Oredon Lëvius- 1: A Druidák átka

1: Túl jó napból...

Felkelt a nap. A csöndes, üres utcákat lassan felváltották emberekkel, kutyákkal, és kocsikkal zsúfolt helyek. A faluban mindenki boldogan köszön mindenkinek, beszélget, és nevet.

A gyárak is szabadnapot tarthatnak most éppen, mert most egy sem működik. A farmon is szép látvány fogad, amikor elhalad az ember mellette. Az újság is csupa jót ír, szinte nincs is benne semmi nyomasztó hír... a három napja eltűnt gyereken kívül, akit Nathannak hívnak...

Eddig, kedves olvasó, biztos azt hiszed, hogy egy szép tündérmesét mondok el neked. Farm, békés falu, mindenki kedves. Nevetve vallom be, hogy bár a meséknek is megvannak az alap, igaz történetük, a sötétebb részét is hamar észre lehet venni.

Egy gyerekkort kell tönkretennem benned, mert a világ szép része, amit te látsz, azokért szó szerint mások küzdenek. És ezt ne úgy értsd, hogy a honvédségnél, vagy bármi hasonló. Mert akik a te világodért harcolnak, nem fedhetik fel magukat.

Nem minden mese szép, nem minden történet mutatja ki a foga fehérjét diszkréten, és nem minden harc a jók győzelmével végződik. Mindennek megvan az a szintje, ami láttán a poklot kívánod inkább. Én is így éreztem sokáig. Ismertetném is a történetem.

***

Enyhén szeles idő volt aznap. A tél a végét járta, a madarak visszajöttek, én meg szereztem egy ötöst idegennyelvből. Megint. Nem tudom, miért, de mintha együtt születtem volna az olasz nyelvvel.

Ötödik órában, ami délután egykor kezdődött, testnevelés volt. A tanár jókedvében szavazást indított, hogy mit játszunk. A legtöbben a focira szavaztak. Addig nem lehet semmi gond, amíg Daniel-el vagyok egy csapatban. Félre ne értsétek, nem a versenyszellem miatt, de ha egymás ellen kell lennünk, akkor visszarántjuk mindkét csapatot, de akkor döntetlen lesz. És mivel ez az utolsó óra azon a napon, a tanár mindig addig mondaná, hogy játszunk, amíg valaki nem lő be egy gólt. Volt már rá példa, pont Daniel ellen voltam, és négy órán át fociztam, és amíg a tanár nem figyelt, átadtam neki a labdát, hogy ha más nem, legalább ő rúgjon egy gólt, mert én már nem bírtam. Csodáltam, hogy ő még akkor is olyan éber volt, mintha csak akkor kezdődött volna nála a nap.

Szerencsére most nem így lett. Most egy csapatba kerültünk, aminek az lett az eredménye, hogy két ponttal legyőztük a másik csapatot.

***

A nap végén még vártunk két gyereket az iskolától nem messze. Igaz, hogy sokszor csinálunk rosszat, de iskolában csak visszalopunk másoknak dolgokat. Persze ezekért a szolgáltatásokért pénzt is szoktunk kérni. Az egyik gyereknek két osztállyal lejjebb ellopták a memóriakártyáit, amiket a nagyszüleitől kapott. A másik még csak másodikos, neki a mesekönyvei tűntek el. Amikor megtaláltam, csak hümmögve vettem ki az egyik kekeckedő hetedikes táskájából, amíg senki nem figyelt. Most viszont, amikor átadtam a könyvet, megkönnyebbültem, hogy megszabadulok tőle, amin a többiek nem csodálkoznak.

Nem szeretem a mesekönyveket hallgatni. Soha nem szerettem. Valahogy nincs kedvem állandóan azt hallgatni, hogy egy királyfi végez egy sárkánnyal, csak hogy elvegyen egy hercegnőt. Amikor az apám ezt észrevette, inkább kitalált városokról mesélt: Narthvenar, a gnómok rejtett bázisa. Amiért még az emberekben sem bíztak, emiatt előlük is elrejtették; Drynoor'en, ami egy meteor becsapódásának a következménye. Az meteorban lévő kristályokat, amik növekedtek a földben, elkezdték bányászni, de a kráter mérete miatt egy település alakult ott ki. Vagy Grunth, ami egy enyhén havas város. Törpék lakják, akik eléggé harcias kedvűek.

Miután az ügyfeleinket letudtuk, mindenki ment a maga dolgára.

***

Hazaértem, és ahogy sejtettem, az apám nem volt otthon. Mostanában túlóráznia kell, emiatt megértem. De az már szokatlan volt, hogy hat után nem ért haza. Legfeljebb negyed órával előbb érek haza, mint ő. Miután megírtam a leckémet, elkezdtem főzni egy kis paradicsomlevest. Nem nagyon főzök ilyet, most is a nagybátyáméknak, akik két havonta látogatnak, mert ők szeretik.

