Breathe ( Harry Styles f.f) Befejezett

26. You lie to me!

A kocsiút hazafelé síri csendben telt, ami egyben nagyon fájt, s aggasztott. Akár hányszor Harry-re pillantottam ő még csak arra se méltatott engem, hogy rám emelje smaragd szemeit. Nem tudom mikor és hogy mennyi idő elteltével, de már csak azt láttam, ahogy Harry beviharzik a házba. Vettem egy mély levegőt, majd én is besétáltam a házba. Egyenesen a konyhába mentem, ahol Harry már a pultnál ült s egy pohár vizet ivott. Leültem vele szembe és csak néztünk egymásra.

- Miért?- Hosszas csendes percek után Harry volt az első aki megtörte a jeget. Éreztem ahogy torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, szemeim megteltek könnyel, kezeim s lábaim remegni kezdtek.

- Én, én nem akartalak becsapni téged!- Láttam a szemében a fájdalmat, amit okoztam neki és ettől szívem majd megszakadt.

- Akkor meg miért hazudtál nekem ennyi időn át?- Hangja nyugodt volt nem kiabált, ami sokkal ilyesztőbbnek hatott így.

- Nem akartam, hogy elvegyék tőlem őket.- Hangom halk és remegő volt a sírás küszöbén állva.

- Te azt hiszed, hogy rá kényszerítettelek volna arra, amit te nem akarsz?- Láttam ahogy valami kétté törik benne, a bizalom amit eddig irántam érzett.

- Nem! De tudtam, hogy mekkora döntés lett volna számodra, így inkább meghoztam én!- Kezei után nyúltam, de ő elhúzta őket.

- Az Isten szerelmére Charlotte!- Hirtelen mintha minden nyugalma elszállt volna, pattant fel a székről, ami így hatalmas hanggal borult el.

- Elvileg házastársak vagyunk! Mostanra már nem szabadna olyannak lenni köztünk, hogy az én vagy a te döntésed! A miénknek kellene lennie, amit megbeszélünk, majd KÖZÖSEN döntünk!- Fel alá járkált mint valami megvadult állat a ketrecében.

- Tudom, és sajnálom, de láttam az örömöd, mikor megmondtam terhes vagyok, és arra gondoltam önző lennék, ha most ezt a boldogságot elvenném tőled.- Nem tudtam tovább vissza tartani könnyeimet, hirtelen mintha valaki kinyitotta volna a csapot megindultak lefelé az arcomon.

- Nem, te önző voltál, mert nem gondoltál másra csak a jelenre! Szerinted mi lessz, ha meghalsz? Én itt maradok egyedül két gyerekkel! A gyerekek anya nélkül fognak felnőni! Mégis hogy szeressem majd őket, ha tudom miattuk veszítem el életem nagy szerelmét?- Harry sem tudta tovább vissza folytani, könnyei megindúltak útjukra azokból a gyönyörű szemeiből.

- Szeretni fogod őket, mert az apjuk vagy! A te véred csörgedezik ereikben. És az orvos azt is mondta, hogy túl élhetem!- Felálltam helyemről, majd közelebb mentem hozzá, de nem érintettem meg őt, pedig szívem szerint karjaimba zárnám és azt mondanám minden a legnagyobb rendben lessz!

- Nekem nem valami 50-50 % kell! Nekem az kell, hogy túl éld és egy boldog család lehessünk! De te ezt most elvetted tőlem, sőt mind kettőnktől, úgyhogy csak gratulálni tudok hozzá Charlotte!- Letörölte könnyeit, majd egy utolsó pillantást vetett rám maj kiviharzott a lakásból. Az ajtót hangosan becsapta maga mögött, én pedig nem tehettem mást csak még hatalmasabb sírásba kezdtem.

