Az a kilenc hónap

Hatodik fejezet

Miért van az, hogy mióta tudomást szereztem édes terhemről, azóta minden kutyának ami mellett elmegyek éppen akkor jut eszébe szarni?
Már bocsánat, de ezen felfedezésemet egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni! Most, hogy a szaglásom vetekszik egy angol vérebével - aminek  velem ellentétben csekély 300 millió szaglóreceptora van- úgy érzem hogy az egész világ irtó büdös! Ezt leginkább akkor tudom meg amikor éppen úton vagyok valahová. Míg elérek a buszmegállóig három kutyasétáltatóból három biztosan az orrom alá nyom egy bűzölgő csomagot és az sem segít rajtam hogy pont a buszmegálló mellett alakítottak ki egy kifutót a négylábúaknak. Ezt tetőzi a tömött buszon kapaszkodó izzadt népsereg. Az ájulás határán vagyok de persze a helyet senki sem adja át. Miért is adnák, amikor a hasam még nemigen gömbölyödik.. pedig jó lenne leülni, de ez esélytelennek látszik.

Utam a kórházba visz, hogy átvegyem az első vizsgálatok eredményét, majd rögtön felkeresem Dr. Lee-t. Tisztán él a fejemben az első találkozásunk emléke, így most még idegesebb vagyok mint akkor. A doktorurat, hogy is mondjam.. "jól összerakták a szülei". Persze ehhez nem elég a genetika, látszik, hogy igényes önmagára ami úgy vélem felfedezni a mai kor férfi emberéből általánosságban kihalt. Neki viszont gyakorlatilag olyan tökéletes a megjelenése, mintha csak most lépett volna ki a filmvászonról vagy mintha megfestették volna gondosan ügyelve a legapróbb részletekre. Nincs mit ragozzak rajta, ő álmaim tökéletes vágytárgya.

Míg a laboreredményeimet lapozgatja érzem, hogy ismét elvörösödik a fülem.
- Ez a labor rendben van. Egy kicsit sok a baktérium a vizeletében de ez nem olyan nagy gond. Igyon sokat Rose és lehetőleg ne kólát! - jegyzi meg persze csak viccesen és igen... érzem, hogy most fogja elsütni!! Már rándul is a szeme sarka és egy védhetetlen, szívdöglesztő kacsintással levágja az agyamban a biztosítékot.
Uhh..

- A naptár szerint a babóca várható érkezése.. - lapozgat a kalendáriumban - január huszonnegyedike. Persze ezt a növekedési ritmusa alapján folyamatosan korrigálni fogjuk.

Összeszorított ajkakkal és tányérnyi szemekkel nézek Dr. Mitmegnemadnékegypasi- ra, bólintva jelzem neki, hogy nem vonom kétségbe a "diagnózist". Közben patakokban folyik a víz a hátamon.

- A következő fontos vizsgálat a genetikai vizsgálat, hogy lássuk nincs e valamilyen fejlődési rendellenessége a babának.
Ehhez egy ultrahang vizsgálatra lesz szükség, illetve egy vérvételre - magyarázza, miközben tép egy lapot a jegyzettömbből és elkezdi rá írni a  dátumot, elérhetőséget.

- Ezt a vizsgálatot a tizenkettedik héten kell elvégezni, viszont jó előre kell időpontot kérni mert...
A doktorúr mondandója eltompul. Képzeletben már megint másfelé kalandozom. Még az is egyszerűen tökéletes, ahogy letépi azt a kis papírlapot. Akkor jobban szemügyreveszem a kezét is. Ha létezik mégegy olyan kifinomult végtag mint az övé.. én biztosan neki adnám a nem létező "A" tökéletes kéz díjat.
Milyen szerencsés lehet az a nő, akit ez a finom kéz simít!
Eddig nem is gondoltam arra,  hogy esetleg van-e felesége. Egy gyors pillantással lecsekkolom az ujjait, csak hogy bebizonyítsam magamnak amit már úgy is előre tudok.
"Biztos foglalt!"

De meglepve konstatálom, hogy nincs gyűrűje. Vagy nem hordja munka közben.. azért mégis csak más nők vaginájában turkál egész nap!
De mi van ha mégis szabad még? Vad képek villanak be a szemem előtt, amint én és a doki túlfűtött állapotban, egy szűk helyen, a sötétben...

- Rose?...

.. szorosan, egymáshoz közel...