éves vagy! Mégis meddig akarsz várni? A te korodban én már rég szülői értekezletre jártam az iskoládba!

Szóval a jelen pillanatban úgy ítéltem meg nem lenne jó ötlet anyámat felhívni.. inkább Monicát. Anyámnak majd akkor szólok ha már a dokit is megjártam.
Néhány perc hezitálás után már tárcsázom is Monicát.
- Monica? .... szia... - az idegességtől kissé remeg a hangom. Úgy érzem magam mint egy kis kalickába zárt madárka aki hasztalan próbál kitörni egy szorított szituációból. A szívem csak úgy kalapál, a torkomban is érzem.
- Rose? Jobban vagy már?
- Igen... vagyis, ami azt illeti nem... - Az igazság az hogy nem tudom mit érzek pontosan.
- Terhes vagy? - bele a közepébe! Néhány néma másodperc a terhességi teszt tiszteletére. Monica egyből levágja a helyzetet és szinte látom magam előtt az arcát.
- Tudtam!
- Ez még egyáltalán nem biztos! - vágom rá rögtön - lehet hogy csak egyszerűen.... szar a teszt!
Nevetés a másik oldalon.
- Tudod mi a szar? - kérdezi - az agyad! Az a szar!
Hát mondjuk ebben van valami... kezdve ott hogy..
- Fogalmam sincs hogy történt!? - szinte sikítok a telefonba a kétségbeeséstől.
- Rose - vált megnyugtató hangnemre Monica - most ezzel ne törődj! Nem tesz jót a babának.
Nah ezzel a szöveggel csak azt éri el, hogy mégjobban pánikba esek.
- De én nem lehetek terhes!!! Most nem!! - a karrierista énem máris veszélyben érzi magát és kétségbeesetten tiltakozik az új jövevény ellen aki innestől kezdve felemészti majd őt.
- Menj el orvoshoz.. - folytatja Monica ugyanolyan hangnemben - mióta nincs vérzésed?
- NEM TUDOM!! - mostmár tényleg kiabálok .
- Jó, Jó! - nyugtat Monica - majd azt hazudod hogy 5 hete nincs.. körülbelül akkor jönnek rá a nők hogy terhesek. A doki meg úgyis minden egyes vizsgálatkor meg fogja kérdezni és elég hülyén jönne ki ha az ő fejét is így leüvöltöd hogy leég a haja!
- Csak két hét múlva van szabad időpont.. - egy kicsit higgadtabb hangnemre váltok. Nem attól félek, hogy valóban terhes vagyok, hanem attól, hogy ha valóban az vagyok az is maradok? Vagy ismét elvetélek? Egy olyan lelki megpróbáltatást nem akarok újra átélni!
- Akkor menj el az enyémhez! - vágja rá Monica. Átküldöm a számát, hívd fel!
- Monica... tudom hogy totál hülyének fogsz tartani, de fogalmam sincs hogyan estem teherbe.. vagyis hogy kitől... - szégyen ezt bevallani de valóban ez az igazság.
- Meg kell keresned azt az Ugri - bugrit! - bírom hogy mindig mindenre van válasza - vagy van más férfi aki szóba jöhet?
- Nincs.
- Akkor ezt rövidre zártuk. Keresd meg és beszélj vele!
- Jó.. - mint egy engedelmes kislány Monica tanácsaival felszerelkezve hajtom fejemet álomra. Próbálok visszaemlékezni az Ugri arcára.. vajon tényleg ő az apja? Vagy ezt az egészet csak álmodom? Kétségek között nyom el az álom. 

***

Az első hónap

Idegesen gyűrögetem a papírzsebkendőt az ujjaim között miközben lopva körbetekintek a váróban. Még 2 nő van ott rajtam kívül. Az egyik a telefonját nyomkodja. Valamivel idősebb lehet nálam mert a szeme szegletében erős szarkalábak rajzolódnak ki akárhányszor belemosolyog telefonja képernyőjébe. Biztosan a kedvese az aki szórakoztatja a virtuális csatornán keresztül. A másik nő nincs egyedül.. annyira nincs egyedül hogy mindjárt harmadmagával érkezett. Az egyik kísérő a jobb oldalán, egy jóvágású középkorú fickó személyében, a másik pedig a tulajdon pocakjában. Milyen szerencsés! Nem is gondoltam hogy a mai világban még létezik olyan, hogy a leendő apuka minden vizsgálatra elkísérje élete párját aki szerelmük gyümölcsét hordja a szíve alatt.
A szám elé kapom a kezem és torokköszörülést imitálva nyomok el magamban egy kitörni kívánkozó hányást.