Másnap reggel

Harry egész estére kimaradt, és én hiába próbáltam őt elérni mindig csak a hangpostája jelentkezett. Egész éjjel csak a szavai jártak fejemben. Tudtam, hogy igaza volt. Önző voltam és csak magamra gondoltam. Szívem bele sajdúlt mikor vissza idéztem Harry könnyes szemeit. Egész este egy szemhunyásnyit sem aludtam, vártam hátha vissza jön. De nem jött, én pedig kezdtem bele bolondúlni a bizonytalanságba. Vettem egy mély levegőt, kezeim hasamra csúsztattam, s csak feküdtem szobánkban miközben azon kattogott agyam hogy is tudnám őt kiengesztelni. Fejem az ablak irányába fordítottam ahonnan a nap meleg sugarai cirógatták fehér bőröm. Hallgattam a madarak vidám csiripelését, s az utca élettel teli hangjait. Csak a ház volt üres s csendes. Vettem egy nagy lendületet magamon, hogy felüljek az ágyban. Magamra húztam Harry egyik elnyűtt fekete pólóját, majd lesétálltam a konyhába, mert a pocaklakóim megéheztek. Elővettem a tojást és a bacont a hűtőből, maj hozzá kezdtem a sütéshez. Mi van akkor, ha soha nem jön vissza? Ha annyira megharagudott rám, hogy úgy dönt nem vállalja az apaságot. Vagy ha a tegnap estét egy másik nőnél töltötte? Gondolataimból egy égető érzés zökkentett ki. Tekintetem bal kezemre kaptam, amin egy hatalmas piros folt éktelenkedett, a figyelmetlenségemnek köszönhetően. A lüktető és rettentően fájó kézfejem gyorsan a hideg víz alá dugtam, ami legalább az égető fájdalmon csillapított. Megettem a reggelim, mad vissza vonszoltam magam az emeletre, hogy bekössem a kezem legalább addig, míg el nem jutok vele a korházba. Fogtam egy felcsavart fáslit, amit alaposan bevizeztem, majd kezemre tekertem. Vissza mentem a szobába, ahol magamra vettem egy pasztell zöld lenge ruhát, majd le mentem az előtérbe, hogy felvehessem a cipőm. Miután megszenvedtem a cipőm megkötésével kezdtem megbánni, hogy nem papucsot húztam inkább magamra. Magamhoz vettem még a táskám, majd elindultam a kórházba.

****

Úgy másfél óra eltelével már ismét a kocsi felhajtón álltam. Kikötöttem biztonsági övem, majd vettem egy mély lélegzetet s kiszálltam a kocsiból. Vajon Harry itthon van már? Csak erre tudam gondolni miközben bementem a lakásba. Csend volt és nyugalom, amiből arra következtettem ismét csak egyedül vagyok. Lerúgtam lábaimról a már kényelmetlenné vált cipőt, táskám felakasztotam helyére, majd a konyhába mentem egy kis harapnivaló után kutatni.

- Jézusom!- Hirtelen annyira megilyedtem, hogy azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Harry a konyhapultál ült kezében egy pohár vízzel csak úgy mint tegnap este mielőtt faképnél hagyott.

- Hol voltál?- Még csak arra se méltatott, hogy rám nézzen, a fehér csempét bámúlta miközben kortyolt egyet poharából.

- Ezt én is szeretném tudni!- Ültem le vele szembe és arcát kezdtem el tanulmányozni.

- Liam-nél töltöttem az éjszakát.- Jött az egyszerű válasz. Majd rám emelte tekintetét várva az én válaszom.

- Kórházban.- Felemeltem a bekötött kezem, hogy láthassa.

- Mi történt?- Láttam, ahogy szemeiben megcsillant az aggodalom.

- Csak a szokásos ügyetlenkedésem. Bele tenyereltem a forró tepsibe.- Bólintott egyet, majd ismét mid ketten síri csnedben néztünk egymásra.

- Figyelj Harry...

- Nem! Most te fogsz figyelni és végig hallgatni!- Idegesen hajába túrt, majd lehúzta a maradék vizet poharából.

- Még mindíg rettentően haragszom amiért egyedül hoztál meg egy ilyen súlyos döntést. Fáj, hogy úgy érezted hazudnod kell nekem. De elvileg és gyakorlatban is házastársak vagyunk, ami azt jelenti, hogy együtt kell olyan helyzetekben döntenünk, amik mind kettőnk életére hatással lehet. És ez a helyzet mindd kettőnk életére hatással van!- Nem tudom mi lessz ennek a vége, de úgy gondoltam nem szólok közbe, pedig vagy ezer gondolat cikázott fejemben. Harry felállt helyéről, majd közelebb sétállt hozzám, így én kifordúltam székemmel, hogy szemeibe tudjak nézni.

- De te már döntöttél mind kettőnk helyett, így én is döntést hoztam. Szeretlek Charlotte, és ezen ha akarnék se tudnék változtani. Így elfogadtam a helyzetet, és csak remélni tudom, hogy minden a legnagyobb rendben lessz. Azt viszont tudnod kell itt vagyok melletted és bármire is legyen szükséged rám számíthatsz, mert a legboldogabb és legszerencsésebb ember vagyok, amiért a szerelmed az enyém.- Tudom, hogy még folytatni akarta, de mem bírtam volna tovább várni. Felálltam a székről, majd nyakába vetettem magam. Harry volt a világon a legjobb szívű ember, akivel életem során a sors össze tudott engem hozni. Én pedig hálás voltam érte, hogy úgy szeretett engem, ahogy soha más senki.