League of legends Fanfiction (magyar)

Örök hűség [Talon+Kata]

Szeretem a tiszta naplementéket, ilyenkor elmerengek azon, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a dicső Noxus ledönthetetlen falain állhatok. Kereken tíz éve, hogy Du Couteau tábornok a pártfogóm lett, és felemelt maga mellé. Neki köszönhetem, hogy nem abban az alvilági mocsokban kellett leélnem az életem. Már csak a gondolattól is kifordul a gyomrom...
- Uram, Lady Katarina hívatja Önt!

Nem szeretem ha megzavarnak, de megfordultam, bólintással jelztem az őrnek hogy elmehet, majd elindultam lefelé a hosszú lépcsősoron. A tábornok lányaival sosem ápoltam kifejezetten jó kapcsolatot. Cassiopeiát meg sem szólíthattam rangjából kifolyólag, bár sokat tett azért, hogy ezt a törvényt megszegjem... Nagyon szép lány volt, bárkit elcsábított és kihasznált, sokan kerültek vérpadra miatta. Már akkor is álnok kígyó volt. A nővére Katarina pedig akaratos és figyeleméhes volt, de eszméletlenül vonzó. Régebben az apja felügyelete alatt sokat edzettünk együtt, és bár remek harcos volt, soha nem tudott legyőzni. Talán úgy érezte megalázom az apja előtt, ezért utált annyira. Azóta változott a helyzet, a közös munkáink során meg kellett ismernünk egymást, hogy ne vétsünk hibát és tökéletes gyilkosságokat hajtsunk végre. A tábornok eltűnése óta pedig közös célunk, hogy megtaláljuk őt. Bár Katarina Noxust előbbre helyezi apjánál.

A parancsnoki szoba ajtajánál álló őr bement jelenteni az érkezésemet. Majd engedélyt kaptam a belépésre, az őr pedig távozott. A karmazsinvörös függönyökkel díszített terem közepén egy hatalmas terepasztal állt, rajta Runaterra vidékeivel. Katarina az asztalon támaszkodott, dekoltázsát hosszú vörös haja takarta, előtte vérfoltos papírok. Az öve és a karvértjei is az asztalon hevertek. Abban a ruhában volt, amiben a bevetéseire szokott menni. Kihívó, valamiért szereti ha az áldozatai végigmérik őt, mielőtt szembenéznek a halállal.

- Lady Katarina
- Önnek Parancsnok - Nézett fel lassan a térképből, én pedig a kellő tiszteletet megadva egyenesen álltam és magam elé meredtem. Nem akartam ránézni, mert ha a szemébe nézek könnyen lejjebb tévedne a tekintetem, és ezt észrevenné.
- Miért hivatott?
- Újabb nyomokra bukkantam apám eltűnésének ügyében, ezt mindenképp meg kell osztanom önnel. Egy surimai kereskedőhöz vezetnek a nyomok, akinek tudtommal jó kapcsolatai vannak Zaunban. - Magyarázás közben lassan elindult felém. - Jómagam abban a hitben voltam eddig, hogy a tábornok eltűnéséért a határainkon belül felelős valaki, de ebben kezdek kételkedni. A nyomok forrók, most kell elindulni rajtuk. Ez lesz a feladata. Holnap hajnalban induljon útnak!

- Megtiszteltetés ez a feladat Du Couteau parancsnok. Ön is velem tart?
- Nem, nekem fontosabb feladatom van.
Ezt nem értem, sokat kutatott ezekért az információkért...
- Mi lehet fontosabb az édesapjánál?
- Noxus dicsősége mindennél fontosabb. -Hideg tekintettel nézett rám. Éreztem, hogy nem tetszik neki amit mondtam. A tábornok apám helyett apám volt, nekem nincs fontosabb a megtalálásánál és a bosszúnál. A lányának miért van?

- Csak a bolondok áldozzák fel magukat a büszkeségért.
- Hogy mersz így beszélni velem? - Szúrós tekintettel nézett rám, kár tagadnom, ez nagyon beindít, de nem árulhatom el magam.
- Ha nem az apád a legfontosabb, azzal elárulod őt!
- Nem, Noxust árulom el, ha nem teljesítem a feladataim. - Emeli fel a hangját. Egyszerre dühít és feltüzel a viselkedése...

- Csak félsz hogy újra kudarcot vallasz, mint az első bevetéseden!
- Ha így folytatod megismered a pengéim!
- Tudsz mást is mutatni a gyengeségeden kívül? - Néztem az engem vizsgáló izzó zöld szempárba.
- Elég! - Ordított rám, és egy villám sebeségével közelítette felém a tőrét, ami végigszántotta az arcom. A vágásból a vérem végigfolyt egész a nyakamig. Nem mozdultam, nem védekeztem, hűségel és tisztelettel tartozom a családnak. Ha meg akar ölni tegye, de tudom, hogy fontos vagyok számára... Ezt már egyértelművé tette, mikor egy éve az egyik bevetésünk után hagyta, hogy megcsókoljam. Erről persze azóta nem beszéltünk...