Egy nap, majd talán...

14. rész

- Hát itt vagytok! – borult a nyakamba Lola, mire boldogan pördültem meg.

- Itt bizony – válaszolta Louis szórakozottan.

- Szia, tesó! – ölelte meg utánam őt is Lola.

- Jól utaztál? – érdeklődött Louis, átvéve Lola bőröndjét.

- Persze.

- Hol van anyukád? - kérdeztem körbetekintve.

- Csak holnap jön, de én azt már nem bírtam kivárni. Ma nálad alszom, oké? – mosolygott rám, lebeszélve ezt az egészet sokkal inkább magával, mint velem.

- Rendben – bólintottam, hiszen ennek csak örülni lehet.

- Ezt erősen kétlem, Lol – szólt közbe Louis, mire értetlenül kaptuk felé a fejünket.

- Miért?

- Ja. Miért?

- Van itt neked este valami olyasmi, hogy üdvözlő party – magyarázta Louis, aminek következtében természetesen Lola azonmód bezsongott.

- Komolyan? És hol?

- Davidnél.

- Ezt a meglepetést – örvendezett Lola, miközben nyilván egy cseppet sem lepte meg a hír, de valószínűleg Louisnak nem nagyon esett le.

- Ja, micsoda váratlan fordulat – dünnyögtem ironizálva, amiért kaptam ez finom sípcsonton rúgást szeretett barátnőmtől.

- Kocsival jöttetek? – vált máris témát.

- Én igen – mondta Louis.

- Én meg nem – tettem hozzá.

- Szuper! Indítsunk haza, készülődnöm kell – pillant az órájára Lol, mivel az már öt órát mutat.

- Hova vigyelek? – kérdezte a kocsiban Louis Lolát.

- Mehetünk Jennyékhez – felelte a lány fel sem nézve a telefonjából.

- Jennyékhez – ismételte meg Louis, és egy minutum erejére összefonódott a tekintetük a visszapillantó tükörben.

Az út további része csendben telt, én bámultam ki az ablakon, Louis vezetett, Lola pedig valószínűleg Daviddel chatelt. Arra a következtetésre jutottam, hogy megint lemaradhattam valamiről kettejük között.

- Találkozunk este – pattant ki a kocsiból Lola, mikor megérkeztünk, és már száguldott is be a házunkba.

- Szia – intettem hülyén, majd én is kiszálltam, és a kocsi hátsó részéhez bandukoltam.

- Hadd segítsek – jelent meg mellettem Louis, majd kivette Lola bőröndjét a csomagtartóból, és lerakta mellém a földre.

- Köszi – ragadtam meg a bőröndöt és már indultam is volna, de Louis visszatartott, kezét a bőrönd fogókáját tartó kezemre tette.

- Jenny... - kezdte, de Lola kiabálása beléfagyasztotta a mondandóját.

- Jenny! Gyere már!

- Bocsi, most mennem kell – szabadítottam ki magamat Louis bűvöletéből, és ezúttal már meg sem próbált visszatartani.

- Mit terveztél felvenni? – hasalt az ágyamon Lola, közben a körmeit festegetve.

- Gondolom valami olyasmit, amit jóváhagysz – léptem komótosan a szekrényhez.

- Ez csak természetes. Gondolj bele! Ez egy buli. Valamelyikőtök így vagy úgy, de be fog csiccsenteni, ezáltal őszintébb lesz a másikkal, sőt. Ha mindketten lerészegedtek, még az is lehet, hogy összejöttök!

- Haha, nagyon vicces – forgattam a szemet.

Bár, ha bele kellene gondolnom, valószínűleg rádöbbenék, hogy Lolnak maximálisan igaza van, hiszen én is csak ittasan vallottam be az érzéseimet, bár amiket Louis egy percig sem vett komolyan.

- Nem viccelek. Mostanában ez a stílusotok – vont vállat Lola befejezve a körömfestést.

- Nem leszek részeg – jelentettem ki határozottan.

- Oké.

- Tényleg nem!

- Rendben!

- Nem hiszel nekem?

- Dehogynem!

- Akkor jó. Tényleg nem leszek részeg – bizonygattam tovább.

- Elhiszem. Akkor majd Louis az lesz.

- Akkor majd jól elkerülöm őt – vágtam rá.

- Drukkolni fogok hozzá – kacsintott rám Lola, mire elfintorodtam, aztán összenevettünk.