- Miss Tailor..- szólítanak és én engedelmesen fordítom a fejem a hang irányába. A félig kinyílt ajtó mögött egy harmincas éveit taposó, szemtelenül helyes doktorúr néz rám. Rövidre nyírt sötétbarna hajú, barna mandula szemei pedig végtelen magabiztosságot sugároznak. Kissé meglepődve tekintek vissza rá és csak remélem, hogy lányos zavaromban nem vágódok el a tulajdon lábamban előtte. Az elég égés lenne.
- Igen... - lépek az ajtóhoz majd ő rám mosolyog. - Jöjjön be kérem!
Betessékel a vizsgálóba majd folytatja, immár zárt ajtó mögött.
- Mi szél hozta? - kérdezi fiatalos lendülettel. Sugárzik az arcáról hogy imádja a munkáját és jól kommunikál a pácienseivel.
- Terhes vagyok.. - bukik ki belőlem, de azon nyomban el is átkozom magam. Nem lehetett volna esetleg felvezetni valahogy? Gyorsan próbálom menteni a helyzetet, hogy ne nézzen teljesen idiótának.
- .. akarom mondani, csináltam terhességi teszetet ami pozitív lett.
- Értem. - mondja kedvesen elnézve az idegességtől verejtékező homlokomat.
- Akkor talán kukkantsuk meg! - kacsint egyet majd a paraván mögé mutat. - Kérem vetkőzzön le!
Huhh... ha más lenne szituáció. Az elhangzott szavakat teljesen máshogy kódolja az agyam mint kéne.

- Közben kérdezek egy két dolgot ha nem bánja?
- P-persze... - rebegem míg a paraván mögé bújok.
- Első menstruáció?
- Tizenhárom évesen.
- Volt valaha bármilyen nőgyógyászati beavatkozása, esetleg műtét?
- Nem, de korábban megállapították hogy ciszták vannak a méhemben.
- Volt már terhes korábban?
Habozok... a múlt emlékei annyira fel tudnak kavarni. Ügyetlenkedem a farmerem gombjával miközben sírásra görbül a szám.
- Igen... többször is. De eddig mindig elvetéltem.
Néma csend a másik oldalról. Majd hallom hogy a doktorúr feljegyzi a hallottakat.
- Ha készen van, feküdjön fel a vizsgáló székre Rose!
Az ő szájából olyan kedvesen hangzik a nevem, hogy egy pillanat alatt visszaszáll belém az élet. Csupasz alsótesttel lépek ki a paraván mögül és engedelmesen felülök a székre.
- A lábakat ide kérem! - adja a további instrukciókat a doktorúr kedvesen, én pedig érzem hogy elönti a pír az arcomat. Pedig már számtalanszor voltam nőgyógyásznál.. mégis úgy érzem magam mint egy tizenhárom éves tinédzser és zavaromban inkább lehunyom a szemem.
- Ez most egy kicsit hideg lesz, előre is elnézést kérek Rose. A hüvelyi ultrahang segítségével megvizsgálom a méhét. - magyarázza az eseményeket. Nem kell sokat várni, a petezsák egyből kis fekete foltként megmutatja magát a monitoron.
- Itt is van! - közli boldogan a doktor. - Még csak néhány miliméter, úgy hiszem olyan 6 és fél, 7 hetes. A szívcső mintha már pulzálna, de elég gyengén látni még. A méhen belül, az átlagnál kicsit lentebb de jó helyen tapadt.
A doki hangja olyan távolinak tűnik, és visszhangot kelt a fejemben..
- Gratulálok Rose, Önnek babája lesz!