Nem tudtam begyújtani a gyufával a tűzhelyet. Emiatt azt csináltam, mint mindig, amikor ez történt: rácsaptam a sütőre. És egyből lángra kapott.

-Hazaértem- hallottam apámat.- Hol vagy?

-Főzök a vendégeknek- válaszoltam.

***

Kész a leves, elkezdtem elmélkedni egy társasjáték ötlenen. Közben eszembe jutott, hogy történelmen mondta a tanár, hogy aki egy igazán érdekes történetet visz be, ötössel megy majd óra végén. Már menni akartam a szobámba, de félúton, apáé előtt megálltam. Tudom, hogy furcsa lesz, amit most mondok, de mintha valami hívott volna... Valami, ami ismerős... Valami.. ami eléggé... természetellenes...

Gyorsan körbenéztem, hogy nincs-e itt az apám, hogy be tudjak lopakodni. Erős suttogós hang kezd egyre jobban csábítani. Nem tudom, miért, de ellenállhatatlan ez a hang. Olyan ügyesen hívogat magához az a valami, hogy rávettem magam arra, hogy átlépjem a küszöböt.

De nem csak ezt érte el. Apa szobájában van egy szekrény, és a tetején egy fémdoboz. Szigorúan megkért, hogy ha a szobáját nem is, azt a dobozt kerüljem. Amúgy se tudom kinyitni. Kódra van zárva. De mégis, onnan jön a hang. Meg kell tudnom, hogy mi lehet ez. Valami teszt, vagy esetleg egy gyerekes csíntevés? Valami, amit én nem érthetek? Vagy van ott egy diktafon, és egy hanganyag indult el benne? Akármi is az, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy megnézzem...

A szekrény elé tettem egy széket. Arra felmásztam, és magamra nem ismerve, megtettem azt, amit éveken keresztül nem. Levettem a dobozt.

Nem is volt nehéz annak ellenére, hogy fémből készült. Az ágyra téve elkezdtem nézni a zárat. Apránként haladtam, hogy hamarabb nyíljon ki. Forgatni kezdtem a bal oldali számok közül az elsőt. Csak forgattam, és forgattam... De megtaláltam, ami kitűnt a többi közül. A kettes ijesztő módon meg van karcolva.

Így haladtam egyre előrébb, míg ki nem jött egy értelmetlen számsor. A bal oldalon a következő szám látható: 218; A jobb oldalon lévők pedig: 782. Mit jelenthetnek?

A számkód pedig jó volt, ki tudtam nyitni a dobozt. Találtam benne tekercset, zseblámpát, egy olyan kést, amit videójátékokban szoktam látni, és egy könyvet. Túl poros volt ahhoz, hogy elolvassam a címét, így lesöpörtem róla.

Feljegyzések a múltból. Pont erre van szükségem. Kinyitottam a könyvet, lapozgatni kezdtem, és csak egy pár apró dolgot tudtam kiolvasni.

Míg a Lordok nem egyesítették fegyvereiket, ezzel egy hihetetlen energiát alkotva...; ,,És ekkor én, Chrelwyllerdor, egy új világot mutattam meg mindenki előtt"...; Így tért vissza, akitől a legjobban rettegtünk, Grandarol...

Nem viccelek, ezeket olvastam. Érthetetlen...

Eléggé furcsa történeteket olvastam. Miért írnak egy történelemkönyvbe sárkányok megszelídítéséről, farkasember támadásokról, meg élőholtak kivégzéséről? A nyomdaiparban máshogy értelmezik a történelmet?

-Mit csinálsz?- kérdezte az apám.

Csak most vettem észre, hogy itt van, pedig az alapján, hogy az íróasztalra támaszkodik, azt következtetem le, hogy már régóta engem néz.

Apám erre elkérte a könyvet, és szemügyre vette. Amint elolvasott egy mondatot, nem volt igazán kevés a meglepetés után. egy kis tétovázás után azt mondta:

-Líviusz, nem mennél át valamelyik barátodhoz Daniel-lel?- Ezen meglepődtem, látva az időt.- Felhívom majd Stephen-éket, hogy hadd mehessen ő is. Mindent elintézek.

Erre bólintottam, felvettem a cipőmet és a kabátomat, és már majdnem elindultam, amikor az apám mondta:

-Még valami. Tudom, hogy szoktatok kaszinózni, kérlek, legyetek ezzel óvatosak!

Erre nagyot néztem. Honnan tudta meg? Ügyeltünk arra, hogy se vele, se a kollégáival ne fussunk össze. Akkor hogy? Talán van pár kollégája, akivel még nem találkoztam?

-Oké- mondtam végül, majd felvettem a kabátomat, és még mielőtt indultam, azelőtt hagyományszerűen végigsimítottam a kezem a kék kalapácsot ábrázoló mintán. Valamiért érzem, hogy a szép napból hideg, ijesztő este lesz...