Oredon Lëvius- 1: A Druidák átka

4: Chro' wothorn

Döbbenet. Nem tudok levegőt venni. Meglepődtem. Mi történt? Hogy-hogy még mindig biciklizünk? Jól láttam, hogy Daniel, mint egy szivacsot, úgy ütötte félre a téglát? Megáll az eszem. A következő pillanatban leestem a bicikliről.

-Hogy vagy?- kérdezte Daniel, miután fél perccel az esés után felsegített.

-Hogy csináltad?- szóltam halkan és enyhén rekedtes hangon.

-Még én se tudom. Ösztönösen cselekedtem. De most menjünk!

Nem kellett kétszer mondania. Mindketten felpattantunk a biciklikre, utána olyan gyorsan eltűntünk onnan, amilyen gyorsan lehetett.

***

A Londoni sétány. Egy óriási utca, ami  öt metró megállón át megy végig. Sorban jönnek a házak, de elhaladtunk egy templom mellett is. Mindjárt odaérünk... Majdnem...

Elénk ugrik egy farkas. Hirtelen kellett fékeznünk. Majdnem elütöttünk egy farkast. És ez a farkas a düh lángjával néz. Most, hogy elnézem, a termete mintha nagyobb lenne, mint egy átlagos farkasnak.

Mordul egyet, mire hátrálni kezdünk. Mögöttünk halk, hideg nevetés társul a farkas morgásához. A zöld köpenyes fickó volt az. Levette a csuklyáját, amitől tisztán látom az arcát. Fekete, kócos haja van, ami itt-ott hiányzik. csupa sebhely az arca, amitől a hányinger kerülgetett. Emellett még ott van a szem is: a gonosz, dühtől telt, ijesztő, vörös, pszichopata szem. Egyből átjárt a félelem, amint megláttam.

-Tudjátok, mióta keresünk már? Mennyi éven át, csakhogy felhasználhassuk az erőtöket? Olyan erőtök van, amilyenért mások ölnének, vagy a világot áldoznák fel. Ez az erő most nálunk van.- és elnevette magát.- Még a jó öreg Wildrol se volt képes titeket megvé...

Erősebbek az árnyékaink. Van mögöttünk egy sofőr. Megkerült engem és Danielt. Erőset driftelt, úgy, hogy majdnem elütötte a zöld csuklyás alakot. Most látom igazán, milyen szép az autó. Egy koromfekete sportautó, bár meglep, hogy hátsó ülése is van. Mellénk vezetett a sofőr, tőlünk jobbra. Kinyílik a kocsi két ajtaja. A sofőrülésen meglepődtem, hogy az apám vezet.

-Szálljatok be! Gyorsan!

Daniel beült hátra, a szüleihez, én meg az anyósüléshez, az apám mellé. Amikor bekapcsoltam az övemet, láttam, hogy az apám ideges. Szokatlan. Az apámat nem szokta felemészteni az ideg.

***

-Apa- szólaltam meg a harmadik kanyar után, amit hirtelen vett be.-, ha ennyire rossz dolgot csináltunk...

Ráüt a kormányra. Az ősz, fésült haja helyén egy szörnyen ide-oda álló haj volt. A napszemüvegét azóta se vette le. Még mindig ugyanaz az öltöny van rajta, mint amelyik délután volt, csak egy kicsit gyűrött. Ezután gyengébben, de azért megijesztett a sötét, dühtől izzó hangja:

-Utálom a Chro'wothorn-okat!

-A miket?!- kérdezte Daniel.

-Chro'wothorn-mondta az apám.- Azoknak a megnevezése, akik elárulták a saját népüket, de rejtegetik, hogy utána lesben végezzenek az áldozataikkal. Egyszerűen undorító, amit tesznek.

-Elárulják a saját népüket? Angliában is vannak ilyenek?

-Nem csak Angliában- mondta Stephen bácsi.- És ne így fogd fel, hogy Angliát árulják el.

Én ezalatt némán figyeltem az  utat, állandóan Mr. Starsonra gondolva. Sam imádta elküldeni az embereket, ha ő nem volt ott, és későbbi időpontra állítani a találkozást. Joffrey volt az, aki a papírokat intézte neki. És amikor volt bűnügy, amit velem és Daniellel intézett el, addig John volt, aki a főnökkel való beszélgetést intézte. Mind megtaláltuk a helyünket, mint szárnysegéd. Sokszor emiatt is bűnöztünk, hogy tudjunk neki segíteni. De most már nem tudunk többé. Bár tehettem volna valamit! Hogy még éljen...

-De nem tudtál semmit se tenni ezért. Nem a te hibád- mondta váratlanul az apám. Daniel felé fordultam, de ő csak azt mondta a tekintetével: Most miről beszél?- Líviusznak bűntudata van a keresztapád miatt, Dan- mondta erre az apám.

-Honnan tudtad?- kérdeztem.

-Most nem alkalmas beszélni erről, majd holnap. De most inkább, ki akar hamburgert enni?

***

Sokféle étteremben voltam, de az, amibe most hozott az apám, mindig is a kedvencem volt. A Veltum Restaurant igazgatójával, David Veltummal mindig is jóban voltam. Elmondta, hogy szereti a Harry Pottert, és a nagyterem alapján díszítette ki az éttermet. És eléggé jól sikerült. Csak annyi különbség van, hogy itt nem négy óriási asztal van, hanem  egy csomó kisebb asztal tölti be az éttermet. A gyertyák, amik lelógnak a plafonról, csak elektromos gyertyák, mivel csak a panasz lenne az ételbe zuhanó viasz miatt. Ezen felül egy csomó festmény van varázslókról, vagy legendás lényekről.

Én és Daniel csak hamburgert és kólát rendeltünk. Miközben ettünk, nem tudtam levenni a szememet a sarokban ülő emberről. Fura, de azt gyanítom, hogy valami rosszban sántikál. Mintha valami szörnyű dologra készülne, de nem mozog semmi arra utaló módon. Mégis, valahogy fura az a férfi.

-Apa- mondtam.-, lehetséges, hogy valaki tudja valakiről, hogy rosszat akar csinálni, de nincs seemmi arra utaló nyom?

-Miről beszélsz?- kérdezte az apám.

-Az a férfi a sarokban, mintha valamiben sántikálna.

Apa ránézett a férfira. Utána gyanakodva összehúzta a szemét, végül mondta:

-El kll intéznem egy telefonhívást. Várjátok meg Stephent és Jadet- ők mentek fizetni a rendelést.

Fél perrc múlva a férfi felénk jött, és mondta nekünk:

-Üdv. Tudok arról, hogy mi történik veletek.

-Mi?- kérdezte Daniel.

-Legyen elég csak annyi egyellőre, hogy mostantól minden meg fog változni. Tudjátok...

Ekkor az asztalhoz lett nyomva az arca. Apa volt az. az emberek nem bírták ki, hogy ne nézzenek felénk.

-Úgy tűnik, várnunk kell egy kicsit- mondta az apám.

Tíz perc múlva berontott öt ember az ajtón, hogy átvegyék a férfit, aki csak egy könyvet hagyott az asztalon.

-Majd olvassátok el- ezzel a mondattal búcsúzott tőlünk.

-Ez is egy Chro' wothorn- kérdeztem apát, de nem kaptam választ. Végül megjöttek Daniel szülei, így mehettünk haza a falu felé.